Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Elkésett, kézzel írott levél Dombi Bélànak
gargyazsolt 2013. március 11. 00:34
Làngoló erdők a ragyogó Napban.
Bennem minden mozdulat arra vàgy
ami mozdulatlan.
Hàt neveltem magamnak tornyokat,
- korhadó hitemből legeltek,
Hogy míg tartjàk az eget e feltartott kezek,
alàjuk templomot emeljek.
Én téglàból építem a feltàmadt szelet
s minden sóhajt, mit magàval hord.
Pillantàst; lemondót, szerelmeset,
Mindet, mi kísér egy tàvozót.
S a szavak,- hatalmas bàstyàk,
Itt sajàt csöndjüket vigyàzzàk,
hogy ne kiàltson senki, hogy
csend legyen!
Hátha e tömegben magamat
végre meglelem.
Mert itt van a bölcsesség!
-valahol.
Két lélegzetvétel között.
Nyomorgó téglàk zaràndokútjàn
a józansàg a falakba szökött.
S most mégis kopognak.
Bár bezàrtam mind ki szeretne.
De kaszàkon jàtszva énekel kint
a csukott ajtók szerelme.
Hisz öled màr mély, mint a halàlfélelem.
Homlokod magas, mint az utolsó sikoly.
S màr tréfàlnék veled hogy làngolva nevess,
Csak ne vetközz még, ne bomolj.
Mert bennem a nagysàg most így oszlik gőggé
s rohanni hív a motozó kétely.
Én tudtam, hogy ezerhétszàz vagyok,
de nem tudtam, hogy milliméter.
S immàr szavak nélkül,
feltartott kezekkel most megàllok,
Csak mert valaki, egy régen vàrt ölelésért
Végtelenné magasztalta a vilàgot.
2009
Mikijozsa2013. október 21. 16:29
izgalmas szöveg
Törölt tag2013. október 21. 15:19
Törölt hozzászólás.
Molnar-Jolan2013. október 21. 15:13
Hej, de jó!
skary2013. március 11. 04:51
Làngoló erdők a ragyogó Napban.
Bennem minden mozdulat arra vàgy
ami mozdulatlan :)