Elkésett, kézzel írott levél Dombi Bélànak

gargyazsolt•  2013. március 11. 00:34


Làngoló erdők a ragyogó Napban.

Bennem minden mozdulat arra vàgy

ami mozdulatlan.


Hàt neveltem magamnak tornyokat,

- korhadó hitemből legeltek,

Hogy míg tartjàk az eget e feltartott kezek,

alàjuk templomot emeljek.


Én téglàból építem a feltàmadt szelet

s minden sóhajt, mit magàval hord.

Pillantàst; lemondót, szerelmeset,

Mindet, mi kísér egy tàvozót.


S a szavak,- hatalmas bàstyàk,

Itt sajàt csöndjüket vigyàzzàk,

hogy ne kiàltson senki, hogy 

csend legyen!

Hátha e tömegben magamat

végre meglelem.


Mert itt van a bölcsesség!

-valahol.

Két lélegzetvétel között.

Nyomorgó téglàk zaràndokútjàn

a józansàg a falakba szökött.


S most mégis kopognak.

Bár bezàrtam mind ki szeretne.

De kaszàkon jàtszva énekel kint 

a csukott ajtók szerelme.


Hisz öled màr mély, mint a halàlfélelem.

Homlokod magas, mint az utolsó sikoly.

S màr tréfàlnék veled hogy làngolva nevess,

Csak ne vetközz még, ne bomolj.


Mert bennem a nagysàg most így oszlik gőggé

s rohanni hív a motozó kétely.

Én tudtam, hogy ezerhétszàz vagyok,

de nem tudtam, hogy milliméter.


S immàr szavak nélkül,

feltartott kezekkel most megàllok,

Csak mert valaki, egy régen vàrt ölelésért

Végtelenné magasztalta a vilàgot.


2009

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2013. október 21. 16:29

izgalmas szöveg

Törölt tag2013. október 21. 15:19

Törölt hozzászólás.

Molnar-Jolan2013. október 21. 15:13

Hej, de jó!

skary2013. március 11. 04:51

Làngoló erdők a ragyogó Napban.
Bennem minden mozdulat arra vàgy
ami mozdulatlan :)