Üstökös

Gaffer•  2020. szeptember 14. 04:51  •  olvasva: 22

Mint kozmoszomnak vándora

sorsom beteljesítem,

feléd száguldok, majd tova

futok megrészegülten.

Hosszú csóvám még láthatod

az égen elrepülni,

aztán sokáig várhatod

ismét közelre jönni.


Szerelmem lassan porlik el

az űrben szétterülve,

fényem kopik reményemmel

téged folyton kerülve.

De sorsom nem kerülhetem,

mert mindenemmel újra

végül hozzád megérkezem,

mindenségedbe hullva.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Gaffer2020. szeptember 15. 02:06

@negyvenkilenc: Tudod a vén kecske meg a só esete... :-)
Köszönöm Tibor!

Gaffer2020. szeptember 15. 02:04

@Perzsi.: Köszönöm neked!

negyvenkilenc2020. szeptember 14. 15:10

Meddig tart a szerelem, a lángolás? "Szerelmem lassan porlik el/az űrben szétterülve, /fényem kopik reményemmel/ téged folyton kerülve." ez annyira átérezhető! Gratulálok, nagyon jó!

Perzsi.2020. szeptember 14. 14:27

"végül hozzád megérkezem,

mindenségedbe hullva."

Szép a befejezése, nekem tetszik.

Gaffer2020. szeptember 14. 10:21

@Liwet: Ó, nagyon megtisztelsz! :-)

Liwet2020. szeptember 14. 10:13

Ez nagyon költői, szép vers!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom