Gaffer blogja

Szerelem
Gaffer•  2020. szeptember 21. 11:53

Vihar

Egyszer majd szép leszel megint,

szerelmem újra meglegyint,

karod nyakamba zárod,

megyek veled a tűzön át,

csak imbolygó füstkarikák,

jelzik, hogy merre járok.


Szédít a csendben engemet,

hozzám dobogó, szép szíved,

nem enged távolodni.

Aztán jön majd a nagy vihar,

bennünket éjre eltakar

és nem hagy józanodni.


Reggelre ismét csendesül,

de mi ketten már legbelül

örökre összeforrtunk,

azon a lázas éjszakán

nekünk szerelmetes babám

csak ennyi volt a dolgunk.


Gaffer•  2020. szeptember 15. 02:46

Lepke

Rozsdás levél a földre hull,

mint ahogy én gyanútlanul

hullottam a tüzedbe,

boldog naivan és bután

repültem fényeid után,

akár egy szédült lepke.


Bevonzottál bűvölve és

vesztemre voltam túl merész,

elégtem karjaidban,

Kifordítottál engemet,

felemésztetted lelkemet,

kutattál álmaimban.


Aztán meguntál hirtelen

és véget ért a végtelen,

dobtál egy mozdulattal,

azóta állok tétován,

várok szívednek pitvarán,

bár semmi nem marasztal.


Gaffer•  2020. szeptember 14. 04:51

Üstökös

Mint kozmoszomnak vándora

sorsom beteljesítem,

feléd száguldok, majd tova

futok megrészegülten.

Hosszú csóvám még láthatod

az égen elrepülni,

aztán sokáig várhatod

ismét közelre jönni.


Szerelmem lassan porlik el

az űrben szétterülve,

fényem kopik reményemmel

téged folyton kerülve.

De sorsom nem kerülhetem,

mert mindenemmel újra

végül hozzád megérkezem,

mindenségedbe hullva.


Gaffer•  2020. szeptember 13. 13:34

Őszi búcsú

Pasztellszínekbe öltözik az erdő

levélruhája hullik nesztelen,

föléje tornyosul megannyi felhő,

hogy Hold ne lássa ágát meztelen.


A sóhajom száll, íme egyre feljebb,

mint színes léghajó a föld felett,

de már nekem tőled ma menni kellett,

mert összetörted bolond szívemet.


Barangolok a roppanó avarban,

szarvasok riadnak minden léptemen

és egy fülembe visszatérő dalban


visszabújsz ingem alá szerelmesen,

még csókot adsz és tartalak karomban,

majd az őszi szélben felejted nevem.


Gaffer•  2020. szeptember 1. 16:45

Az a tűz

Zsarátnokán ifjú tüzünk kihamvad,

mivé csitult a régi szenvedélyünk,

feledtük esküjét az éjszakáknak

melyekben égve tündökölt szerelmünk?


Maró hiányod megfeszíti elmém,

a homlokomra ráncokat vetítve,

úgy mondanám, de úgy... elénekelném

közös dalunk a Holdnak integetve.


De jő a szél, ha jő az óra, újra

tüzünket szítja és lángolunk belül,

öleljük egymást mégis összebújva.


A tűzből ismerős ütem kipendül,

parázslik égi csillagként pirulva

és dalunk a Holdnak sarlójára ül.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom