A hiány dala

Gaffer•  2021. április 7. 11:22  •  olvasva: 38

Amíg a lelkem langy esőben ázva

kereng a lenge délibábra várva,

addig szerelmem mintha ott se volna,

kapaszkodik mohón a csillagokba.


Amíg magányom csenddel átfonódva

igyekszik szűnni, s már a földbe bújna,

addig szívemben mélabú merengve

emészti kínjaim, bár messze menne.


Amíg hiányzol én hiába égek,

legyűrnek engem lám a messzeségek,

addig szemednek tünde villanása

nem ér el hozzám, hogy szívem kiássa.


Amíg csak álmodunk titokban arról,

mi lesz, ha egyszer majd mellettem alszol,

pedig szivárványként az ébredésed

borulna rám, s elűzné szenvedésem.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Fenyhozo2021. április 9. 23:28

Szuper vers!

Gaffer2021. április 7. 17:58

@Pera76: @Mikijozsa: Köszönöm szépen soraitokat!

Mikijozsa2021. április 7. 15:04

ez nagyon romantikus:

"Amíg hiányzol én hiába égek,

legyűrnek engem lám a messzeségek,"
gratula

Pera762021. április 7. 13:55

Szépségesség.

Gaffer2021. április 7. 13:03

@Perzsi.: @S.MikoAgnes: Köszönöm, hogy nálam jártatok!

S.MikoAgnes2021. április 7. 12:06

Ismét lenyűgöztél!

Perzsi.2021. április 7. 11:56

Szép.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom