Gaffer blogja

Gaffer•  2021. május 8. 03:52

Vers a Napról

Világomat komor vihar legyűrte,

könyörtelen felhők mögött a Nap

alig derengett, szánakozva tűrte,

a földre ömlő égi kín alatt

a fáknak szélbe hajló sajdulását,

a tengereknek zord hullámait,

az embereknek félve jajdulását,

a vészharangok kondulásait.


Aztán a Nap tüzes vörösre váltott,

elfújta vad vihar gonosz nyomát,

a fákra éltető sugárt bocsátott,

lecsendesítve tengerek zaját,

az emberek kijöttek rejtekükből,

elhallgatott harangok bús dala,

s az új világra rásütött felülről,

mosolygott, úgy tett mintha játszana.


Gaffer•  2021. május 7. 07:07

Egy szupernovánál

A holdsugár a tó vizében ázik,

egy-egy hullámon néha megremeg,

szerelmünk már azóta messze látszik,

de szívem rajta néha elmereng.


Hisz úgy akartuk egymást mindhalálig,

hogy majd kicsordult ott a vér, ahogy

csókoltuk egymást fúlva ájulásig,

ahogy csak két bolond csókolhatott.


A lelkeink fonódtak össze akkor,

utaztunk át a néma kozmoszon,

ölelkezéseinkben vágy, s titok volt,

megannyi elcsent, boldog alkalom.


Ha ott az űrben egy szupernovánál

keresnél, engem újra megtalálnál.


Gaffer•  2021. május 6. 11:40

Télutó

Hideg telünk csak áthatolt

e megveszett világon,

kemény, hegyes dárdája volt,

hisz azt akarta, fájjon.


És volt, ki bár magányosan

dacolt a szürkeséggel,

felfogni már szabályosan

nem tudta ép eszével.


Miközben még a sárga kór

csak egyre szedte vámját,

csupasz kezével hó alól

kaparta tűzifáját.


Fagyott rögön csorbult acél,

megannyi gödröt ástak,

de úgy gondolta, egyszer él,

nem néki ássák, másnak.


Ám egy nap mégis érte jött,

a szörnyeteg, cibálta,

magával vitte, s költözött 

a gondtalan halálba.


Gaffer•  2021. május 5. 10:47

A csillagod

Ha már miértek sincsenek, 

a válasz ott felesleges,

a kérdésedre nem felel, 

karámjaid közé terel,

elzárja majd a vízcsapod,

jövőd te már nem láthatod,

miközben arra rálegyint,

megfed, pofon vág, rendre int,

kitépi gyenge szárnyadat,

s a pulzusod körül matat,

és megtanítja azt neked

miként is éld az életet,

miért rajongj és mit szeress,

halottaid hogyan temesd,

s mikor letörli versedet,

te fuss előle míg lehet,

hisz múlik majd az alkalom,

a nemtelenség összenyom,

hiába már az útlevél,

derékig földbe ásva fél

alázott lelked, megtörik,

de még csodálod fényeit,

és nem sokára megkapod

kitűzni majd a csillagod.


Gaffer•  2021. május 4. 02:18

A kifosztott dala

Rejtetted kincsed Hold mögé,

a csillagok ragyogták,

folyóba dugtad, nád közé,

halacskák visszahozták,

elástad bár a föld alá,

giliszták megtalálták,

a titkodat nem is soká

madárrajok csipogták.


Maradt csupán a félelem

hogy majd a martalócok

kutatni fognak lelkeden,

mint láthatatlan klónok,

s mikor megfejtik rejteked,

kilopják azt a kincset

amit csak elméd rejteget,

a talpalatnyi nincsed.


Koldus maradsz, haszonleső,

a megvetés kerülget,

vagyontalan semmittevő,

rólad csak úgy beszélnek,

nem álltál sorba ott sosem,

hol osztották a rangot,

nem kondít érted senki sem,

ha meghalsz majd harangot.


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom