A jövő hírnőke
A kis problémamegoldó
Most pedig aludj szépen, mert már későre jár. - mondta szeretetteljes mosollyal Kalinga gyermekének, miközben eligazította akkurátusan rajta a takarót. Habár látszólag teljesen úgy néztek ki, mint az emberek, mégsem voltak azok.
- Jó, anyu, de ne felejts el az ágy alá benézni. - kérte Szimi, a kislány.
- De hát már megbeszéltük, hogy a másik világból nem tudnak átjönni a gonosz lények.
- Tudom, ám mi van, ha egynek épp ma sikerült átjutnia?
- Mért bújna el éppen a te ágyad alá?
- Miért ne? - kérdezett vissza Szimi jogosan.
- Ezek a bizonyos Ember nevű lények gyermekeket ritkán bántanak, inkább csak egymást a felnőttek.
- De hát ez butaság. Sokkalta jobb dolog egymást szeretni. - oldotta meg a gyermek az emberiség legfőbb gondját pár pillanat alatt.
A jövő hírnöke - Ha Isten lejönne közénk
/Ez a novella fontos része a regénynek/
„Lehet már köztünk él régen,
De eddig még senki sem ismerte fel.
Itt lent, ne keresd Őt a fényben,
Csak sikátor mélyén,hol éhezőkre lel.”
Valami azt súgja, ha Isten lejönne közénk, koldusgúnyát öltene, és csak
ülne-ülne egy forgalmas utca járdáján. Bizonyára kezdetben lelkét
boldogság töltené el, hogy habár nem fedheti fel kilétét, de itt lehet
közöttünk, nem csak a távolból kíséri nyomon lépteinket. Ám attól
tartok nagyon hamar ténylegesen koldussá válna a járdán ülve, mert az
emberek nagy része úgy sietne el előtte, hogy rá sem néz.
„Pillantása mindent elmesélt,
Pillantás mégsem válaszolt.
Pénzt, ő még sohasem kért,
A Szeretet koldusa volt.”
Azonban, akik mégis ránéznek, általában csak közöny, vagy ellenszenv
árad lelkükből. „Ingyenélő!” „Menne inkább dolgozni.” „Biztos piára
kell neki az összekoldult pénz.” Az arcukra van írva , hogy mit
gondolnak, még a fejükbe sem kell néznie, pedig megtehetné.
Egyszeriben kétely hasította át, talán rossz ötlet volt lejönnie a Földre. Be kell látnia, még mindig csak a hozzá vezető út elején járnak az emberek. Legszívesebben felállna és egyszerű, tiszta szavakkal szólna hozzájuk, beszélne jövőjük zálogáról, a Szeretetről, de ehelyett csak szomorúan maga elé nézve lehajtotta fejét.
„Pedig a Szeretetnél nincs egyszerűbb dolog a világon.” gondolta. „Csak
teret kell engedni „Számára” és árad-árad feltartóztathatatlanul. De az
ember mindössze apró résen keresztül engedi be lelkébe. Úgy alkottam
meg őket, hogy a saját döntésük legyen, amikor kitárják lelkük ajtaját.
Ám ehelyett csak egyre több retesz kerül fel az ajtóra.”
„Mosolyt alkotni
Bánatból,
A porból felkelni
Jó párszor,
Rácsodálkozni
Istenre.
Az élet értelme
Mi más lenne?”
Elmélkedését apró vakkantás törte meg. Felkapta fejét.
Egy kiskutya épp Őt vizsgálgatta kíváncsian, apró tappancsain toporogva. Vakkantott még egyet, mire Isten elmosolyodott.
- Igen, látom hogy itt vagy. Mit szeretnél? -
Pillantásuk találkozott, s nyomban feleslegesnek érezte kérdését. Két dologra vágyhat ez a kutyus, de mivel még egy kenyérdarabka sem volt nála, „csak” a másik dolgot válthatja valóra. Így hát óvatosan előre nyújtva kezét megsimogatta. Mindössze néhány apró mozdulat volt, mégis tán többet ért a kis lénynek, mint a világ legnagyobb velős csontja. Összerezzent az érintéstől, de mégis egy helyben maradt. Már nagyon régen érinthették így, sőt talán még soha. Istennek nem kellett a lelkébe pillantania, hogy érezze magányát, szomorúságát. Szerette volna kezébe venné, és átölelni, de nem támaszthat benne hamis reményt, hogy végre gazdira lelt.
- Nézd anyu, de aranyos. - állt meg egy kislány előttük. Piciny
hátizsákjából plüss nyüszi „kandikált rá” a nagyvilágra.
- Igen, de nem érünk rá, elkések a munkából. - felelte édesanyja az órájára pillantva.
- Csak cseppnyi időt kérek neki. - guggolt le a gyermek, és Istenre pillantott. - Megsimogathatom?
- Őt kérdezd. - biccentett a kérdezett a kutyus felé.
A kislány kérdően a serényen farkcsóváló állatkára pillantott, mire az vakkantott egy aprót.
- Megengedte. - mosolyodott el Isten. - Érintéseddel csenj bátran egy kis boldogságot életébe.
A gyermek megtette, de édesanyja már néhány másodperc elteltével hozzáhajolt, és lágyan megfogta karját.
- De most már tényleg menjünk...
- Még egy percet adj számára anyu. Vagy sajnálod tőle a boldogságot? - pillantott fel rá gyermeke, mire zavartan elmosolyodott.
- Őőőőő... Dehogy sajnálom. Na jó, de tényleg csak egy perc. - tette hozzá, ám aztán a modern világ legnépszerűbb vívmányának hála kicsivel több lett a percből, mert a barátnője kereste mobilon.
MONITOR SZOBA -
„Kutyus, és kisgyerek. A szokásosan az olvasók szívét megcélzó gagyi történet.” jegyeztem meg Gömbi felé pillantva. „Szerintem jegeljük, aztán majd visszatérünk rá.”
„Én másképp érzem, de még szerencse, hogy nem vagyunk egyformák. Amúgy Isten is fontos része a történetnek,ha nem vetted volna észre.”
„Ő minden földi eseményben jelen van, csak itt konkrét szereplővé vált, azért nem említettem meg.”
„Ez meglepően értelmes megnyilvánulás, a fentebbi nem túl magas intellektusra utaló gagyizás után.” kaptam egyszerre hideget és meleget Gömbitől. „Javaslom nézzük tovább, és bízok benne, a végére változik a véleményed.”
„Legyen óhajod szerint.” fordultam vissza monitor felé.
- Mi a neve a kutyusnak? - kérdezte a kislány, a simizést egy pillanatra sem abba hagyva.
- Még nem tudom, mert én is csak nem rég ismerkedtem meg vele. - felelte Isten, miközben pillantása megakadt a továbbra is mozdulatlanul kandikáló plüss figurán. - De te a nyuszidat már biztos elnevezted.
- Igen. Nyufi Nyuszi a neve, mert aranyos. - szögezte le a gyermek a tényeket, aztán hátranyúlt, és óvatosan kihúzta az állatkát a hátizsákból.
- Tessék. - nyújtotta át Istennek. - Azt mondta még a hátamon lustálkodva, hogy kedvel téged, és szívesen itt maradna veled. Nagyon szeretem őt, de épp ezért nem állhatok a boldogságának útjába.
Isten átvette a nyuszit, s tán először létezése alatt néhány pillanatig nem találta a szavakat. Megannyi felnőttben hiába kereste önmagát a korábbi percekben, s most, egy apró gyermek élesztette fel számára a reményt.
- Ez nagyon kedves tőled, ám... - kezdte újra szavakra lelve, de a csöppség máris „elnyisszantotta szavai fonalát” Úgy tünt a szerepek megcserélődtek, a kislány lát az Ő lelkébe.
- Nyugi, nem maradok barát nélkül, mert a kutyus érzem, hogy engem is megkedvelt.
- Tehát cseréljük el őket? - kérdezte Isten meglepett mosollyal.
- Ez egy nagyon buta kérdés volt. - fedte meg a gyermek teremtőjét. - Matricát szabad cserélni, de nyuszit és kutyust tilos. Vagyis csak úgy, ha ők is szeretnék.
- Értem, és ezentúl ezt észben tartom. - bólintott Isten. - De sajnos a kutyusnak nem én vagyok a gazdija, így jobb,ha itt marad velem, hogy rátaláljon.
A kislány néhány pillanatra elgondolkodott a hallottakon, aztán bólintott.
- Most okosat mondtál, mert a járdán nagyobb eséllyel bukkan rá a gazdi,mint az oviban.
Édesanyja épp ekkor fejezte be eszmecseréjét egy új fajta hajfestékről, így hát felgyorsultak az események. A plüssnyuszi visszakerült az eredeti gazdájához, minden adott volt az induláshoz.
- Szia kutyus. Remélem még találkozunk. - hajolt közel a hozzá a gyermek a „záró simizés” közepette, majd felemelkedve búcsút intett a „koldusnak” s megfogva édesanyja kezét, távozott.
A kutyus követte pillantásával ,aztán Isten felé fordult, mintha ezt kérdezné: „Most tényleg elmegy?”
Isten már bólintott volna szomorúan, de váratlanul a kislány megtorpant, és visszaszaladt hozzájuk. Először Őt ölelte át, de olyan szorosan,mintha sosem akarná elengedni. Aztán persze a kutyus következett, s habár „csak” néhány újabb simit kapott, de minden bizonnyal felért a kis lény számára jókora öleléssel.
- Legyél mindig jó, vezéreljen a Szeretet, és nem tévedsz el az Élet országútján. - mondta Isten búcsúzóul, de a gyermek még nem tekintette lezártnak a beszélgetést.
- Akkor olyan felnőtt válik belőlem, mint Te? - kérdezte őszinte, nyílt tekintettel.
- Erre majd szívedben leled meg a választ.
- Rendicsek, megkeresem,ha beértem az oviba. Most furcsa, de azt súgja, hogy mi még találkozunk.
„Így legyen.” szerette volna mondani Isten, de ehelyett megsimította a gyermek arcát,aztán útjára engedte....
A gyermeket, aki átölelte Őt még itt a Földön.
A jövő hírnöke 04.
- Ami azt illeti , nem felemelő érzés azzal szembesülni, hogy tán csak egy nagy halom fém vagyok, némi mesterséges intelligenciával felturbózva. - jegyeztem meg pár pillanatnyi csend után szomorkásan, ha egy gép képes ilyesmire egyáltalán.
- Azért ne legyél teljesen elkámpicsorodva. Szemernyi esély van rá, hogy emberi a tudatod. - próbálta a Remény már csak pislákoló lángját Gömbi táplálni bennem, de nem túl sok sikerrel.
- Hát igen, szemernyi maximum, miközben tisztára abszurd
ez a beszélgetés. Jó eséllyel egy gép próbál lelket önteni
másik gépbe, mikor egyiküknek sincs lelke. Nem is tudom
mi lenne erre a legjobb szó.
- Az evolúció diadala?
- Ugyan már. Inkább groteszk színjáték. - legyintettem, s rögtön magyarázattal is szolgáltam rá. - Attól mi még gépek maradunk,ha az embereket utánozzuk.
- Csak egyes személyben beszélj. - kérte Gömbi, s mintha sértődést észleltem volna a hangjában. - Vagy csak egy gépnek éreztél, amikor kicsit közelebb lebegtem hozzád?
- Dehogy, sőt! Persze máskor sem tünsz annak. Számomra egyfolytában az jön át,hogy az érzelmeid irányítanak nem épp humanoid megjelenésed ellenére is.
Egyelőre ennyit idézek a múltbéli beszélgetéseinkből, most visszatérek a „történet” jelenébe, ahol ugyancsak az emberi lét volt a téma.
MONITOR SZOBA -
- Tehát újabban, számomra ismeretlen okból, biztosra veszed, hogy a Földön születtél? - kérdezte Gömbi meglepetten.
- Dehogy, csak egy berögződött elszólás volt. Bár ez nem azt bizonyítja, hogy ember vagyok?
- Ez az egyik lehetőség, a másik, hogy benne van a programodban.
- Figyelj csak. - kértem pillanatnyi szünetet tartva. - Nem hazudhatnál néha? Például helyeselhettél volna most lelkesen,és nem említed meg a másik lehetőséget.
- Én a barátomnak érezlek, és egy barát nem csapja be a másikat.
- Megint egy tökéletes válasz. Sosem hazudsz, és tudod mindig pontosan, mit kell tenned. A te elméd tutira nem emberi.
elemeztem ki nem túl szakszerűen Gömbi tudati hovatartozását, és bocsi, hogy ezzel lehúztam a komplett emberiséget. Mentségemre szolgáljon, hogy csak az igazat mondtam.
- Na de nézzük most már a filmet. - fordultam a monitor felé, és épp utasítani akartam a számítógépet, hogy indítsa el, de működésbe lépett magától. Pár pillanatra lepődtem csak meg rajta, ám aztán egy eddig számomra ismeretlen indító programnak tudtam be, mely szemkontaktussal működik. Ez igaz is volt, de mint később kiderült, számomra készült ez a program, hogy minden kockáját végignézzem majd a videóknak. 12 rövidfilmet, melyek egy interaktív kirakós játék részeiként összekapcsolódnak, de nem egymás mellé kell helyezni őket, hanem... De nem folytatom, mert a „szájbarágás” esete állna fent. Az igazi felfedezés nem az, ha hallunk róla a tévében, vagy elolvassuk egy Netes oldalon, hanem, ha mi vagyunk a felfedezők.
Két lehetőségem volt. Vagy forgatókönyv szerűen jelenítem meg írásban a rövidfilmeket, vagy novellaként. A novella mellett döntöttem.
A jövő hírnöke 03.
12 novella a múltról, rövidfilmként életre keltve. Ennyi videó file volt mindössze a számítógépen, amik ráadásul nem is működtek jó ideig. Ám három év elteltével arra lettem figyelmes, hogy a Menedékben található egyetlen monitor bekapcsol magától, és elindult az első rövidfilm. Gömbivel nyomba célba vettük a szobát, melynek berendezése csak egy karosszék, a számítógép, és a monitor volt. Kényelmesen elhelyezkedtem, míg a kis gömblény szokás szerint három méternyi távolságra lebegett tőlem.
„Nagyszerű, pár órányit mozizhatunk, aztán már csak 37 évet
kell várnom, hogy kiléphessek a Menedékből.” gondoltam
nem túl optimistán, amit Gömbi szóvá is tett.
„Te semminek sem tudsz örülni?”
„Hát az emberek már csak ilyenek néha.”
Gömbi úgymond egy újabb kérdéssel felelt, ami teljesen jogos volt.
„Tehát már teljesen biztosra veszed, hogy ember vagy?”
Mielőtt leírnám válaszomat, felidézek egy régebbi beszélgetésünket.
A lenullázott időszámítás szerint jelenítem meg a dátumot, mivel,ha a régit jeleníteném meg, egyértelművé válna, mikor tört ki az Utolsó Háború. Annyit azért hozzá teszek, az 1960, vagy utána születettek között lehet, hogy lenne, akit sokkol ez a dátum. Persze minden bizonnyal fél százaléknyit tenne ki maximum ez az arány, hiszen a többiek biztosra veszik, hogy mindez egy kitalált történet. Ám egy embert sem szeretnék lelki hullámvasútba ültetni még csak pár másodpercre sem.
Úgy gondolom, lesz,aki ennél a résznél abbahagyja „ a jövőből érkező üzenet” olvasását, így minden jót kívánok neki, és a többieknek folytatom.
0002 02. 18.
„Három éve vagyunk összezárva, és fogalmam sincs róla ki vagy.” indult a beszélgetés az én felvetésemmel, ám Gömbi simán visszájára fordította a dolgokat.
„Az még hagyján, hogy nem tudod ki vagyok, de önmagad származásával sem lehetsz tisztában.”
„Miről beszélsz? Tudatom alapján, a Föld bolygón élő humanoidok fajába tartozok, mely egy cyborg testbe lett átültetve.”
„Semmiféle bizonyítékod nincs erre, hisz a Menedéken nincsenek a vizsgálathoz megfelelő műszerek, hogy bizonyítást nyerjen emberi mivoltod.”
Persze korábban ez már bennem is felmerült, de mint akkor is, most is elhessegettem a kételyt, akár a pofátlankodó legyet a frissen vásárolt hot-dog közeléből. Az már más kérdés, hogy az ilyen legyek általában visszatérnek.
„Számomra elég bizonyíték, hogy az emberiség múltja nyitott
könyv számomra. Jó, a saját múltamra nem emlékszek, de
majd bizonyára fokozatosan visszatér az is.”
„Egyszerű módja van, kiderítsd ember vagy e, vagy sem.”
jegyezte meg Gömbi, és ekkor jött el az a pillanat, mikor az
általa szigorúan betartott 3 méternyi távolságot megszegte,
és mintegy fél méterrel közelebb lebegett hozzám.
Természetesen rögtön feltünt, de próbáltam elviccelni a
dolgot.
„Hé, elromlott a térérzékelőd?” kérdeztem zavart vigyorral,
és már ösztönösen hátrább léptem volna egyet, de mégsem
tettem. Talán mert az ösztöneimnél is erősebben átjárt, az a
hatalmas hömpölygő folyamként lelkembe áradó
érzéskavalkád, mely egyszeriben elárasztott. Írnék
részletesebben is minderről, de az emberi szó kevés rá,
annyira összetett, és intenzív volt. Úgy éreztem két részre
szakadok. Szeretnék közelebb lépni a lényhez, hogy még
mélyebbre merüljek a folyamba, de egyben menekülnék is
előle, mert akár mindörökre elnyelhet.
Végül a kompromisszumos megoldást választva tapodtat
sem mozdultam.
„Most hunyd le a szemed, és gondolj Istenre.” - kérte Gömbi.
Megtettem, és egyszeriben bizonyosságra lelve tisztán éreztem, hogy ott van velünk a Menedékben. Akár az idők végezetéig „elviseltem volna” ezt az érzést csukott szemmel, ám néhány másodperc múlva köddé foszlott, a rideg valóságot hagyva maga után. Kinyitva szemem Gömbi már ismét három méternyi távolságra volt tőlem.
„Te...Te lennél?...” kérdeztem elharapva a „bűvös szót”.
„Hozzád hasonlóan én sem tudom ki vagyok.” cáfolta meg Isteni mivoltát. „Ám azt szinte biztosra veszem, hogy te nem lehetsz ember.”
„Már megint jössz ezzel, hogy belém látsz, s jobban ismersz, mint én önmagam.”
„Szó sincs erről. Egyszerűen csak gondolj Istenre, és megérted miről beszélek.”
Megtettem.
„Hát ezt benézted, mert megannyi emlékem van róla, ha mondhatom így.” tudattam vele némi önteltséggel az eredményt.
„Nem az emberek múltbéli feltevéseire, hitére vagyok kíváncsi. Azt felejtsd most el mindet. Te magad mit érzel, ha rá gondolsz?”
Megtettem ismét, amit kért, sőt még le is hunytam hozzá a szemem.
Hosszú másodpercek teltek el, és vártam, hogy megérintsen legalább részben az-az érzés, amely közelségétől átjárt. De hiába.
Kinyitva szememet, zavarodott döbbenettel bámultam magam elé.
„Sajnálom, hogy épp én szembesítettelek azzal, hogy minden bizonnyal nem vagy ember.” jegyezte meg anélkül, hogy
közvetítettem volna felé gondolatban, amire én is
rádöbbentem.
Bemutatkozó oldal
Jelenleg épp a jövő hírnökének bemutatkozó oldalán jársz, mely látszólag egy sci-fi regény, de valójában üzenet a jövőből. A regény sajátságos részét képezi 12 novella, és 4 vers, melyek a történetbe ágyazva fontos részei az üzenetnek, de külön-külön is funkcionálnak.
Ez az oldal folyamatosan bővül, mert itt egyben lelhetsz rá az eddig felkerült részekre.
Előszó
https://blog.poet.hu/future/a-jovo-hirnoke---eloszo
01. rész
https://blog.poet.hu/future/a-jovo-hirnoke-01
02. rész
https://blog.poet.hu/future/a-jovo-hirnoke-02---csodara-
03.rész
https://blog.poet.hu/future/a-jovo-hirnoke-03
04. rész
https://blog.poet.hu/future/a-jovo-hirnoke-04
05. rész – Ha Isten lejönne közénk
https://blog.poet.hu/future/a-jovo-hirnoke---ha-isten-lejonne-kozenk
Bizonyosság