A jövő hírnöke 01.

Denn•  2018. november 10. 09:01


„A múló idő csak egy fogalom, ha nem befolyásoló tényező.” 

kelt életre tudatomban a gondolat, de természetesen tisztában voltam vele, 

hogy nem tőlem származik.

„Ezzel meg mire célzol Gömbi?” kérdeztem ugyancsak gondolatban, anélkül,

 hogy megfordultam volna. Nem volt rá  szükség, mert tisztán éreztem a

 pulzálását nagyjából két méternyire a hátam mögött. Ez volt az a távolság,

 amit,ha tehette mindig megtartott, de adódtak olyan  szituációk, amiket

 általában én idéztem elő, hogy közelebb kerültem hozzá, de úgy egy méternél

 még sosem közelebb. Mellesleg a  neve tőlem származott. Amennyiben gomb

 formája lett volna, akkor természetesen Gombinak nevezem el.

„A lelkiállapotodra.” felelte, s tudtam, lélekelemzés következik Gömbi módra ,

 és nem is kellett csalatkoznom. „Szeretnéd az Időt egy térugró űrhajóvá

 alakítani, hogy másodperc töredéke alatt teljen el a negyvenkét év, mikor majd

 kiléphetsz a Menedék ajtaján.”

Ha már szóba hozta a Menedéket, illik pár mondatot írnom róla. Építésze

 bizonyára anyaghiánnyal küszködött, vagy csak nem szokványos építményt

 szeretett volna az ég felé emelni, mert az egyemeletes üveg gúla három-három

 ugyancsak üveg falú szobával, s közepén csigalépcsővel, nem nevezhető

 szokványos épületnek. Még szerencse, hogy a falak elsötétíthetők voltak egyetlen

 parancsszavamra, hála annak, hogy közvetlen kapcsolatban álltam a

 számítógéppel. Különben bárki nyomon követhette volna életemet anélkül, hogy

 beinvitáltam volna, ha mondjuk letáborozik a Menedék előtt. Persze az más

 kérdés, hogy tudtommal én vagyok az egyetlen élő ember a Földön, így túl nagy

 nézőközönségre nem számíthatok, még ha tévednék is.

Ezt természetesen majd kicsit később kifejtem bővebben, de most visszatérek 

 Gömbihez, ki úgy gondolta szeretném felpörgetni az idő múlását lényegében

 maximumra, és nem is tévedett.

„Mindíg is tudtam, hogy belém látsz.” fordultam meg. „Legalább ismernéd el végre.”

„Jó, elismerem, ha szeretnéd, hogy hazudjak.” adta be a derekát    sajátságos

 módon, bár ez a hasonlat egyáltalán nem illett alkatára. Ugyanis hatszor hat

 centi átmérőjű lebegve pulzáló fehér gömbként funkcionált, bár bizonyos

 események hatására néhányszor már változott a színe és a mérete, de erről majd

 az adott történésnél mesélek részletesebben. Gondolom már voltak sejtéseid

 térbeli megjelenéséről a neve alapján, igaz, lehetne például egy beszélő

 földgömb is.  Igen, a „voltak sejtéseid” kifejezést Neked címeztem, ki épp most

 olvasod ezt a történetet. Bár rögtön helyesbítéssel  kell élnem, mivel nem

 szeretnélek félrevezetni. Ez nem egy szokványos értelemben vett történet, amely

 az író fantáziájában megszületett, hanem üzenet a jövőből. Tudom enyhén

 szólva kétkedéssel fogadod ezt a felvetést, sőt,ha jól érzékelem még mosolyogsz

 is rajta. Nos a továbbiakban  a gondolataimmal feltöltött oldalak választ adnak

 rá, jogos volt e hitetlenkedésed, vagy pedig, ahogy haladsz előre, úgy tárul fel

 előtted a múlt és a jelen összekapcsolódásából a jövő, akár egy hatalmas kirakós

 játék, melynek Te is fontos része vagy.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Denn2019. március 30. 13:11

Gömbi üdvözöl mindenkit a jövőből.

Denn2019. február 4. 11:17

@BakosErika: Ez megtisztelő, ha így gondolod..

Denn2018. november 20. 20:22

@Rozella: Rajtunk múlik...

Rozella2018. november 10. 20:47

meglátjuk...

BakosErika2018. november 10. 19:13

Egy Asimov regény ugrott be a bemutatkozód olvasása közben, a címére nem emlékszem már, olvasni foglak.

Denn2018. november 10. 17:31

@Mikijozsa: akkor van gond,ha rossz helyeken keressük

Mikijozsa2018. november 10. 14:12

@Denn: igen ez jó

Denn2018. november 10. 14:09

@Mikijozsa: A jövőnk kulcsára a jelenben lelünk..

Mikijozsa2018. november 10. 11:19

érdekes meglátások

Denn2018. november 10. 10:59

Akár az Élet:)

Törölt tag2018. november 10. 10:19

Törölt hozzászólás.

Denn2018. november 10. 09:15

@Törölt tag: Köszi szépen, most már jó lett,ha minden igaz:)

Törölt tag2018. november 10. 09:07

Törölt hozzászólás.