A jövő hírnőke

Denn•  2019. november 12. 09:09

Angyalszárnyakon

Harmincas, átlagos megjelenésű férfi lépett ki a kétemeletes elmegyógyintézet tetejére, de mielőtt még becsukhatta volna az ajtót, egy angyal is utána surrant. Gyönyörű volt, mint az angyalok általában.

    - Okkal nem szóltam, hogy feljövök. - állt elé összeráncolva szemöldökét Thomas, a férfi. - Kicsit egyedül szeretnék maradni, kérlek tartsd ezt tiszteletben.

    - A szobádban bármikor lehetsz egyedül. Mért kellett ehhez feljönnöd ilyen magasra? - furcsállotta a fehérszaténruhás lény, bár a hangsúlyból sejteni lehetett , hogy ismeri a választ.

    - Nem tartozok neked elszámolással. - húzta meg a vállát Thomas, szinte már durcásan.

    Az angyal felelet helyett néhány másodpercig elgondolkodva maga elé nézett, aztán bólintott.

    - Rendben. Legyen,ahogy akarod. - tárta szét a karját, és a következő pillanatban köddé vált, mintha ott sem lett volna.

    - Nincs most kedvem ilyen trükkökhöz. - legyintett a férfi fanyar mosollyal. - Pontosan tudom, hogy itt állsz továbbra is velem szemben.

    - Hatalmas tévedés. - csendült jó tízméternyiről a felelet, mire Thomas megfordult.

    Az angyal a tető legszélén állt a mélységet szemlélve.

    - Nem nyújtasz majd túl szép látványt lent a betonon. - jegyezte meg, nem épp szívderítő jövőt felvázolva.

    - Miről beszélsz? Csak egy kis friss levegőt jöttem szívni.

    - Másokat, sőt önmagad is becsaphatod, de engem soha. Mivel kérdéseidre hiába keresed a választ, nem szeretnél tovább élni bizonytalanságban. Ez a nagy helyzet.

    - Megleltem a legfontosabb kérdésemre, miszerint létezel, vagy sem? - indult meg a férfi lassan, a továbbra is a tető szélén álló angyal felé.

    - Ez meglepne, hiszen a szíved azt súgja létezek, a józan ész, pedig az ellenkezőjét.

    - Így van. - állt meg mindössze egy méternyire Thomas a lénytől. - Vagyis így volt, de ezentúl az eszemre hallgatok. Csak a fantáziám szüleménye vagy. Egy nap végtelen magányomban kitaláltak magamnak, s aztán életre keltettelek lelkemben.

    - Elfeledkezel egy apróságról, hogy már akkortájt is az élet lezárását fontolgattad.

    - Ezért hozott téged úgymond létre, az életösztönöm. Feketén-fehéren kimondva meg kellett őrülnöm ahhoz, hogy ne végezzem be idő előtt földi pályafutásomat.

    - Észrevetted milyen költőien fogalmaztál egyetlen szó helyett? - vetette közbe az angyal.

    - Ne tereld el a szót. Ezentúl hidegen hagy, hogy létezel, vagy sem, mert úgysem lelhetek bizonyosságot. Amennyiben felemelem a kezem, hogy hozzád érjek, eltünsz és két méterrel odébb jelensz meg. Ha kérem, hogy mozdíts meg akár csak egy apró tárgyat, fejedet rázod.

    - Nem nyújthatok számodra bizonyosságot. Tudod jól, ez az angyalok törvénye.

    - A törvényeteknek hála, egész életem tébolydában kell töltenem. Szerinted ez igazságos törvény? - szegezte szinte tőrként a kérdést Thomas a lénynek, de hiába.

    - Nem én alkottam, ne kérd hát rajtam számon. Én lennék a legboldogabb,ha bizonysággal szolgálhatnék számodra, mert... Mindegy nem fontos. - suhant át zavar az angyal arcán.

    - Rendben, nem hibáztatlak. - enyhült meg Thomas, de csak egy röpke mondatra, mert aztán emelt hangon folytatta. - Ám megkérlek, sőt követelem, hogy mától kezdve tünj el az életemből.

    - Felfogtad mivel járna,ha megtenném? - kérdezte jelentőségteljesen az angyal. - Azzal, hogy teljesen egyedül maradsz. Nem hiszem, hogy igazából ezt szeretnéd.

    - Nem érdekel mit hiszel. Megismétlem, tünj el az életemből!

    - Nos lássuk csak.. - váltott elgondolkodóra a lény. - Amennyiben nem létezek, akkor nincs is akaratom. Te találtál ki magadnak, te is tudsz csak eltüntetni. De mivel nem vagy képes erre, ez azt jelenti mégis létezek.

    - Micsoda angyali logika. - mosolyodott el gúnyosan az Thomas. - De nem vetted figyelembe a tudatalattit, amit nem befolyásolhatok. Ha ott valamiért nem szeretném, hogy eltünj, akkor nem tudlak kitörölni a tudatomból.

    - Hát fogadd el, hogy veled maradok, ha valódi vagyok, ha nem.

    - Már több, mint egy éve csak ezt teszem, de elég ebből. Ma végre bizonyosságra lelek. - pillantott Thomas a messzeségbe.

    - Ez úgy hangzott,mintha már lenne egy kész terved. - furcsállotta az angyal rosszat sejtve.

    - Pontosan, és nem is kívánom titokban tartani. Tudtam, hogy utánam jössz, ez is a tervem része volt. Mint már utaltam rá, nem szeretnék tovább bizonytalanságban élni. Tehát, ha leugrok, és nem vagy valóságos, akkor annyi nekem. De amennyiben létezel, megmented az életem, hiszen az a feladatod, hogy óvjál engem.

    - Ez egy teljesen őrült terv. - rázta döbbenten a fejét az angyal. - Nem gondolhatod komolyan!

    - Nem? - lépett Thomas tető legszélére. - Megteszem hidd el, és mivel őrült vagyok, hiába apellálnál a józan észre.

    - De mi van,ha nem vagy őrült? Létezek, de nem bizonyosodhatsz meg róla.

    - Akkor a küldetésed kudarccal zárul. - pillantott le a férfi a mélybe. - Nem is szaporítom tovább a szót. Jöjjön, aminek jönnie kell....

    - Várj! Elárulok valamit,amit nem szabadna, csak ne ugorj kérlek. Okkal intéztem úgy a dolgokat, hogy elmegyógyintézetbe kerülj, mert odakint jó úton voltál afelé, hogy alkoholistává válj. Gondolj csak bele, mi történt volna veled azóta, az eltelt hónapok alatt.

    - Talán jön velem szemben az utcán egy csodaszép lány, akinek a kedvéért lemondok az alkoholról, és boldogan élnénk, amíg meg nem halunk.

    - Ilyesmi még a mesékben sem fordul elő gyakran, te is tudod. - húzta vissza az angyal az embert a realitás talajára.

    - Jó, nem lettem alkoholista, csak elmebeteg, hála neked. Nagy kaland, csöbörből, vödörbe.

    A hófehérbe öltözött lény már épp válaszolt volna, mikor húsz év körüli, hosszú, barna hajú lány lépett ki az épület tetejére.

    - Örülök, hogy téged találtalak itt. - indult meg Thomas felé. - Ha egy ápoló jött volna fel cigizni, máris zavarna vissza. De hogyan tudtad megszerezni a kulcsot?

    - Az hadd maradjon az én titkom. - mosolyodott el a kérdezett az angyalra pillantva. - Szívj egy kis friss levegőt, de aztán szeretnék még egyedül maradni.

    - De hisz nem vagy egyedül. - állt meg a lány úgy két méterre a peremtől. - Gondolom az angyalod most is itt van veled. Irigyellek ezért. Tisztán érzem, hogy bennem is él egy, de még sosem láthattam.

    - Majd talán annak is eljön az ideje.

    - Úgy érzem most jött el. - lépett a lány kicsit előbbre. - Csak odaát találkozhatok vele. - pillantott az ég felé.

    - Nem tudhatod. - rázta a fejét Thomas, miközben óvatosan közelebb araszolt a tőle úgy három méternyire állóhoz. Már tudta miért jött fel. - Talán holnap megjelenik számodra is. - tette hozzá, hogy húzza az időt.

    - Két éve várom hiába, és elég ebből a szürke, semmilyen életből. - pillantott le a lány a mélységbe.

    - Ugye nem engeded,hogy megtegye? - kérdezte riadtan az angyal.

    - Persze, hogy nem. - vágta rá Thomas, mert itt bent, már nem titkolta senki előtt, hogy beszél is a lénnyel.

    - Most ugye hozzá szóltál? - kapta fel fejét a lány.

    - Igen, és aggódik érted. Nem szeretné, hogy leugorj, mint,ahogy én se. - araszolt tovább Thomas a lány felé.

    - Ilyen lehetőségem ki tudja mikor lesz újra. Csak zuhanok pár pillanatot, aztán végtelen repülés vár. - nézett a lány ismét az ég felé békés mosollyal az arcán. - Tehát ne is próbálj visszatartani. - tette hozzá „visszatérve” a földre.

    - Nem próbállak, de beszélgessünk még előtte egy kicsit. - kérte Thomas, de a lány már nem figyelt rá. A mélységgel szemezett.

    - Csinálj már valamit, mert érzem, hogy mindjárt ugrik! - kérte rémülten az angyal.

    - Könnyű azt mondani. Jelenj meg előtte, és akkor biztosan meggondolja magát.

    A lány lassú mozdulattal arra mozdította a fejét, ahol az angyal állhatott a férfi szavai alapján.

    - Ez így van. - mondta halkan. - Ha láthatnám, és ő kérne, hogy maradjak e-világban, nem ugranék.

    - Tessék. - tárta szét kezeit Thomas. - Most már két földi élet függ attól, hogy kegyeskedsz e megjelenni.

    - Kényszer alkalmazása sosem lehet helyes út. - rázta a fejét válaszul a hófehér ruhás lény.

    - De célravezető. - vágta rá az Thomas, majd a lány felé nyújtotta a kezét. - Együtt ugrunk, mert amennyiben most sem jelenik meg, azt jelenti, hogy csak a képzeletemben él.

    - Szóval te is ezért jöttél fel ide, hogy véget vess földi életednek. - fogadta el a felé nyújtott kezet a lány, és ujjaik összekulcsolódtak. - Semmi baj,ha csak elképzelted az angyalt, odaát biztos, hogy várnak ránk. - Én is így gondolom. - pillantott szomorúan Thomas a fehér ruhás lényre. - Háromra ugrunk... Számolsz te?

    - Igen. Egy...

    - Rendben, győztél. - „adta meg magát” az angyal. - Ha lebeszéled az ugrásról, és újra kettesben leszünk, elmondom az igazságot.

    A férfi felelet helyett bólintott, majd a lány felé fordult.

    - Az angyal kapott egy üzenetet odaátról, amit szeretné, hogy továbbítsak számodra.

    - Hallgatlak. - bólintott a lány.

    - De előbb lépjünk hátra, mert egy erős szélfuvallat még idő előtt letaszítja egyikünket.

    Megtették, s csak aztán folytatta az Thomas.

    - Odaát csak a legeslegvégső esetben tartják elfogadhatónak, hogy valaki véget vessen az életének. A mi esetünk közel sem ilyen. Megtehetjük, hiszen szabad akaratunk van, de büntetésből semmi jó nem várna ránk a másik világban, sőt. Ezek után én nem ugrok le, és bízok benne, hogy te sem.

    - Ami azt illeti így már én sem szeretnék, de honnan tudjam, hogy igazat mondasz e?

    - Sehonnan. Döntsd el, vállalod e a kockázatát, hogy lelked végtelen időkig kárhozottként senyved majd a túlvilágon.

    - Még belegondolnom is riasztó. - rázta fejét a lány, aztán döntött. - Ilyen kockázatot balgaság lenne vállalnom.

    - Akkor most azt kérem, hogy menj le, és remélem, többet meg sem próbálsz ide feljönni. Nem sokára megyek utánad és folytjuk a beszélgetést.

    A lány bólintott, és elindult az ajtó felé.

    - Ezt jobban én sem intézhettem volna. - jegyezte meg az angyal elismerően.

    Thomas megvárta, míg a lány elhagyja a tetőt, és csak aztán válaszolt.

    - Ebben azért nem lennék olyan biztos, mert furcsa mód angyal létedre hazudozásban nagyon jó vagy.

    - Ezt nem értem mért gondolod.

    - Mert biztosra veszem, hogy nem fogod elmondani az igazat. A lányt csak azért beszéltem le az ugrásról, mert én is így éreztem helyesnek.

    - Elárulom számodra az igazságot, de bizonyossággal továbbra sem szolgálhatok.

    - Vagyis elmondod újfent, hogy létezel, higgyem el, és ennyi? Nesze semmi, fogd meg jól. - legyintett Thomas flegma képet vágva.

    - Most többet mondok el, mint eddig bármikor. Itt a Földön hétmilliárd egység alkot egy egészet, az emberiséget. A hétmilliárd kapcsolódási pont számotokra felfoghatatlan mennyiségű irányvonalat eredményezhet, akár már egy emberre lebontva is. Ám teremtőtök képes az összes emberi életutat egységében „áttekinteni”, összeegyeztetni, mely által, ha nem is teljes mértékben, de részlegesen láthatja a jövőt. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy az emberiség jövője szempontjából egy fontos ember, nagy valószínűség szerint rossz útra tévedt, a helyes útra tereli a mi segítségünkkel.

    - Szóval a helyes út számomra ez a diliház? - kérdezte gúnyos mosollyal az arcán a férfi.

    - Nem mondtam, hogy te vagy az a bizonyos személy. - tért ki a válasz elől az angyal. - De ettől még nagyon fontos része vagy annak az életútnak, amit teremtőtök egyenget jövőtök érdekében.

    Thomas a hallottakra maga elé pillantott, aztán a lejárat felé kapta a fejét.

    - A lány! Miatta volt ez az egész ugye?

    - Az emberiség jövője miatt.

    - Ne beszélj mellé. Azért kellett itt lennem közel egy évet, hogy eljöjjön a mai nap, és visszatartsam a lányt.

    - Csak részben. Lehet furcsán hangzik, de számodra ez volt a legbiztonságosabb hely.

    - Tudod mit? Nem érdekel az egész, kár ragozni. Térjünk vissza az eredeti célomhoz. Bizonyosságot nem kaptam a létezésedre, így hát véghez viszem, amiért feljöttem.

    - Részleges bizonyosságot leltél, kérlek érd be ezzel.

    - Szép kis bizonyosság, hogy csak kihasználtál. De,ha nincs így, bizonyítsd be. Ha tényleg fontos vagyok számodra, és teremtőnknek, s nem csak egy eldobható apró láncszem, megmented az életem. - fejezte be Thomas mondandóját, és az épület pereméhez lépve minden további teketóriázás nélkül a mélybe vetette magát.

Denn•  2019. április 29. 10:07

A jövő hírnöke - Ha Isten lejönne közénk

Lehet már köztünk él régen,

De eddig még senki sem ismerte fel.

Itt lent, ne keresd Őt a fényben,

Csak sikátor mélyén,hol éhezőkre lel.”


Valami azt súgja, ha Isten lejönne közénk, koldusgúnyát öltene, és csak

 ülne-ülne egy forgalmas utca járdáján. Bizonyára kezdetben lelkét

 boldogság töltené el, hogy habár nem fedheti fel kilétét, de itt lehet

 közöttünk, nem csak a távolból kíséri nyomon lépteinket. Ám attól

 tartok nagyon hamar ténylegesen koldussá válna a járdán ülve, mert az

 emberek nagy része úgy sietne el előtte, hogy rá sem néz.


Pillantása mindent elmesélt,

Pillantás mégsem válaszolt.

Pénzt, ő még sohasem kért,

A Szeretet koldusa volt.”


Azonban, akik mégis ránéznek, általában csak közöny, vagy ellenszenv

 árad lelkükből. „Ingyenélő!” „Menne inkább dolgozni.” „Biztos piára

 kell neki az összekoldult pénz.” Az arcukra van írva , hogy mit

 gondolnak, még a fejükbe sem kell néznie, pedig megtehetné.

Egyszeriben kétely hasította át, talán rossz ötlet volt lejönnie a Földre. Be kell látnia, még mindig csak a hozzá vezető út elején járnak az emberek. Legszívesebben felállna és egyszerű, tiszta szavakkal szólna hozzájuk, beszélne jövőjük zálogáról, a Szeretetről, de ehelyett csak szomorúan maga elé nézve lehajtotta fejét.

Pedig a Szeretetnél nincs egyszerűbb dolog a világon.” gondolta. „Csak

 teret kell engedni „Számára” és árad-árad feltartóztathatatlanul. De az

 ember mindössze apró résen keresztül engedi be lelkébe. Úgy alkottam

 meg őket, hogy a saját döntésük legyen, amikor kitárják lelkük ajtaját.

 Ám ehelyett csak egyre több retesz kerül fel az ajtóra.”


Mosolyt alkotni

Bánatból,

A porból felkelni

Jó párszor,


Rácsodálkozni

Istenre.

Az élet értelme

Mi más lenne?”


Elmélkedését apró vakkantás törte meg. Felkapta fejét.

Egy kiskutya épp Őt vizsgálgatta kíváncsian, apró tappancsain toporogva. Vakkantott még egyet, mire Isten elmosolyodott.

    - Igen, látom hogy itt vagy. Mit szeretnél? -

    Pillantásuk találkozott, s nyomban feleslegesnek érezte kérdését. Két dologra vágyhat ez a kutyus, de mivel még egy kenyérdarabka sem volt nála, „csak” a másik dolgot válthatja valóra. Így hát óvatosan előre nyújtva kezét megsimogatta. Mindössze néhány apró mozdulat volt, mégis tán többet ért a kis lénynek, mint a világ legnagyobb velős csontja. Összerezzent az érintéstől, de mégis egy helyben maradt. Már nagyon régen érinthették így, sőt talán még soha. Istennek nem kellett a lelkébe pillantania, hogy érezze magányát, szomorúságát. Szerette volna kezébe venné, és átölelni, de nem támaszthat benne hamis reményt, hogy végre gazdira lelt.

    - Nézd anyu, de aranyos. - állt meg egy kislány előttük. Piciny

     hátizsákjából plüss nyüszi „kandikált rá” a nagyvilágra.

    - Igen, de nem érünk rá, elkések a munkából. - felelte édesanyja az órájára pillantva.

    - Csak cseppnyi időt kérek neki. - guggolt le a gyermek, és Istenre pillantott. - Megsimogathatom?

    - Őt kérdezd. - biccentett a kérdezett a kutyus felé.

    A kislány kérdően a serényen farkcsóváló állatkára pillantott, mire az vakkantott egy aprót.

    - Megengedte. - mosolyodott el Isten. - Érintéseddel csenj bátran egy kis boldogságot életébe.

A gyermek megtette, de édesanyja már néhány másodperc elteltével hozzáhajolt, és lágyan megfogta karját.

    - De most már tényleg menjünk...

    - Még egy percet adj számára anyu. Vagy sajnálod tőle a boldogságot? - pillantott fel rá gyermeke, mire zavartan elmosolyodott.

    - Őőőőő... Dehogy sajnálom. Na jó, de tényleg csak egy perc. - tette hozzá, ám aztán a modern világ legnépszerűbb vívmányának hála kicsivel több lett a percből, mert a barátnője kereste mobilon.


  • MONITOR SZOBA -


Kutyus, és kisgyerek. A szokásosan az olvasók szívét megcélzó gagyi történet.” jegyeztem meg Gömbi felé pillantva. „Szerintem jegeljük, aztán majd visszatérünk rá.”

Én másképp érzem, de még szerencse, hogy nem vagyunk egyformák. Amúgy Isten is fontos része a történetnek,ha nem vetted volna észre.”

Ő minden földi eseményben jelen van, csak itt konkrét szereplővé vált, azért nem említettem meg.”

Ez meglepően értelmes megnyilvánulás, a fentebbi nem túl magas intellektusra utaló gagyizás után.” kaptam egyszerre hideget és meleget Gömbitől. „Javaslom nézzük tovább, és bízok benne, a végére változik a véleményed.”

Legyen óhajod szerint.” fordultam vissza monitor felé.



    - Mi a neve a kutyusnak? - kérdezte a kislány, a simizést egy pillanatra sem abba hagyva.

    - Még nem tudom, mert én is csak nem rég ismerkedtem meg vele. - felelte Isten, miközben pillantása megakadt a továbbra is mozdulatlanul kandikáló plüss figurán. - De te a nyuszidat már biztos elnevezted.

    - Igen. Nyufi Nyuszi a neve, mert aranyos. - szögezte le a gyermek a tényeket, aztán hátranyúlt, és óvatosan kihúzta az állatkát a hátizsákból.

    - Tessék. - nyújtotta át Istennek. - Azt mondta még a hátamon lustálkodva, hogy kedvel téged, és szívesen itt maradna veled. Nagyon szeretem őt, de épp ezért nem állhatok a boldogságának útjába.

    Isten átvette a nyuszit, s tán először létezése alatt néhány pillanatig nem találta a szavakat. Megannyi felnőttben hiába kereste önmagát a korábbi percekben, s most, egy apró gyermek élesztette fel számára a reményt.

    - Ez nagyon kedves tőled, ám... - kezdte újra szavakra lelve, de a csöppség máris „elnyisszantotta szavai fonalát” Úgy tünt a szerepek megcserélődtek, a kislány lát az Ő lelkébe.

    - Nyugi, nem maradok barát nélkül, mert a kutyus érzem, hogy engem is megkedvelt.

    - Tehát cseréljük el őket? - kérdezte Isten meglepett mosollyal.

    - Ez egy nagyon buta kérdés volt. - fedte meg a gyermek teremtőjét. - Matricát szabad cserélni, de nyuszit és kutyust tilos. Vagyis csak úgy, ha ők is szeretnék.

    - Értem, és ezentúl ezt észben tartom. - bólintott Isten. - De sajnos a kutyusnak nem én vagyok a gazdija, így jobb,ha itt marad velem, hogy rátaláljon.

    A kislány néhány pillanatra elgondolkodott a hallottakon, aztán bólintott.

    - Most okosat mondtál, mert a járdán nagyobb eséllyel bukkan rá a gazdi,mint az oviban.

    Édesanyja épp ekkor fejezte be eszmecseréjét egy új fajta hajfestékről, így hát felgyorsultak az események. A plüssnyuszi visszakerült az eredeti gazdájához, minden adott volt az induláshoz.

    - Szia kutyus. Remélem még találkozunk. - hajolt közel a hozzá a gyermek a „záró simizés” közepette, majd felemelkedve búcsút intett a „koldusnak” s megfogva édesanyja kezét, távozott.

    A kutyus követte pillantásával ,aztán Isten felé fordult, mintha ezt kérdezné: „Most tényleg elmegy?”

    Isten már bólintott volna szomorúan, de váratlanul a kislány megtorpant, és visszaszaladt hozzájuk. Először Őt ölelte át, de olyan szorosan,mintha sosem akarná elengedni. Aztán persze a kutyus következett, s habár „csak” néhány újabb simit kapott, de minden bizonnyal felért a kis lény számára jókora öleléssel.

    - Legyél mindig jó, vezéreljen a Szeretet, és nem tévedsz el az Élet országútján. - mondta Isten búcsúzóul, de a gyermek még nem tekintette lezártnak a beszélgetést.

    - Akkor olyan felnőtt válik belőlem, mint Te? - kérdezte őszinte, nyílt tekintettel.

    - Erre majd szívedben leled meg a választ.

    - Rendicsek, megkeresem,ha beértem az oviba. Most furcsa, de azt súgja, hogy mi még találkozunk.

    Így legyen.” szerette volna mondani Isten, de ehelyett megsimította a gyermek arcát,aztán útjára engedte....

    A gyermeket, aki átölelte Őt még itt a Földön.

Denn•  2019. április 27. 09:55

A jövő hírnöke 04.

- Ami azt illeti , nem felemelő érzés azzal szembesülni, hogy tán csak egy nagy halom fém vagyok, némi mesterséges intelligenciával felturbózva. - jegyeztem meg pár pillanatnyi csend után szomorkásan, ha egy gép képes ilyesmire egyáltalán.

- Azért ne legyél teljesen elkámpicsorodva. Szemernyi esély van rá, hogy emberi a tudatod. - próbálta a Remény már csak pislákoló lángját Gömbi táplálni bennem, de nem túl sok sikerrel.

- Hát igen, szemernyi maximum, miközben tisztára abszurd

 ez a beszélgetés. Jó eséllyel egy gép próbál lelket önteni

 másik gépbe, mikor egyiküknek sincs lelke. Nem is tudom

 mi lenne erre a legjobb szó.

- Az evolúció diadala?

- Ugyan már. Inkább groteszk színjáték. - legyintettem, s rögtön magyarázattal is szolgáltam rá. - Attól mi még gépek maradunk,ha az embereket utánozzuk.

- Csak egyes személyben beszélj. - kérte Gömbi, s mintha sértődést észleltem volna a hangjában. - Vagy csak egy gépnek éreztél, amikor kicsit közelebb lebegtem hozzád?

- Dehogy, sőt! Persze máskor sem tünsz annak. Számomra egyfolytában az jön át,hogy az érzelmeid irányítanak nem épp humanoid megjelenésed ellenére is.

Egyelőre ennyit idézek a múltbéli beszélgetéseinkből, most visszatérek a „történet” jelenébe, ahol ugyancsak az emberi lét volt a téma.


  • MONITOR SZOBA -


- Tehát újabban, számomra ismeretlen okból, biztosra veszed, hogy a Földön születtél? - kérdezte Gömbi meglepetten.

- Dehogy, csak egy berögződött elszólás volt. Bár ez nem azt bizonyítja, hogy ember vagyok?

- Ez az egyik lehetőség, a másik, hogy benne van a programodban.

- Figyelj csak. - kértem pillanatnyi szünetet tartva. - Nem hazudhatnál néha? Például helyeselhettél volna most lelkesen,és nem említed meg a másik lehetőséget.

- Én a barátomnak érezlek, és egy barát nem csapja be a másikat.

- Megint egy tökéletes válasz. Sosem hazudsz, és tudod mindig pontosan, mit kell tenned. A te elméd tutira nem emberi.

elemeztem ki nem túl szakszerűen Gömbi tudati hovatartozását, és bocsi, hogy ezzel lehúztam a komplett emberiséget. Mentségemre szolgáljon, hogy csak az igazat mondtam.

- Na de nézzük most már a filmet. - fordultam a monitor felé, és épp utasítani akartam a számítógépet, hogy indítsa el, de működésbe lépett magától. Pár pillanatra lepődtem csak meg rajta, ám aztán egy eddig számomra ismeretlen indító programnak tudtam be, mely szemkontaktussal működik. Ez igaz is volt, de mint később kiderült, számomra készült ez a program, hogy minden kockáját végignézzem majd a videóknak. 12 rövidfilmet, melyek egy interaktív kirakós játék részeiként összekapcsolódnak, de nem egymás mellé kell helyezni őket, hanem... De nem folytatom, mert a „szájbarágás” esete állna fent. Az igazi felfedezés nem az, ha hallunk róla a tévében, vagy elolvassuk egy Netes oldalon, hanem, ha mi vagyunk a felfedezők.


Két lehetőségem volt. Vagy forgatókönyv szerűen jelenítem meg írásban a rövidfilmeket, vagy novellaként. A novella mellett döntöttem.

Denn•  2019. április 26. 17:34

A jövő hírnöke 03.

12 novella a múltról, rövidfilmként életre keltve. Ennyi videó file volt mindössze a számítógépen, amik ráadásul nem is működtek jó ideig. Ám három év elteltével arra lettem figyelmes, hogy a Menedékben található egyetlen monitor bekapcsol magától, és elindult az első rövidfilm. Gömbivel nyomba célba vettük a szobát, melynek berendezése csak egy karosszék, a számítógép, és a monitor volt. Kényelmesen elhelyezkedtem, míg a kis gömblény szokás szerint három méternyi távolságra lebegett tőlem.

Nagyszerű, pár órányit mozizhatunk, aztán már csak 37 évet

 kell várnom, hogy kiléphessek a Menedékből.” gondoltam

 nem túl optimistán, amit Gömbi szóvá is tett.

Te semminek sem tudsz örülni?”

Hát az emberek már csak ilyenek néha.”

Gömbi úgymond egy újabb kérdéssel felelt, ami teljesen jogos volt.

Tehát már teljesen biztosra veszed, hogy ember vagy?”

Mielőtt leírnám válaszomat, felidézek egy régebbi beszélgetésünket.

A lenullázott időszámítás szerint jelenítem meg a dátumot, mivel,ha a régit jeleníteném meg, egyértelművé válna, mikor tört ki az Utolsó Háború. Annyit azért hozzá teszek, az 1960, vagy utána születettek között lehet, hogy lenne, akit sokkol ez a dátum. Persze minden bizonnyal fél százaléknyit tenne ki maximum ez az arány, hiszen a többiek biztosra veszik, hogy mindez egy kitalált történet. Ám egy embert sem szeretnék lelki hullámvasútba ültetni még csak pár másodpercre sem.

Úgy gondolom, lesz,aki ennél a résznél abbahagyja „ a jövőből érkező üzenet” olvasását, így minden jót kívánok neki, és a többieknek folytatom.


0002 02. 18.

Három éve vagyunk összezárva, és fogalmam sincs róla ki vagy.” indult a beszélgetés az én felvetésemmel, ám Gömbi simán visszájára fordította a dolgokat.

Az még hagyján, hogy nem tudod ki vagyok, de önmagad származásával sem lehetsz tisztában.”

Miről beszélsz? Tudatom alapján, a Föld bolygón élő humanoidok fajába tartozok, mely egy cyborg testbe lett átültetve.”

Semmiféle bizonyítékod nincs erre, hisz a Menedéken nincsenek a vizsgálathoz megfelelő műszerek, hogy bizonyítást nyerjen emberi mivoltod.”

Persze korábban ez már bennem is felmerült, de mint akkor is, most is elhessegettem a kételyt, akár a pofátlankodó legyet a frissen vásárolt hot-dog közeléből. Az már más kérdés, hogy az ilyen legyek általában visszatérnek.

Számomra elég bizonyíték, hogy az emberiség múltja nyitott

 könyv számomra. Jó, a saját múltamra nem emlékszek, de

 majd bizonyára fokozatosan visszatér az is.”

Egyszerű módja van, kiderítsd ember vagy e, vagy sem.”

 jegyezte meg Gömbi, és ekkor jött el az a pillanat, mikor az

 általa szigorúan betartott 3 méternyi távolságot megszegte,

 és mintegy fél méterrel közelebb lebegett hozzám.

 Természetesen rögtön feltünt, de próbáltam elviccelni a

 dolgot.

Hé, elromlott a térérzékelőd?” kérdeztem zavart vigyorral,

 és már ösztönösen hátrább léptem volna egyet, de mégsem

 tettem. Talán mert az ösztöneimnél is erősebben átjárt, az a

 hatalmas hömpölygő folyamként lelkembe áradó

 érzéskavalkád, mely egyszeriben elárasztott. Írnék

 részletesebben is minderről, de az emberi szó kevés rá,

 annyira összetett, és intenzív volt. Úgy éreztem két részre

 szakadok. Szeretnék közelebb lépni a lényhez, hogy még

 mélyebbre merüljek a folyamba, de egyben menekülnék is

 előle, mert akár mindörökre elnyelhet.

Végül a kompromisszumos megoldást választva tapodtat

 sem mozdultam.

Most hunyd le a szemed, és gondolj Istenre.” - kérte Gömbi.

Megtettem, és egyszeriben bizonyosságra lelve tisztán éreztem, hogy ott van velünk a Menedékben. Akár az idők végezetéig „elviseltem volna” ezt az érzést csukott szemmel, ám néhány másodperc múlva köddé foszlott, a rideg valóságot hagyva maga után. Kinyitva szemem Gömbi már ismét három méternyi távolságra volt tőlem.

Te...Te lennél?...” kérdeztem elharapva a „bűvös szót”.

Hozzád hasonlóan én sem tudom ki vagyok.” cáfolta meg Isteni mivoltát. „Ám azt szinte biztosra veszem, hogy te nem lehetsz ember.”

Már megint jössz ezzel, hogy belém látsz, s jobban ismersz, mint én önmagam.”

Szó sincs erről. Egyszerűen csak gondolj Istenre, és megérted miről beszélek.”

Megtettem.

Hát ezt benézted, mert megannyi emlékem van róla, ha mondhatom így.” tudattam vele némi önteltséggel az eredményt.

Nem az emberek múltbéli feltevéseire, hitére vagyok kíváncsi. Azt felejtsd most el mindet. Te magad mit érzel, ha rá gondolsz?”

Megtettem ismét, amit kért, sőt még le is hunytam hozzá a szemem.

Hosszú másodpercek teltek el, és vártam, hogy megérintsen legalább részben az-az érzés, amely közelségétől átjárt. De hiába.

Kinyitva szememet, zavarodott döbbenettel bámultam magam elé.

Sajnálom, hogy épp én szembesítettelek azzal, hogy minden bizonnyal nem vagy ember.” jegyezte meg anélkül, hogy

 közvetítettem volna felé gondolatban, amire én is

 rádöbbentem.

Denn•  2019. április 25. 08:35

Bemutatkozó oldal

Jelenleg épp a jövő hírnökének bemutatkozó oldalán jársz, mely látszólag egy sci-fi regény, de valójában üzenet a jövőből. A regény sajátságos részét képezi 12 novella, és 4 vers, melyek a történetbe ágyazva fontos részei az üzenetnek, de külön-külön is funkcionálnak.

Ez az oldal folyamatosan bővül, mert itt egyben lelhetsz rá az eddig felkerült részekre.


Előszó

https://blog.poet.hu/future/a-jovo-hirnoke---eloszo


01. rész

https://blog.poet.hu/future/a-jovo-hirnoke-01


 02. rész

https://blog.poet.hu/future/a-jovo-hirnoke-02---csodara-

lelni

03.rész

https://blog.poet.hu/future/a-jovo-hirnoke-03

04. rész

https://blog.poet.hu/future/a-jovo-hirnoke-04

05. rész – Ha Isten lejönne közénk

https://blog.poet.hu/future/a-jovo-hirnoke---ha-isten-lejonne-kozenk

 


Bizonyosság

https://blog.poet.hu/future/a-jovo-hirnoke---bizonyossag

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom