Joe kifordítva

Nehéz az élet. Tudom, előttem már milliárdnyi ember állította ezt, de valahogy más, ha ezt én magam tapasztalom meg. Aggódok a továbbtanulás miatt, fogalmam sincs arról, hogyan tovább.

Egyáltalán ki vagyok, és mások milyennek látnak?

Mit kezdjek magammal, az életemmel? 

Ha még csak a továbbtanulásról lenne szó...

Ott vannak még az emberi kapcsolatok. Én magam sem vagyok tisztában az érzésekkel.

Ezen kívül nap mint nap rengeteg nehézséggel, gonddal kell megkűzdenem. 

Nehéz az élet, de könnyíthetünk rajta. Te is, aki ezt olvasod. Az élethez nem árt egy is optimista hajlam, mert pesszimistaként könnyen elveszhetünk. Ha mindenben próbáljuk meglátni a jót, könnyebben fog menni.

Képzeljük csak el. Milyen érzés, ha nagy nehézséggel, kínlódással, de végül is megmászunk egy hegyet? Örülünk, hogy nem hártáltunk meg, igaz? Ekkor, szétnézve, csodálatos panoráma tárul elénk. Érdemes volt- gondoljuk.

Viszont ha a hegy lábánál megtorpanva, és a hegyet szemünkkel méregetve arra gondolunk, mennyi karcolást, ütést, sebet is okozhat az a sok-sok kő, bizony, nagyon is elkeseredünk. Visszafordulunk, megfutamodunk a nehézség elől. De így nem láthatjuk a gyönyörű tájat, amit egyébként a hegytetőről szemlélhetnénk.

Mosolyogj te is, és mosolyt varázsolsz mások arcára! Ha elsőre nem sikerül, próbálkozz másodszor is: ugyanez vonatkozik a nehézségekre, a "hegy megmászására".

16 évesen írom ezt, kevés életbeli tapasztalattal. Lehet, hogy nem is igaz, amit írtam, de ezt ítéld meg te magad.

Mindenesetre sosem árthat egy kis optimizmus, mint már mondtam. :)