Joe kifordítva

Tudomány
claire1994•  2011. november 11. 19:50

Eső nélkül

Már hónapok óta nem esett éltető eső a kék bolygón. Egy csepp víz sem hullott alá az égből, bármennyire is várták. "Van még víz, van elegendő tartalékunk"-halloták az emberek a rádióban, ezt mondták a televízióban a geológusok is, a tudósok is, így hát kicsit kordában tudták tartani az emberek közötti félelmet.

Az ivóviztartályok lassan kezdtek kifogyni, de csak a "nagyok" tudták. Nem, a közemberek semmiképp sem szerezhettek tudomást róla. Isten ments, kinek kell egy globális pánikhelyzet? 

A városok utcáin hatalmas porfelhő kavargott, a falusi konyhakertek helyén repedezett, töredezett földdarab éktelenkedett. A víz a tartályok ajlán lötyögött. Tudta, mindenki tudta a "nagyok" közül, hogy a bolygón minden kihal, minden élet kipusztul. De eljött az idő, az embereket nem áltathatták tovább.

A híradásokban bemondták, hogy az esti- máshol reggelinek számító- híradóban rendkívül fontos dolgot jelentenek be.  

Az emberek utcai kivetítők előtt, otthonukban gyűltek össze, mindenki, ahol éppen volt. A szegények összetákolt rádiójukon állítgatták az adást.

És ekkor egy nyugodt férfihang lassan, magabiztos hangon kezdett el beszélni, minden szót nyomatékosan ejtve.

Egy hosszú bevezető után elhangzott a borzasztó valóság: "...megállapították, hogy a legpontosabb becslések szerint a mai naptól számított 60. napra kiürülnek a víztartályok, elfogy a Föld vízkészlete. A további..."

Az emberiség sokkot kapott. Órákig gondolkodni sem tudott. 

Majd történt valami. Ahogy az emberek tudatáig eljutottak a szavak, szemeikből könnycseppek csordultak ki, szerte a világon. Mindenki szívszaggatóan sírt, zokogott, ömlött szemükből a könny. A könnycseppek folymokká változtak, feláztatták a száraz földeket, feltöltötték a tengerek, óceánok medencéit.

Majd a forróságban a sós víz elpárolgott, fel az égbe, s a vízpára felhőkbe rendeződött.

Eleredt az eső.