Joe kifordítva

I. Végy egy darab csirkehúst.
II. Helyezd el egy tetszőleges felületen.
III. Egy erőteljes mozdulattal rántsd meg.

JÓ ÉTVÁGYAT!

(Figyelmeztetés: a rántott csirke elfogyasztása után tapasztalhatunk hasmenést, esetleg hányingert, hányást.)

Lábak, lábak, 
Óriás lábak,
Futócipők,
Öröm, bánat.

Kiáltások,
Éljenzések,
Sikítások,
Dörmögések.

Dübörgő föld,
nagy emberek,
Hangos és gyors
Lihegések.

Szalag szakad,
Tömeg kiált,
Gratulálás, 
Sok kézfogás.

Aranyérem,
Könnyes szemek,
"Anya, én is
Futó leszek!"

Hópelyhek százaival váltok pillantást, majd a szél repíti is őket tovább ismeretlen céljuk felé.

Botrányos, egyszerűen botrányos- visszhangozták Gémesfalva utcái.

Az emberek fel voltak háborodva. Igen, tudniuk kellett volna, hogy csak becsapja őket ez a polgármester, ez a Miksa János. Két kezével pusztítja, dönti le az évtizedes, évszázados hagyományokat!

Mindez azzal kezdődött, hogy ahelyett, hogy felépíttette volna az új községházát, a szűkös anyagi helyzetre hivatkozva csak a régit festette át, mégpedig halványzöldre. Méghogy halványzöld! Micsoda eszetlenség!

De nem volt ez elég Miksának, nem ám! A szüreti bálon sem osztott ingyen bort, és nem volt felvonulás sem. Ez a hagyománytipró!

Karácsonykor a szokásos négy méteres, díszektől csillogó karácsonyfa helyett csak egy szegényes, alig két méteres fenyő éktelenkedett a községháza előtt. 

A gyűlölet nőtt az emberekben. Úgy érezték, tenniük kell valamit, ami megállítja Miksa Jánost.

Az utolsó csepp a pohárban nem más volt, mint az a kijelentés, hogy jövőre- ha nem kap az önkormányzat pénzt az államtól,- a falunapot, és a költségesebb rendezvényeket nem tudják megrendezni.

A falu népe egy emberként hördült fel. Mit számít a pénz? Ami számít, az a hagyomány. Ez tartja össze a közösséget, ettől lesznek egyek.

Vízkereszt napján- mikor már a hold fénye világította meg Gémesfalvát- sötét alakok tömege hömpölygött a községháza felé. 

Felgyújtották.

S másnapra már a polgármester is halott volt.