Joe kifordítva

maradni SZERETNÉK
MENNI nincs kedvem

Éjfekete, szelvényezett, sima testek
óvatosan, nesztelenül kúsznak,
hömpölyögnek
befelé a homályba.

Napokig, hetekig fejlődnek
nyirkos, sötét lyukakba ágyazódva,
s csak nőnek,
dagadnak szüntelen.

Majd kattan egyet a biológiai óra mutatója,
s érett, kövér cseresznyeszemekként
hull ki a 
számtalan féreg bölcsője mélyéből.

Hópelyhek százaival váltok pillantást, majd a szél repíti is őket tovább ismeretlen céljuk felé.

Órák óta ülnek ott a padon, a nagy tölgyfa alatt egymás kezét fogva, csendben. Ősz hajukat lágyan borzolja az őszi szél. Arcukat finoman simogatja a fakó nap sugara. 

Megélénkül a szél, s ők szorosabban bújnak egymáshoz.

Megélénkül a szél, megreszketnek tőle még a nagy tölgyfa ágai is- s a sárga levelek lehullanak; le a két öreg lába elé, le a földre.

"Érzed, kedvesem, érzed? Közeledik a tél." 

Már napok óta csak róla beszélnek.

"Kicsi, de mégis mindent elront."

És persze, őt mindenki gyűlöli. Őt, aki semmiről sem tehet. 

Legszívesebben jól megmondaná a magáét ezeknek az embereknek, de ki is ő, hogy kioktassa azokat?!...

Csupán egy kicsi tintapaca egy menyasszonyi ruha elején.