Papp Für János blogja
gondolatok hiányodról
tavasz járja táncait
én állok csak egy helyben:
nélküled vagyok
***
tengernyi bánatom hullámain
hánykolódó hajó lettem:
léket ütsz belém
***
lelkedbe ágyazom
meddő álmaim:
foganatlan magzat
sírására ébredek
***
átszúrlak magamon
s kampót hajtok
ölelő karjaidra
***
a magány öregarcú lélek:
ezer éve beszélgetek vele:
túl jól ismerem
***
miért nem szorítod kezem?
ne engedj túl messzire érnem bennem
***
átzuhan rajtam a halál:
állj ki alólam:
rád esik ájult tetemem
***
pupillámra préselem fényeid:
árnyak nélkül tapogatózom
***
törékeny színeid
vízzé fakulnak bennem
***
az ősrobbanás óta nem volt
nagyobb - erősebb hatás
mint a bennem
lángra lobbant szikrád
***
festményeden én voltam a keret:
rojtollódnak álmunk szélei
***
átitatom magam veled
de az emlék száraz sivatag
***
roppant ürességemben
molekulányi anyag sem maradt:
semmit nem hagytál
magadból nekem
***
csak a sötét hívja elő alakodat:
öntök még magamba egy kis éjszakát
***
fogva tartalak magamban:
bilincseid kulcsait hiába is keresed
(én vagyok a zár)
***
melegedtől reszketek:
fázom közelséged
***
lassan teljesen kiszáradok:
önts belém egy kortynyi életet
(az asztal szélén billen a pohár)
***
összekapcsolt elménk
zárlatos áramkörén
te vagy a kapcsoló
***
emlékeidben térdig gázolok
kitaposott fájdalmaim ösvényén
***
egyetlen csillag maradjon az égen
de az te legyél:
soha ne virradjon meg a reggel
***
„táncolunk a Nappal mozdulatlan”:
ketten egy tengely vagyunk
***
csended zavarja nyugalmam
***
félbevágom magam:
ma így is egész lehetek
(még mellettem állsz)
***
kacagó mosolyok mögé bújtunk:
túl jól eltakart
***
elhajózik mellettem az élet
de ahol én állok
csak bokáig ér a víz
***
gondjaim hídja alatt
vacogó hajléktalan vagyok
***
hiányod téglái fallá állnak össze bennem:
a mosoly csak vékonyka repedés
***
megérintelek: álmodom
zokogok mert hazugság: valóság
***
hiányod szakadékának alján
porrá zúzom magam
***
az életem egy hinta:
a legmagasabbra lengtem
***
kétségek közé szorulva
bizonytalanság-lépcsőkön járok
***
leoltottam egyetlen lámpámat: téged
***
te vagyok
***
az álmok állandóan utaznak:
én állok csak egyhelyben
***
ha nem világítasz nekem
az a sötétség?
nem látok
***
csontig rombol testemre
a roncs-élet
ijesztő pusztasága fekszik
***
árnyékok közé szorulva
fénysávodra várok
***
vaskos tömör fallal
építi magát a hajnal
***
nem az fáj hogy nem láthatlak
hanem az hogy láttalak
***
nem hiányzol soha
te mindig itt állsz mellettem
csak közénk feszíti magát a távolság
***
függővé tettem tőled a világot
elveszve kuporgok a semmi-ég alatt
***
végtelenné lettél:
önmagamba hajolva
közepembe állsz
***
messze keringeted csillagaid:
fényév-vonatokkal
egymásba zuhanunk
***
két pontunk közt
a legrövidebb út
a szerelem
***
nem érzed...?
hiányzunk a világnak
***
kéztelen érintésem lettél:
öleletlen állok magamban
***
peremedhez érve
hiányodba lógatom a lábam
***
egy szárnycsapásnyi lepke-élet
nélküled a végtelen
***
pálcikalábakon soványul
kiéheztetett magányom
***
egy egész parknyi sóhaj vagyok
***
én: semmi több csak én...
veled világot alkotok
***
mindent megadhattál volna
így mindent elvettél
***
csöndbe mártom hangodat:
suttogásod talán itt van még...
***
gyertyalánggá szorítom nappalaimat
***
a falak tövében ragadt éjszakák alatt:
meztelen vacogok
***
felkavarom az egész világot
s holdat ragasztok a szememre
***
két szív közt
a legrövidebb út
a szerelem
***
mindenütt kereslek:
világokon lépkedek
***
éjszakákat tartok ébren álmatlanságommal
***
tündér-voltod
megalázza holmi-létem
***
emlékeimen átszűrve
lemorzsolódnak apró bűneink
***
áttöröllek könnyező önmagammal:
mennyivel tisztább így a kép...
***
önmagad magamban keresd
önmagamban magadban lehetek:
kettesben
***
nagyon nehezek az éjszakák:
engedj sírni néha
***
keresztre feszít az élet:
csuklóimba szöget üt a halál
(végy öledbe ha már elnehezültem végleg)
***
meddig jutok így nélküled?
én egyhelyben állok
az út halad
***
csakis te
soha én
mikor lehetek önmagad?
***
öldöklő csatangolni vágyás kínoz:
merre - hová vezetsz te engem?
***
biztos pontom: bizonytalan
üsd le magad mélyre
középpontom tengelyének
***
szerelmünk zászlót tart felénk:
szemünkbe csap a szél
***
magamban tartom az életet:
ami kiszivárog
itasd fel puhán de csak nagyon lassan:
félek hogy hamar felszáradok
***
mélyebb a víz mint én
úszni nem tudok:
repülj át velem a túlsó partra
***
ha csak úgy lehetsz velem:
zsebre teszem az egész világot
***
felemellek... magammal viszlek...
kőbe zárlak egy másik világnak
***
jövőtlenségünkben:
bizonytalan létünk:
inkább a MOST-ot szorítsuk ökölbe
***
csak addig érdemes maradnom
míg tudom hogy vagy
ha nem lennél
mit is keresnék itt tovább
***
egy valahol feladott
valakinek címzett képeslap vagyok
ki tudja mikor
***
kivirágzott benned a tavasz:
illataid közt halkan sétálok
(lépteim ismered-e még?)
***
alagutam mély sötétjén
fényszóróval közelítesz felém
***
éjbe mártom ujjamat:
nyakig süllyedek beléd
***
középpontoddá keringetem magam
***
hangodat vigyázom magamnak:
csöndek közé illesztelek
(mondd: hallgatlak)
***
Napba mártom arcodat:
világíts nekem
***
megfeszülve kereslek a voltál-mindenbe:
de a nem-vagy-üressége teljesen eltakar
***
hová tűnt arcod?
tükröddé állok össze ha kell
***
mondd: merre menjek?
találok még olyan helyet
melyet az élet
a magányból még felemelhet?
***
nélküled csak értelmetlen életem
üres ablakában állok
ujjam hegyén pörgetem a világot:
hátha Rád találok
***
az életvonal csak egy repedt folyómeder
kiszáradt kezemen
az élet mellékhatása csupán a szerelem
***
kettétépett életünk
közé szorulva:
a szakadás lettél
(ott se vagy)
***
az emlékekkel a múltba léptél:
- a jövőben még meg sem történtél
***
minden este várlak
de soha nem talállak:
az éjszaka rád adja
áttetsző ruhádat
***
nem múlik úgy el
nap óra perc pillanat
hogy ne gondoljak rád azalatt
***
te mézillatú törékeny angyal
szólj világcsöndű hanggal:
hadd keljen fel a hajnal
bárhová is megyek
viszlek magammal
***
a jó vers olyan mint egy pohár hűvös víz:
felveszi az olvasó alakját
***
döglött álmok
ájult tetemén
lakmározik a valóság:
talán még élek
***
s a halál kerítéslécei közé szorulva
mozgókép csupán a lét:
árnyak fények sovány oszlopa
vagyok:
túl nagy így a tét
***
éjszakába mártom ujjamat
csillagokkal szögezem az égre vásznát
a hold magányosan sárgán bólogat
mert be kell fejeznie a táncát