óarany

nagymamám kezében rózsafüzér
körmei alá szorult imák
félelmetes széken dülöngél
tökéletesen egyedül
háttal mindennek ami ablak
majd egyszer csak engem szólít
hirtelen és kiszámíthatatlanul
megállok előtte vagy mögötte
majdnem ugyanaz és ugyanolyan már
s valami elképzelhetetlenül lassan
mértani pontossággal ölébe ültet
s tudomásomra akarja hozni
hogy az a porcelán Szűz Mária
amely a vitrinüveg mögötti csöndben
ki tudja mióta szótlanul térdepel
többször elsírta már magát
nem enged kérdezni mert tudja hogy
akkor előnnyel indul Isten
a meg nem értettség futóversenyén