Kokoschka-kórtan

színültig sírt éjszakák
zokogások mentronja lüktet
lakótelepek közt
elült a feszült vihar
minden csak valami maradék
a leülepedett utcák kövein
ízeltlábú ujjakkal ül
üveg mögötti némaságban
a csontsovány idő
Máté-passió
ritmusára dülöngél
hintaszéknyi aggodalom
tekintet akad tekinteten
hová fordulj
hogy ezt ne lásd?
megroppantak
a csempék alattad
résnyi pokol hői
nyújtják indáikat
behúzott nyakadra
hajtott gallérod
most mit sem segíthet