hinta

szótlan délután
változásnak jele sincs
mozdulatlan hinta
játszótéren ülsz
de mintha ott sem lennél
oly könnyű vagy
törékeny üvegalakod
kristály a Napban
fűszálak közt
négykézláb pad
védtelen vársz valamire
valamire ami nem jön
biztosabb már nem is lehetnél
mögötted földbe nőve állok
azt akarom hinni
hogy rám vársz
megfordulsz félrenézek
hanyatt dől a pillanat
feléd fordítom fejemet
már nem vagy ott
még egy darabig kereslek
beazonosítok mindent a parkban
pedig már rég tudom hogy nem rám
fák maradtak bokrok padok
és a hinta még mindig mozdulatlan