gondolatok hiányodról

tavasz járja táncait
én állok csak egy helyben:
nélküled vagyok

***
tengernyi bánatom hullámain
hánykolódó hajó lettem:
léket ütsz belém

***
lelkedbe ágyazom
meddő álmaim:
foganatlan magzat
sírására ébredek

***
átszúrlak magamon
s kampót hajtok
ölelő karjaidra

***
a magány öregarcú lélek:
ezer éve beszélgetek vele:
túl jól ismerem

***
miért nem szorítod kezem?
ne engedj túl messzire érnem bennem

***
átzuhan rajtam a halál:
állj ki alólam:
rád esik ájult tetemem

***

pupillámra préselem fényeid:
árnyak nélkül tapogatózom

***
törékeny színeid
vízzé fakulnak bennem

***
az ősrobbanás óta nem volt
nagyobb - erősebb hatás
mint a bennem
lángra lobbant szikrád

***
festményeden én voltam a keret:
rojtollódnak álmunk szélei

***
átitatom magam veled
de az emlék száraz sivatag

***
roppant ürességemben
molekulányi anyag sem maradt:
semmit nem hagytál
magadból nekem

***
csak a sötét hívja elő alakodat:
öntök még magamba egy kis éjszakát

***
fogva tartalak magamban:
bilincseid kulcsait hiába is keresed
(én vagyok a zár)

***
melegedtől reszketek:
fázom közelséged

***
lassan teljesen kiszáradok:
önts belém egy kortynyi életet
(az asztal szélén billen a pohár)

***
összekapcsolt elménk
zárlatos áramkörén
te vagy a kapcsoló

***
emlékeidben térdig gázolok
kitaposott fájdalmaim ösvényén

***
egyetlen csillag maradjon az égen
de az te legyél:
soha ne virradjon meg a reggel

***
„táncolunk a Nappal mozdulatlan”:
ketten egy tengely vagyunk

***
csended zavarja nyugalmam

***
félbevágom magam:
ma így is egész lehetek
(még mellettem állsz)

***
kacagó mosolyok mögé bújtunk:
túl jól eltakart

***
elhajózik mellettem az élet
de ahol én állok
csak bokáig ér a víz

***
gondjaim hídja alatt
vacogó hajléktalan vagyok

***

hiányod téglái fallá állnak össze bennem:
a mosoly csak vékonyka repedés
***
megérintelek: álmodom
zokogok mert hazugság: valóság

***
hiányod szakadékának alján
porrá zúzom magam

***
az életem egy hinta:
a legmagasabbra lengtem

***

kétségek közé szorulva
bizonytalanság-lépcsőkön járok

***
leoltottam egyetlen lámpámat: téged

***
te vagyok

***
az álmok állandóan utaznak:
én állok csak egyhelyben

***
ha nem világítasz nekem
az a sötétség?
nem látok

***
csontig rombol testemre
a roncs-élet
ijesztő pusztasága fekszik

***
árnyékok közé szorulva
fénysávodra várok

***
vaskos tömör fallal
építi magát a hajnal

***
nem az fáj hogy nem láthatlak
hanem az hogy láttalak

***
nem hiányzol soha
te mindig itt állsz mellettem
csak közénk feszíti magát a távolság

***
függővé tettem tőled a világot
elveszve kuporgok a semmi-ég alatt

***
végtelenné lettél:
önmagamba hajolva
közepembe állsz

***
messze keringeted csillagaid:
fényév-vonatokkal
egymásba zuhanunk

***
két pontunk közt
a legrövidebb út
a szerelem

***
nem érzed...?
hiányzunk a világnak

***
kéztelen érintésem lettél:
öleletlen állok magamban

***
peremedhez érve
hiányodba lógatom a lábam

***
egy szárnycsapásnyi lepke-élet
nélküled a végtelen

***
pálcikalábakon soványul
kiéheztetett magányom

***
egy egész parknyi sóhaj vagyok

***
én: semmi több csak én...
veled világot alkotok

***
mindent megadhattál volna
így mindent elvettél

***
csöndbe mártom hangodat:
suttogásod talán itt van még...

***
gyertyalánggá szorítom nappalaimat

***
a falak tövében ragadt éjszakák alatt:
meztelen vacogok

***
felkavarom az egész világot
s holdat ragasztok a szememre

***
két szív közt
a legrövidebb út
a szerelem

***
mindenütt kereslek:
világokon lépkedek

***
éjszakákat tartok ébren álmatlanságommal

***
tündér-voltod
megalázza holmi-létem

***
emlékeimen átszűrve
lemorzsolódnak apró bűneink

***
áttöröllek könnyező önmagammal:
mennyivel tisztább így a kép...

***
önmagad magamban keresd
önmagamban magadban lehetek:
kettesben

***
nagyon nehezek az éjszakák:
engedj sírni néha

***
keresztre feszít az élet:
csuklóimba szöget üt a halál
(végy öledbe ha már elnehezültem végleg)

***
meddig jutok így nélküled?
én egyhelyben állok
az út halad

***
csakis te
soha én
mikor lehetek önmagad?

***
öldöklő csatangolni vágyás kínoz:
merre - hová vezetsz te engem?

***
biztos pontom: bizonytalan
üsd le magad mélyre
középpontom tengelyének

***
szerelmünk zászlót tart felénk:
szemünkbe csap a szél

***

magamban tartom az életet:
ami kiszivárog
itasd fel puhán de csak nagyon lassan:
félek hogy hamar felszáradok

***

mélyebb a víz mint én
úszni nem tudok:
repülj át velem a túlsó partra

***
ha csak úgy lehetsz velem:
zsebre teszem az egész világot

***
felemellek... magammal viszlek...
kőbe zárlak egy másik világnak

***
jövőtlenségünkben:
bizonytalan létünk:
inkább a MOST-ot szorítsuk ökölbe

***
csak addig érdemes maradnom
míg tudom hogy vagy
ha nem lennél
mit is keresnék itt tovább

***
egy valahol feladott
valakinek címzett képeslap vagyok
ki tudja mikor

***
kivirágzott benned a tavasz:
illataid közt halkan sétálok
(lépteim ismered-e még?)

***
alagutam mély sötétjén
fényszóróval közelítesz felém

***
éjbe mártom ujjamat:
nyakig süllyedek beléd

***
középpontoddá keringetem magam

***
hangodat vigyázom magamnak:
csöndek közé illesztelek
(mondd: hallgatlak)

***
Napba mártom arcodat:
világíts nekem

***
megfeszülve kereslek a voltál-mindenbe:
de a nem-vagy-üressége teljesen eltakar

***
hová tűnt arcod?
tükröddé állok össze ha kell

***
mondd: merre menjek?
találok még olyan helyet
melyet az élet
a magányból még felemelhet?

***
nélküled csak értelmetlen életem
üres ablakában állok
ujjam hegyén pörgetem a világot:
hátha Rád találok

***
az életvonal csak egy repedt folyómeder
kiszáradt kezemen
az élet mellékhatása csupán a szerelem

***
kettétépett életünk
közé szorulva:
a szakadás lettél
(ott se vagy)

***
az emlékekkel a múltba léptél:
- a jövőben még meg sem történtél

***
minden este várlak
de soha nem talállak:
az éjszaka rád adja
áttetsző ruhádat

***
nem múlik úgy el
nap óra perc pillanat
hogy ne gondoljak rád azalatt

***
te mézillatú törékeny angyal
szólj világcsöndű hanggal:
hadd keljen fel a hajnal
bárhová is megyek
viszlek magammal

***
a jó vers olyan mint egy pohár hűvös víz:
felveszi az olvasó alakját

***
döglött álmok
ájult tetemén
lakmározik a valóság:
talán még élek

***
s a halál kerítéslécei közé szorulva
mozgókép csupán a lét:
árnyak fények sovány oszlopa
vagyok:
túl nagy így a tét

***
éjszakába mártom ujjamat
csillagokkal szögezem az égre vásznát
a hold magányosan sárgán bólogat
mert be kell fejeznie a táncát