azután

furjanos•  2010. november 8. 13:59

és akkor
jött.
semmit nem
hozott.
de mindent
elvitt
az a
teherautó.
a világ legértékesebb
rakományával
távozott.
égett gumi a durva
aszfalton.
foltok. én.
majd úrja foltok.
egy percre minden
megállt.
és azóta is
áll.
mozdíthatatlan
pillanat.
nem szorítottalak elég
erősen.
s nem vagyok gyorsabb a
halálnál
mint ahogy azt én
hittem.
a zárójeles részekre nem
figyeltem.
csak már a
felkiáltójel
őrült magasából
láttam
ahogy leválsz
rólam.
mérhetetlen
szótlanul.
még esélytelenül
rám néztél.
vagy azt már csak
hittem.
vagy látni
akartam.
már magam sem
tudom.
s ami megmaradt;
az a távolság.
ami már oly
messzire ért.
téged elvitt
mellőlem
engem itt hagyott
de miért?

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2010. november 9. 13:41

Törölt hozzászólás.

janow2010. november 9. 13:10

Az ''azután'' után (hogy hülyébben már ne is fogalmazhassak) nem túl jól hangzik az ''és akkor''. Bár nem ugyanazt jelentik, erős a rokonság. (Ráadásul ettől a két szóról a Tenkes Kapitányára asszociálok, meg egy bugyuta gyermekslágerre a 60-as évekből: )

http://www.youtube.com/watch?v=J-GnS6iZU 5k

Bocsi, nem akartam marháskodni egy ilyen komoly versnél. (Bár reklamáltad a depit a hozzászólásokban.)

A bevezetésen kívül minden tekintetben nagyon bejött. Remek íve van. A parabola csúcspontján ''egy percre minden/megállt. '' Qrvajó.

Baráti üdv és pacsi!

furjanos2010. november 8. 22:02

jaj, depresszív a hangulat: na:-)

Törölt tag2010. november 8. 20:39

Törölt hozzászólás.

furjanos2010. november 8. 20:35

...

dreaming582010. november 8. 19:55

...

Törölt tag2010. november 8. 19:30

Törölt hozzászólás.

furjanos2010. november 8. 18:12

bizony:-(

pepo2010. november 8. 17:57

:(

Ivory2010. november 8. 17:32

nagyon tetszik ez a versed... fájó érzések

Mygan2010. november 8. 17:05

:)

koni12010. november 8. 14:24

:(