alkony

öngyilkos alkony
vérző sebeidbe alvad a Nap
mélyre ült szemekkel
ülnek a csillagok
sápadt felhő-arcok alatt
kifosztott tekintetem sugarában
egyedül árválkodsz
vetített kép csupán már léted
tükröddé feszülök
s úgy állok össze benned
valahol a roppant messzi térben