Közös látóhatár

Nem elég egy szem, hogy lássuk a mindent,

egy gyémántszilánkból a világ fel nem épül.

Ki-ki hozza saját maga teremtett kincsét,

amit útközben tanult, lelke részéül.

Te máshogy látod a hajnalt, mint én,

más színt fest eléd a múltnak az üvege.

De ha leteszed a közös asztal közepébe,

összeáll a képnek ezer apró szövete.

Mert minden szemüveg egy újabb kapu,

minden tapasztalat egy biztos lépcsőfok.

Ami neked nehéz, nekem talán könnyű

s hol én elakadok, ott te vagy a támasz.

Ha minden látásmód eggyé kovácsolódik,

s a sok kis igazság egy mederbe ér,

ott a kételkedés hittel párosul,

s a szívünkben megjelenik már az egész.

Nincs olyan gát, mi utunkat állja,

nincs olyan fal, mit mi át nem ugrunk,

mert  közös az erő, közös a hit:

így űzzük el  a világ viharfelhőit!