fufenka blogja

fájón hiányzik

a feltétlen szeretet

a lélek kiált

szempár mosolyog

fekete pillanatban

az érzés örök

időtlen szerep

csakhogy feltétlen szeresd

térben elcsúszván?

de miért, de hogy?

Isteni útmutatás:

feladat közös

Csak lüktet a túlagyalt tarkóm,

s nem látom tisztán a holnapom.

Félig telt poharamba kell még, 

kell még egy kis magyar fröccs, kell még!

Könnycsatornámba dagály érkezett,

szívembe fájdalom merészkedett.

Most fáj, s nyalogatom sebeimet,

hittem, mozgathatom hegyeimet.

Nem adom fel, a hitem a mankóm,

megrázom magam, hitem a mankóm!

fájó szív regél

a csalódás ékétől,

gyógyfű kezében

szemellenzőként

önző érdek, hamis kép

rövid ál-siker

vajon megérte?

visszafelé a réven

borsos lesz az ár...

most fáj és harap

Hádész pislog, karmester

te magad lehetsz

fájón kattogó

létbillentyűk akkordja

új teret épít

várad és tered

téglasoronként épül

a szívrózsádban

Szeretni mindenki tud,

csak emlékezz, s végigfut

az az emlék, mikor

látod első karácsonyfád

csillogását, s érzed illatát.

Szívből szívbe szól az érzés:

az isteni csodaösvény,

amely emel és összetart,

gyermeki lényed összevarrt

szereptelenül tisztán, hittel!

Ne bújj a szereped mögé,

maszkból menekülj örökké!

Szereped tedd le, jelmezed

vedd le, hogy önmagad lehess!

E szerep nem tud szeretni, csak Te tudsz,

Teremtőddel színészként egyesülni nem tudsz!

Szeretet maga az Isten,

s Isten maga a szeretet.

Nem kell játszanod a szereped,

nem kell tartanod a tereket.

A létezés önnönmaga

Isteni részed az anyaga,

amelyben csak úgy létezel,

s nem szeretetért éhezel!