friendly blogja

Több évtizeden át középiskolai tanár voltam. Gyakran találkoztam olyan diákokkal, akik mindig nagyon lazák voltak és a figyelmükért, aktivitásukért nagyon meg kellett dolgozni.Szerettem ezeket a kihívásokat és talán
elmondhatom, a legtöbbször sikerült jól megoldani az ilyen helyzeteket.
Történt egyszer,hogy diákigazgató választáshoz kellett bemutatkozó verset írni az adott évfolyamnak. Még volt 10 perc az órából, még ehhez jött egy 10 perces szünet. A nehézség az volt, hogy az ő nyelvükön, az ő stilusukban kellett megírni, kicsit viccesen, iróniával a bemutatkozást. 15 perc alatt született meg a "mű".
A díjam az volt, hogy a korábban passzívak is elismeréssel, mosolyogva néztek rám. Ennél nem kell több!


Padon fekszem,fülem nyitva
Pattog a szó,mint a szikra
Lidércálom,vakegér,
Engem ugyan el nem ér.

Hogyha viszket,megvakarom
Sose mondom ,hogy "akarom"
Az én agyam mindig rest,
Tespedt lélek,roggyant test.

Jön az ofőnk,szája tátva
Villámot szór pillantása.
Szemrehányás minden szava,
Kushad mindenki a padban.

Ha a kedvem kicsit pajzán
cuppan a csók párom arcán.
Megállunk a folyosón,
Összebújunk nagy mohón.

Nem lesz itt már semmi meló
Kimegy mindjárt ez a tahó.
Ne pattogj már,legyél laza
Leesik rólad a gatya.
 
A sok munka energia,
Ettől fárad el a bika.
Mindjárt dél lesz,jön a zaba,
Kéne hozzá egy kis pia.

Itt a tavasz,hű de jó
Pihen a sok naplopó.
Éjszaka tánc,nappal álom
Holnap suli,alig várom.

Ki szemmel ölt sebzett
Madarat gyenge ágon
Vagy tőrt döfött,hogy
Másokat szíven találjon,
Most ismét talpon,hogy
Az öntudat előtte porba hulljon.

Eldugott imakönyve a fiók mélyén,
Számüzetését soha nem értvén.

De trombita szól,új jelszavak
És az élen ismét ő halad,
Más úton,más irányba,
Ami eddig volt,elillant mára.
Imakönyvét most előkotorja,
A könyv megroppant derekát leporolja,
Átöltözik és szószóló lehet újra.

Új arcéllel most átoson,
Mint búvó patak az ormokon.
Imádkozik,hogy ő legyen
    - a főelem-
Az új periódusos rendszeren.
      

.

A gyermekkori barátságok nagyon erős kötelékek,még akkor is, ha a felnőtt életünkben nincsenek ennek
kézzelfogható jelei, melyek erős érzelmi töltete akkor is mélyen bennünk marad, ha átmenetileg, vagy tartósan nem ápoljuk őket. Legalábbis én így érzem.
Egy másik településre költözés, az önálló felnőtt életkezdés, a családalapítás, a mindennapi munka és munkahely, az élet kisebb- nagyobb terhei hozzájárulhatnak,hogy egy barátság megszakadjon,mert mindenki éli a saját életét, küzd a mindennapi problémákkal.
Ugyanakkor a hiányát is érezhetjük, mint ahogy így voltam ezzel én is. 20 évesek lehettünk, amikor utóljára találkoztunk, most 67 vagyok.
Ahogy nyugdíjba mentem, gondoltam egy merészet: megszerzem a telefonszámát, kezdeményezek egy találkozást, valahol megvacsorázunk és beszélgetünk. Nagy ívnek tűnt az az 50 év, ami át kellett hidalni.
Izgultam.,hogy fogadja a kezdeményesést, mennyire változtunk meg, tudunk-e még mit mondani egymásnak?
És tudtunk. Kabátzsebemben ott lapult a vers, amit ez az alkalom ihletett. Beszélgettünk. Úgy, mintha mindennap találkoztunk volna eddig is. Azután odaadtam kicsit feszengve az összehajtott papírlapot, rajta a verssel. Eltette, de akkor nem olvasta el. Ott folytatódott minden, ahol abbamaradt. Jó érzés volt, ma is az.
És akkor, következzen ezzel kapcsolatban a vers.



Hatvan év élettel megrakodva
Hulltunk most vissza gyermekkorunkba.
Ahol még kerek volt minden labda,
De már figyeltünk a közös hangra.
Egy tekintetre, egy nevetésre
Mit őrízhettünk, szívünkbe vésve.

Az emberi élet oly sok pályán halad
A sínek szétválnak, a barát elmarad.
Hangulatok, színek, kis titkok és szavak
Tüntek el a múltba egy pillanat alatt
Az észre a tények józanítón hatnak:
A párhuzamosok sosem találkoznak.

Az élet meg pörög, újabb állomások
Jönnek velem szembe fáradt arcvonások
Én meg némán állok, nézek a tömegbe,
Mert rá koncentrálok, hisz Ő is lehetne.
Őt kerestem gyakran,minden tekintetben

Változott a színpad, a sebek begyógyultak
A régi barátok újból találkoztak,
Az eljövendő évek új értelmet kaptak.
Eljött az az idó, amikor kimondtuk:
A párhuzamosokat pedig megtagadjuk!

Az égre nézek,feketét látok
Az égen sötét felhőhullámok
Őrjöngenek iszonyú táncba
És lenn a szél muzsikája
Pergőbb ritmusra vált át.

Ó tenger szelek
Kik kopaszra nyírjátok a fákat
Vagy sivatagon tornyokat emeltek
Erőt mindehhez honnan vesztek?
Tán rejtélye ez a végtelennek.

Csillagot keresve ődöngök tovább
De villám cikázik bíboromra
S tompán vágódik be agyamba a felismerés:
Ahol e tánc van,lélekzene
Függönye az ég pereme
Halandónak nincs belépőjegye.

A villám játszik,ölni szeretne
Habos a szája és vért kívánva
Hajtja vágya vasparipája
Árnyak lebbennek köddé válva
És fák hevernek földre alázva
A tűzkígyó fut,halált okádva.

Ha majd mindennek vége lesz
Ha már a szív is félni kezd
Adj tenyerembe egy csillagot
Mely szikráival
Kiszáradt agyvelőmbe
Elveti a reménymagot.