fredok blogja

Szeretném, ha elmondanátok, miben hisztek és miért!

Azért kérem Tőletek, mert a hitről szeretnék több verset 

is írni és kíváncsi vagyok, hogy Nálatok, mi is az a "Hit"!?

Várom válaszaitokat, sok szeretettel!

fredok

Türelmemet szeleteli az idő kése,
már egy órája várlak de te nem jössz mégse.
Eddig csak heteket számoltam és napokat
de ennyit még sohasem vártam a csajomat.
 
Pedig ha tudnád, hogy most hoztam el a jövőt,
a sötétségből, a végtelen fénybe érőt!
Ide repülnél tüstént, angyali szárnyadon,
azért, hogy végre szíved élhessen szabadon!
 
Várlak a sarkon, közben feltartom a szelet.
Pár kérdő szóra, hogy találkozott-e veled?
Az időt sürgetem, hogy látott-e már jönni?
És ha itt leszel, kezét lábát fogom kötni!
 
Majd ha már nem mozdul, lopok tőle pár percet,
és neked adom, mint csordult szerelmi kelyhet.
Azután eloldozom, csak folytassa útját,
hagyja csak itt a szerelem, rám szabott súlyát!

Szárnyaló szívem, szárnyai nélkül,

ha csak egyet dobban, meg nem békül.

Mert a szerelem ollója csalfa,

a szívemet szárnyatlanra szabta.

Hamis érzelmeket ébreszt belül,

mely józan észnek ellene szegül.

Délibábja kerít hatalmába,

becsal feneketlen barlangjába.

Kísértése belül maró métely,

mégsem merül fel szemernyi kétely.

Bódulva inhalálom be gőzét,

vérző szívem, reménytelen vesztét.

Ismeretlen táltos táncot járok.

Lélek-guzsaly fonta részeg álmok,

oldódnak a csalódás lúgjában.

Elenyészek szerelmem bújában!

Leélt élet, vagy csak elkezdett halál?
Kicsavart szívem félig elszáradva,
egy utolsó utánit, még lázadna!
Jó okkal meg is teszi, hogyha talál!
 
Ha, talál de már nem is "azt" keresi,
hiszen harcolt Ő már éppen eleget!
Így, ez az utolsó néhány jelenet,
a nyugalmat és a békét kedveli.
 
Harmóniában az őstermészettel,
tölti ajándékba kapott napjait.
Felütve az emlékezet lapjait,
megélt, mesébe illő élményekkel.
 
Elveszve a megérteni vágyásban,
elhagyott lelkek, lakatlan sátrában.

A világban nem volt hova mennie,
értelmetlen életét, úgy szégyellte,
hogy a skarlát jele szívét égette,
és semmit sem szégyellett még ennyire.

Gyertyaláng, mint emésztő tűznek fészke,
csillogó szép szemeiben lobogott.
Szíve kitörni készült úgy dobogott,
s ha kiszakadna, sehova sem férne.

A szakadék, mint bontatlan ajándék,
vonzotta a lány könnyes tekintetét
s itt ért véget számára az "árnyjáték".

Nem kérte de egy angyal indult érte.
Ő felhőbe merítette szárnyait,
majd lényüket elmosta az ég kékje.