Isten földi "kalandjai"

Denn•  2022. március 11. 16:20

Túlélők

- Most boldog vagy? - kérdezte Isten tengernyi szomorúsággal a szemében.

    Lucifer végig nézett a romokban heverő kertvárosi utcán, aztán megrázta a fejét.

    - Rohadtul nem. Mennyien maradtak?

    - Pár százezren, de ezen a kontinensen nagyon kevesen.

    - Nézd a dolgok jó oldalát. Legalább nem lesz gondjuk a túlnépesedéssel. -áradt szét széles vigyor az ördög arcán, de valahogy nem tünt őszintének.

    - Még tőled is sok, hogy a történtekből viccet csinálj. - villant harag Isten tekintetében, de a szemben álló nem zavartatta magát.

    - Ugyan már, próbálj lazábban állni a dolgokhoz. Ami történt, elkerülhetetlen volt annak fényében, ahogy az emberek egymáshoz viszonyultak.

    - Talán igen, de épp ezért kellett volna közbeavatkoznom a saját törvényemnek ellentmondva.

    - Vagyis szeretettel csorbítottad szabad akaratukat?

    - A te felfogásod szerint igen. De valójában az Élet teljessége felé tereltem volna őket, és még mindig élnének.

    - Mint egy szeretettel távirányított birkanyájat? - rajzolódott most gúnyos mosoly az ördög arcára, de amint folytatta mondandóját, máris köddé vált. - Hacsak nem drasztikusan árasztod el őket ezzel a bárgyú érzéssel, akkor mindenképpen megtörtént volna, ami a mai napon, bár kicsit később.

    - Sajnos ebben igazat kell, hogy adjak. Mindent egybevetve, súlyos kudarcot vallottam.

    Lucifer elsőre rákontrázott volna az önsanyargató szavakra, hogy még egy ütést bevigyen megrogyott ellenfelére. De mégse tette. Valamiféle lelke mélyéből felfakadó érzés azt sugallta, hogy lépjen oda hozzá, és... Na ne! Ezt még végig sem gondolhatja.

    - Az emberek vallottak kudarcot. - mondta néhány pillanatnyi csend után. - Tök hülyeség hát az miatt emésztened magad, amiről nem tehetsz.

    Most Istenen volt a ledöbbenés sora.

    - Mintha érzékelném a szavaidban a szeretet csíráját. De hisz ez lehetetlen.

    - Hát persze, hogy az. - legyintett lazán az ördög, de mintha némi zavar is árnyalta volna hangját, persze próbált továbbra is laza maradni. - Ezt jól benézted öreg, mindig is mondtam, hogy te sem vagy tévedhetetlen.

    Isten már válaszolt volna, de a hozzájuk legközelebb lévő romok alól egy kiskutya bicegett elő. Bal hátsó lába szegénynek szó szerint csak fityegett, fenn állt az a veszély, hogy bármikor elhagyhatja. Látszott rajta, hogy már alig van benne élet, és minden lépés kínszenvedés számára, de mégis vitte valami előre. Valami, amire tán kevés az emberi szó.

    - Na jó, ez már nekem is. - emelte felé Lucifer a jobb kezét - megszabadítom a szenvedésétől.

    - Várj. - érintette meg a vállát Isten, amitől összerezzent, de nem szólt semmit, csak várta a folytatást. - Hadd tegyem én, de a saját módszeremmel.

                         /A folytatásból kiederül mi lesz a kutyus, és az emberiség sorsa./

Denn•  2021. június 20. 14:18

"Jézus Keresztjén" 01.

Tiszta erőből folytak az évtized showjának előkészületei a stúdióban, ám a főszereplő egyáltalán nem volt feldobódva ettől, sőt. Mióta bejelentette, hogy harmincmilliárd dolláros vagyonát alapítványoknak adományozza, valamint országszerte hajléktalan szállókat létesít, mindenki tudni akarta ennek pontos okát, hiszen rideg, céltudatos embernek ismerte a világ.

    - Ma végre kiderül a válasz a nagy kérdésre, hogy mitől változott jóságos szamaritánussá az az ember, akit eddig csak a profit érdekelte. - harangozta be a showman a vendéget, s az említett férfiú, Glen, legszívesebben visszament volna az időben egy hetet, hogy semmissé tegye a történteket, de ehhez a világ összes pénze is kevés volna.

    - Tán csoda történt? - folytatta a showman. - Hiszen hősünk még csak 43 éves, akár meg is triplázhatta volna a vagyonát, de lemondott erről, hogy szó szerint több ezer ember életét jobbá tehesse. Hölgyeim és uraim... Glen Reving.

    Glen fellépett a színpadra nagy nehezen mosolyt erőltetve az arcára, ugyanis tiszta szívből utálta, hogy emberek milliói csodálják nemes tettét, Legszívesebben világgá kiáltotta volna, hogy ő ugyanaz, mint aki hét napja volt, de nem tehette, mert azzal saját jövőjét törte volna derékba. Belement hát a színjátékba, hogy bármennyire is hihetetlen a mai világban, de jóságos emberré változott. De vajon mi történhetett vele egy hete? Egyik szerette elrablásával kényszerítették arra, hogy ossza szét a vagyonát? Nem, ugyanis őt rabolták el.


EGY HÉTTEL KORÁBBAN


Magához térve döbbenten érezte, hogy egy székhez van kötözve, száján ragtapasszal. A kis szobában, mely celláját képezte, csak egy másik szék, egy asztal, s rajta két számítógép, s egy monitor volt található. Nyílt az ajtó, s negyven év körüli férfi lépett be széles mosollyal az arcán, mire Glen azt hitte pillanatig, hogy megmentője érkezett, de a szavai gyorsan lelombozták.

- Jó hírem van, nem lesz többé gondja a pénzzel. Tudom, hogy lelke mélyén jó ember, s mindig is arra vágyott, hogy szétossza a vagyonát, csak önző, kapzsi énje meggátolt ebben. De örömmel jelenthetem ennek vége, mert én segítek, hogy az emberséges arcát tárja a világ elé. - mondta el szinte egy szuszra a férfi, aztán egy hirtelen mozdulattal lerántott a ragtapaszt a fogoly szájáról.

Glen öntörvényű, kemény üzletember volt, aki senki előtt sem hódolt be, többek közt ennek köszönhette hatalmas vagyonát. Így hiába volt kiszolgáltatott helyzetben, mégsem fogta vissza magát.

    - Nem tudom mi a fenéről hadovál, de nem is érdekel. Mondja mennyi pénzt akarsz, hogy minél hamarább túl legyünk ezen az egészen.

    - Sejtettem, hogy ilyesmi lesz a reakciója, de pénzzel nem lehet megoldani mindent. - váltott komolyra a férfi, miközben bekapcsolta az egyik számítógépet. - De itt most csak az segít, ha Isten által teremtett arcát előtérbe engedi, mely által meghátrál a gonosz énje.

    Glen néhány pillanatra elgondolkodott a hallottakon, aztán az eddigiekhez képest visszafogottabban folytatta,

    - Na és mi lesz, ha nem válik be a terve?

    - Természetesen nem engedhetem vissza a tisztességes emberek közé. - húzott elő a férfi egy pisztolyt, mire Glent először érintette meg a félelem. Nem elég, hogy elrabolták de egy pszichopatával hozta össze a sors!

Denn•  2021. június 18. 10:41

Az utolsó remény

Egy köpcös, némileg túltáplált és egy magas, vékony ember, először tett valamit úgy igazából együtt, de csak azért, mert fejvesztve menekültek a lángoló erdőből. Ám elvétették az irányt, mert ahelyett, hogy kiértek volna a sötét rengetegből/nem szokványos erőben jártak/, egy szakadék állta útjukat. Nem volt túl széles, s mivel a tűz még nem loholt közvetlen a nyomukban, tán maradt annyi idejük, hogy egy kezdetleges hidat eszkábáljanak gyorsan. Mikor erre rájöttek, merő döbbenettel néztek egymásra. De nem azért, mert továbbra is jókora esély volt rá, hogy a lángok martalékává válnak, hanem mert össze kell fogniuk annak ellenére, hogy más-más nézeteket vallanak. Mit nekik a testüket felemésztő tűz, vagy a tátongó mélység, sokkal szörnyűbb, hogy most nem ágálhatnak egymás ellen, sőt...

VALÓSÁGHŰ BEFEJEZÉS: A híd nem készült el időben, mert többször is apróságokon leálltak vitatkozni.

MESESZERŰ BEFEJEZÉS: A híd az utolsó pillanatban elkészült, s megmenekülve bár barátok nem lettek, de valami mégis megváltozott bennük. Valami, amire kevés az emberi szó, de megérinti őket mindig, ha találkoznak néha életútjukon. S amíg bennük él ez a „valami”, van még remény, és valósággá változhat át a meseszerű befejezés.

Denn•  2021. május 17. 13:11

A párviadal

Rideg mosollyal borostás arcán, belépett a templomba. Negyvenes éveinek elején járó, átlagos megjelenésű férfi volt, látszólag csak egy a sok közül.

János atya, a kis falu plébánosa előlépve a hátsó helyiségből érdeklődve pillantott végig rajta, hiszen ritkán tértek be „hozzá” idegenek.

    - Üdvözöllek. - szólította meg. - Gondolom egy kis békességre vágysz, itt meglelheted.

    A férfi válasz helyett lassan megindult előre a padsorok között, ekkor mintegy tizenöt méter választotta el az emelvényen álló plébánostól.

    János atya várta, hogy az idegen feleljen valamit szavaira, de hiába. Kezdetben csak furcsállotta , de ahogy közeledett a férfi, némasága egyre inkább vészjóslóan hatott rá.

    - Talán kérdezni szeretnél tőlem valamit, csak még nem szántad rá magad? - kezdte ő a kérdezést, miközben ösztönösen hátrább lépett egyet.

    - Igen. - állt meg a férfi úgy három méternyire az emelvénytől. - Állítólag Isten házában nincs mitől tartanod, de akkor mért látok félelmet a szemedben?

    - Nem érzek félelmet, csak furcsállom a viselkedésedet.

    - Akkor garantálom, hogy érzel hamarosan, de nincs ezzel semmi baj, hiszen csak egy gyarló ember vagy még ezen a szent helyen is. - pillantott körbe az idegen. - Döbbenetes mennyi pénzt elfecsérelnek az emberek a templomok építésére. Mintha csak kilapátolnák az ablakon a milliókat, ahelyett, hogy kézzel fogható, valóságos dolgokra fordítanák.

    János atya az első pillanatban megcáfolta volna a sértő szavakat, de meggondolta magát. Érezte, hogy a férfi provokálni akarja, és egy meddő vitának semmi értelme.

    - Elárulnád mit szeretnél tőlem? - próbálta rövidre zárni a beszélgetést a kérdéssel.

    - Ha azt mondanám, hogy a lelkedet, mit felelnél rá?

    - Azt, hogy lelkem Istené.

    - Pontosan ezt a választ vártam, de tudod én szeretem a kihívásokat.

    - Tehát,ha jól értem egy hang arra utasított lelkedben, hogy keresd fel Isten egyik szolgáját és vezéreld a bűn útjára.

    - Mért nem nevezed nevén azt a hangot? - mosolyodott el gúnyosan a férfi. - De tudod mit? Mi van,ha az a hang én magam vagyok? - lépet egyet előre.

    - Akkor hagyd el azonnal Isten otthonát! - emelte meg a hangját János atya.

    - Egy kicsit sokra tartod magad. - nevetett fel a férfi, miközben az első padsorhoz lépve kényelmesen helyet foglalt. - Az Ördög személyesen nagyon ritkán látogat fel a Földre. Ám mivel minden ember lelkében egyben ott is él, megbízott engem, hogy hajtsam végre ezt a küldetést.

    - Értem. Elárulod miképp akarsz a bűn útjára taszítani?

    A férfi felelet helyett másodpercekig maga elé bámult, aztán lassan felállva a padról döbbenten nézett körbe.

    - Hát itt vagyok. - bólintott aztán.

    - Ezt hogy érted? - furcsállotta János atya. - Már jártál itt?

    - Pár napja jelenést láttam, miszerint ezen a szent helyen valaki kiontja az életem. Homályos volt az egész, így azt nem tudhatom kihúzta meg a pisztoly ravaszát, de nagyjából ott állt,ahol te.

    - Nyugodj meg, nincs mitől tartanod, nekem nincs fegyverem. Láttál már máskor is jelenést?

    - Nem, még soha. Azonnal el kell mennem, mielőtt még visszatérne a „Másik”. - nézett maga elé riadt arccal az idegen.

    - A „Másik”? Akivel előtted beszéltem?

    - Igen, de most már tényleg mennem kell. - indult meg a kijárat felé gyors léptekkel.

    - Maradj még egy percet. - kérte kicsit megemelve a hangját az atya. - Tud erről a másikról bárki is rajtam kívül?

    - Vagyis beszéltem e már szakembernek a kettős énemről? Nem, mert ma vette át a hatalmat felettem először, és rögtön ide jött gondolom.

    - Valami tenned kell ellene, mert nagyon veszélyesnek tűnik.

    - Ez így van. - nyúlt a zsebébe a férfi, és elővett egy pisztolyt. - A legjobb lesz, ha ezt itt hagyom nálad. - indult meg vissza a templom belseje felé.

    - Ez jó ötlet. - lépett felé az atya.

    - Ha a későbbiekben visszatérne, használd ellene. - nyújtotta át a fegyvert.

    János atya elvette, de a fejét rázta.

    - Erről szó sem lehet, csak a lényeg,hogy ne legyen nálad. Ellenben ígérd meg, hogy innen az első utad pszichológushoz vezet.

    - Természetesen. Eszem ágában sincs együtt élni egy ilyen...szörnyeteggel. Őszintén sajnálom, hogy így kellett megismerkednünk.

    - Nem tehetsz róla, és érzem, valójában jó ember vagy. De most már tényleg menj, hogy minél hamarabb beszélhess egy szakemberrel.

    A férfi bólintott és ismét megindult a kijárat felé gyors léptekkel, de félúton megállt és lassan visszafordult.

    - Még kíváncsi lennék valamire. Egyet értettél a „Másik” azon kijelentésével, hogy az Ördög nem jelenik meg a Földön egyetlen ember miatt?

    - Erre csak Isten tudhatja a választ.

    - Na meg persze az Ördög. Szerintem nagyon is megjelenhet, ha az egy nagy jelentőségű ügyben történik. Márpedig,ha Isten felszentelt gyermeke kiont emberi életet ráadásul templomban, az nagy jelentőségű ügy lenne.

    - De nincs, és nem is lesz szándékomban ilyet tenni.

    - Még akkor sem, ha tegyük fel mégiscsak én lennék az Ördög emberi testben, tehát sebezhetően?

    - Vagyis megint a „Másikkal” beszélek. - összegezte a hallottakat János atya. - Bár az Ördög létezik, de téged csak téveszme irányít most.

    - Ezt nem veheted biztosra.

    - De igen, mert az Ördög részéről balgaság lenne ilyen szituációt előidézni, mivel csak veszíthetne. Vagy halandóként az életét, vagy nem járna sikerrel.

    - Nos ezzel nem szállhatok vitába, így hát akkor minden bizonnyal csak megtévedt ember vagyok. Ember, aki vagy az Ördög parancsára, vagy mert pszichopata, vagy egy harmadik ok miatt ma gyilkosságba kényszerít téged.

    - Eszem ágában sincs még csak felvenni sem a pisztolyt az asztalról. - rázta a fejét az atya elszánt tekintettel.

    - Akkor sem, ha odamegyek, hogy elvegyem?

    - Ha akarnál, testalkatodból ítélve akár a pisztoly nélkül is végezhetnél velem. De neked az a célod, hogy én végezzek veled.

    - Amit meg is teszel hamarosan. - bólintott a férfi, miközben kabátja belső zsebéből előhúzott egy újabb pisztolyt. - Amennyiben nem gátolsz meg benne, átmegyek a közeli kocsmába, és legalább három emberrel végez majd e fegyver hat tölténye. Tehát döntsél, haláluk a te lelkeden szárad, vagy megmented az életüket.

    - Ez egy... - hagyta félbe a mondatot az atya, és megrázta a fejét. - Nem,ez lehetetlen, de mégis... Ember ilyen tervet nem találna ki.

    - Így van, ez ördögi terv, és végrehajtom a parancsára. Bár lehet egy elmeháborodott ördögi terve is, a végeredmény szempontjából teljesen mindegy. Bármelyik igaz, a valódi ember bennem ártatlan, és őt is meg kell öl nöd velem együtt! - fejezte be a férfi a mondandóját, és nem várva válaszra megfordult, majd ráérős léptekkel a kijárat felé indult.

    János atya az asztalon heverő pisztolyra meredt. Három ember élete a tét...”Ez mindent felülír.” született meg a döntése és kezébe kapta a fegyvert. Ám mielőtt még célra tarthatta volna, a férfi megperdült, és ő fogta rá fegyverét a papra.

    - Csak egy kis óvintézkedés. - mosolyodott el. - Ellenkező esetben logikus megoldás lenne a részedről, hogy lábon lősz, de felejtsd el. Csak a fejemre célozhatsz, s ha bármi mással próbálkoznál, azonnal meghúzom a ravaszt.

    Az atya a kezében tétován szorongatott pisztolyra meredt, de közben látszott rajta, hogy agyi tekervényei nem tétlenkednek, sőt. „Lehet a mai nap csak a kezdete lenne szörnyű ámokfutásának. Ki tudja mennyi emberrel végezne, mire elfognák.. Ezt egyszerűen nem engedhetem!”

    - Ám legyen. - bólintott egyenesen az idegen szemébe nézve. - Megteszem, de előtte tudni szeretnék két dolgot.

    - Hallgatlak.

    - A jelenés csak kitaláció volt?

    - Még szép, mint ahogy a másik énem is. Egyszerűen a bennem élő sötétség, vagy nevezzük Ördögnek, sugallatára úgy döntöttem, hogy megvalósítom ezt a tervet.

    - Ezek szerint nem is kényszer hatása alatt cselekszel?

    - Ha kényszernek lehet nevezni a sok-sok csalódást,ami életemben ért akkor igen. Sokáig hittem Istenben, de ez a hit a hosszú, fájdalmas évek alatt elkopott, és a háttérből egyre inkább előfurakodott az Ördög. De elég a beszédből, meg volt a két kérdés. Mire vársz még, húzd meg a ravaszt,és emberi életeket mentesz meg vele. Igaz, súlyos bűnt követsz el e szent helyen, de Isten megbocsájt ugyebár.

    János atya felelet helyett célba vette a férfi fejét, s egyre csak próbálta magába sulykolni, hogy bármennyire is taszítja a gondolat, ártatlan emberek érdekében gyilkossá kell válnia. Ám néhány másodperc elteltével mégis leengedte a fegyvert.

    - Egyszerűen képtelen vagyok megtenni. - rázta a fejét. - De nem is kell, hogy így érjen véget életed. Még rátalálhatsz Istenre...

    - Kitörölhetetlen része a lelkemnek úgy,mint minden emberben, ám a sötétség fölé kerekedett.

    - Akkor adj Neki és magadnak időt, hogy újra megleld a békét.

    - Na elég ebből! - célozta meg a férfi egyenest az atya homlokát. - Nem vagyok kíváncsi az ájtatos szövegedre. Én adok időt neked, hogy lásd milyen nagy lelkű vagyok. Mire ötig elszámolok, döntened kell, élni akarsz, vagy sem. Ötnél meghúzom a ravaszt. Egy...

    János atya a kezében szorongatott pisztolyra meredt. Használnia kell, hiszen az élete a tét, de mégis úgy érezte továbbra is, hogy képtelen elsütni.

    - Kettő...

    Vagy mégis? Egyszeriben mintha valamiféle a lelke mélyéből fakadó érzés azt sugallta volna, hogy tegye meg... Ráadásul nem volt ideje latolgatni.

    - Három...

    Célra tartotta a pisztolyt...

    - Négy...

    ...És meghúzta a ravaszt.

    A férfi a dörrenés pillanatában ösztönösen összeszorította szemeit, ám nem az történt, amelyre már lelkében felkészült. A fegyver csöve hiába irányult pontosan a homlokára, mégis sértetlen maradt.

    - Szóval csak vaktöltény van a pisztolyban. - sóhajtott jókorát az atya,miközben leengedte a kezét.

    - Dehogy! - rázta a fejét értetlenül a férfi. - Igaz használtan vettem, de kipróbáltam, hogy működik e. A golyó lett volna hibás?

    - Ha magadba nézel érzed, hogy minden bizonnyal más az igazság.

    - Na persze, Isten csodát tett. Ezt még te sem gondolhatod komolyan.

    - Én tiszta szívemből hiszem, te pedig nem zárhatod ki a lehetőségét. Isten azt szeretné, hogy élj, kaptál még egy esélyt, balgaság lenne nem élned vele.

    - Igen, így van, súgja az érzés mélyen a lelkemben, de a sötét oldalam mást harsog. „Teljesen mindegy, hogy csoda történt,vagy véletlen. Egy számít, hogy befejezd a küldetésed!”

    - De mit mondd benned az ember? A valódi önmagad?

    - Már jó ideje nem hallom szavát. Furcsa.. Most mintha hallanám.. Igen! És bizonyosságot szeretne. - vette célba a pap homlokát. - Ha ez a fegyver is csütörtököt mondd, meghajlok az Úr akarata előtt.

    „Várj.” szerette volna mondani János atya, de már nem volt ideje rá, mert eldörrent a fegyver.


12 évvel később.


A férfi belépve a templom ajtaján komor tekintettel körbe nézett, aztán határozott léptekkel megindult előre. Épp az emelvényhez ért,mikor nyílt a hátsó ajtó és belépett János atya.

    - Hát végre szabad vagy. - fogadta kedves mosollyal az érkezőt.

    - Szabad, és, betartottam, amit megígértem odabent, első utam hozzád vezetett.

    - Ennek kiváltképp örülök, csak nem értem mért van ilyen borús hangulatod.

    - Nem ünnepelni jöttem,hanem befejezni,amit 12 évvel ezelőtt elkezdtem.

    - Mégis mire gondolsz? Eltévelyedésed réges-rég a múlté, hiszen már a harmadik látogatásomkor megtértél Istenhez.

    - Látszólag igen, de színjáték volt. - mosolyodott el most először a férfi. - Csak azért változtam át megtért báránnyá, hogy minél hamarabb szabadulhassak. Sajnálom, de az Ördöggel nem ellenkezhetek. - nyúlt kabátja belső zsebébe.

    - Várj! - hőkölt hátra az atya. - Legalább pár percet adj, hogy....

    - Nincs rá szükség. - nevette el magát a férfi. - Csak egy rossz vicc volt, hogy lásd, az Ördög még bennem él, ám mindössze ilyen gonosz tréfára tudott már csak rávenni. Hála neked már az Urat szolgálom.

    - Én csak tettem a kötelességem.

    - Szerintem nagyon kevés ember ment volna be egy börtönbe meglátogatni azt az embert,aki fejbe lőtte.

    - Jó eséllyel Isten azért tartott többszörösen is életben, hogy ezt megtehessem.

    - Többszörösen? Tudtommal másodszor a gyors és hibátlan sebészeti beavatkozás tartott életben.

    - Jó, akkor sorolom. Alighogy elhagytad a templomot, érkezett egy hívő, és mentőt hívott. Egy szabad mentő épp a közelben járt, és végig zöld jelzést kapott a kórházig vezető úton a városban. Az intézmény legjobb sebésze a parkolót alig elhagyva visszafordult, mert bent hagyta a mobilját, s így épp egyszerre érkezett meg a mentővel.

    - Ami azt illeti, ha mindez nem a véletlenek játéka, Istennek elég sokat kellett ügyködnie az érdekedben. De vajon miért tette? Persze nem szeretnélek ezzel a kérdéssel lebecsülni.

    - Talán mert csak én voltam egyedül képes legyőzni a sötét erőt lelkedben.

    - Ezt jól látod, agyturkásszal, vagy egy másik pappal szóba sem álltam volna. Tehát egyfajta szent küldetés volt ez számodra.

    - Igen, amit Isten segedelmével sikerült is végrehajtanom. Megnyertem, vagyis inkább megnyertünk egy csatát az Ördög ellen.

    - Egy soha véget nem érő háborúban.

    - Így csak a hitetlenek beszélnek.

    - Igazad van, és ez csak egy áthallás volt a múltamból. Bár jó pár életöltő múlva, de majd egyszer véget érhet ez a háború.

    - Így legyen. A továbbiakban miképp tervezed segíteni, hogy a jó győzedelmeskedjen ebben a harcban?

    - Egyszerűen csak szeretnék értékes emberré válni, és nem egy pénzhajhászó senkivé.

    - Ezt örömmel hallom. - bólintott János atya kedves mosollyal, de aztán jobbra kapta a fejét, s vele egyazon pillanatban a férfi is arra fordult. Mindössze egy másodpercig tartott az egész, aztán ismét egymásra néztek.

    - Lehet, hogy hasonlóra gondoltunk most? - kérdezte a férfi döbbent arckifejezéssel.

    - Nem lehet, hanem biztos, sőt ugyanazt is érzékeltük. De mondd ki te, mi volt ez.

    - Isten itt járt egy rövid időre,és szavaimra Ő is rábólintott.

    - Ez így van, és bármit hoz is a jövő számunkra, ezt a pillanatot már senki és semmi nem veheti el tőlünk.

Denn•  2021. május 16. 17:41

Az ultimátum 03.

    Az emberek meglátván elkezdtek térdre hullani, bár nem rögtön mindannyian, mert úgy tűnt vannak köztük kétkedők is. De mikorra az idegen csak pár méternyire volt tőlük, már mindannyian térdeltek.

    - Emelkedjetek fel gyermekeim. - kérte az érkező békés mosollyal. - Bár nem helyes, amit cselekedtek, de mégis eljöttem közétek, mert tudom, tengernyi fájdalmatok vezetett téves útra titeket.

    Szavaira a térdelők megilletődött tekintettel lassan felálltak.

    - Uram, csak szeretnénk megtudni mért kellett idő előtt eltávozniuk szeretteinknek. - szólította meg elsőnek Jonas az érkezőt.

    - Ezt megértem, de az ultimátum, hogy jelenjek meg, vagy eldobjátok életeteket, elfogadhatatlan. Válaszokat most ne várjatok tőlem. Megjelentem előttetek, mert így láttam helyesnek, de következőleg csak akkor találkozunk, ha az út végére értek, és ott választ kaptok minden kérdésetekre.

    - Gondolom arra utalsz az út végével, mikor már hasonlatossá válunk hozzád. - jegyzte meg Kate - De ez legjobb esetben is csak nagyon sok év múlva történhet meg, és hol leszünk mi már akkor.

    - Olyan nem létezik, hogy „sehol”. Ezt ugye érzitek? - Pillantott végig az embereken az érkező.

    - Mert a lélek halhatatlan. - bólint a hatvanas, teljesen ősz férfi.

    - Ez igaz? - vette át ismét a szót  Kate, az idegent vizsgálódó tekintettel.

    - Mért kérded tőlem, amikor lelkedben is válaszra lelsz?

    Amikre pedig nem, azokra tőlem kaptok választ, de csak ha eljött az ideje.

    - Ha eljön az ideje. - vette át a szót Jonas. - Vagyis, ha hozzád hasonlóvá váltunk, de semmi sem garantálja, hogy ez megtörténik.

    - Jól gondolod, hiszen ez a földi létetek küldetése. Valóra váltjátok, vagy sem, csakis rajtatok múlik.

    - Azt megkérdezhetem, hogy most jelentél meg először testet öltve emberek előtt? - kérdezte Kate

    - Igen, most.

    - Akkor a festők hogyan voltak képesek ábrázolni szinte élethű pontossággal a festményeken?

A kérdezett arcán pillanatnyi zavar suhant át, de aztán elmosolyodott.

    - Természetesen ezt az alakot azért öltöttem fel, hogy megismerjetek.

    - Akkor láthatnánk most a valódi alakodat? - vette át a szót ismét Jonas.

    - Nem a külső számít, hanem a benne lakozó lélek, de hát ezt ti is tudjátok.

    - Akkor felöltenél bármilyen más alakot? - folytatta Jonas a „tesztelést”. - Csak, hogy láthassunk végre igazi csodát.

    - Nem vagy őszinte gyermekem, látom a kétkedést a szemedben. Bizonyosságot szeretnél, hogy tényleg én vagyok-e Isten. De nekem nem kell bizonyítanom semmit, nektek kell, hogy méltóak vagytok a szeretetemre.

Jonas néhány pillanatig elgondolkodott a hallottakon, aztán jelentőség teljesen megszólalt.

    - Ha úgy távozol közülünk, hogy visszaindulsz a fák közé, és nem egyszerűen köddé válsz, akkor nem nyert bizonyosságot tényleges Isteni mivoltod.

    - Létezésem bizonyossága ez a rét, körötte a fák, ágaikon a madarak, és persze legfőképp ti, emberek. Én pedig majd távozok úgy, ahogy jöttem, és lehet lesz, aki e miatt folytatja az éhségsztrájkot, de biztosra veheti, hogy még egyszer nem jelenek meg. -

A hallottakra Jonas megrázza a fejét, és egyet előre lép.

    - Bár megmagyarázni nem tudom, de úgy érzem, hogy Isten ilyet nem mondana. Szeretnék felnézni rád, de sajnos valódi bizonyosság nélkül nem tudok, mert gyarló ember vagyok, és bennem él a kétely. Újra kérlek hát Uram oszlasd el ezt a kételyt.

„Igen.” „Így van.” „Én is így érzem.” hallatszottak mindenünnen egyetértő hozzászólások.

    - Szóval csodát szeretnétek látni? - pillantott végig az idegen az embereken titokzatos mosollyal. - Nos a csoda ti magatok vagytok, de,ha napjaitok a bizonyosságok keresésével telnek el, csak sivár út áll előttetek. Ám, ha megbékéltek azzal az érzéssel, amit szívetek súg, boldog élet vár rátok.

    - Ez igaz, ám szavaid egy színésznek tökéletes kibúvóként is szolgálhatnak, ezért most az egyszer mégis csak szeretnék bizonyosságra lelni. - üti „továbbra is a vasat” Kate.

    - Arra csak lelkedben lelhetsz.

    - Gondolom akkor ezzel vége is a színjátéknak. - mosolyodott el jelentőség teljesen Jonas. - Bár meg kell hagyni nagyon élethű volt. -

Az idegen valász helyett egy röpke másodpercig maga elé nézett, aztán felkapta a fejét.

    - Színjáték? Sokaknak az egész élet az. De amit te el indítottál, arra mi lenne a legjobb szó? Ultimátum, zsarolás, kényszer? Vagy talán a lelki terror kifejezés? Mert biztosra veszem, hogy Istennek gyötrelmes lehet minden perc,amit át kell élnie miattatok!

    - Mégis miről beszélsz? Te próbálsz besározni minket, mikor aljas mód szentségtörést elkövetve Isten nevében tetszelegtél?! - vágott vissza Jonas.

    - Ne túlozd el a dolgokat. Nem volt teljesen tisztességes, amit tettem, de jó ügy érdekében történt, és ez a lényeg. Csak azt szerettem volna elérni, hogy ne dobjátok el értelmetlenül az életeteket.

    - Nem kérünk egy hitetlen segítségéből.

    - Valamiről megfeledkeztél. Isten tévedhetetlen. Még az elején eldöntötte, hogy csak az út legvégén találkozhatunk vele, és ez így helyes. Ezen még akkor sem változtathat, ha akár százezrek zsarolnák az életükkel. Nem jelenik meg köztetek, mert azzal elveszítené Isteni mivoltát. -

Jonasos látszott, hogy szeretne ismét visszavágni valamivel, de hirtelenjében nem jutott eszébe semmi. Ám ugyanakkor több helyről is igaz halk, de helyeslő hangok csendültek fel.

    - Gondoljatok csak bele... - folytatta az idegen.

    Isten zsarolásnak semmilyen esetben sem engedhet, ám ettől még roppant mód elszomoríthatja, amit tesztek, ráadásul ez még csak a kezdet. Mit él majd át, ha nem hagyjátok abba az éhség szrájkot? Nem tehet ellene semmit, de mégis felelősnek érzi majd magát a halálotokért, és ez az érzés mindörökké kínozni fogja. Ráadásul minden bizonnyal százezrek hite meggyengül majd Istenben a történtek miatt. Lesz,aki lelkileg teljesen összetörik, lesz,aki téves útra sodródik... Soroljam még? Ezt szeretnétek? Akkor folytassátok a teljesen értelmetlen színjátékot. Ellenkező esetben menjetek szépen haza, és szívetek békére lel, mert helyesen cselekedtetek. Én is ezt teszem. Érzem, hogy Isten megbocsájtja tettemet, mivel jó cél érdekében személyesítettem meg őt. Legyen további szép, békés napotok. - fejezte be a mondandóját, és visszaindult a fák közé.

    Az emberek zavarodott, döbbent arccal néztek utána, miközben sűrű csend telepedett rájuk.

    Az idegen még el sem tünt a fák között, mikor ketten megindultak utána, aztán kisvártatva még hárman.

    Jonas meg sem próbálta visszatartani őket, hanem vizsgálódó tekintettel körbepillantott, miközben magasztos érzések járták át. Isten mindvégig jelen volt közük, sőt még most is ott van.