Szappan (folytatás)

Jön aztán egy más hétvége,
Enrique mennyegzőjére,
Készül, de nincs semmi kedve,
Inkább tequilát keresne.

Érkezik is a tequila,
S ki hozz be? Lucecita,
A srác nézi a szép lánykát,
És feledi tequiláját.

A lánynak pirul az arca,
A fiút ő is akarja,
S mikor a srác őt átfogja,
"Ne tegye ezt, kérem!"- mondja






Ám az ellenállás gyenge, 
Ő is kész a szerelemre, 
Peregnek a tiltott csókok,
S mindkettőjük arca boldog. 

Ám ekkor jő, Dona Ana, 
Enriquének édesanyja.
,Rájuk nyit s döbbenten ámul,
Azon, ami elé tárul. 

"Ebből elég!"- ekkép kiált, 
S megragadja Lucecitát, 
S ezt ordítja dúlva -fúlva: 
"Takarodjál, te kis....FRUSKA!






Így ordít Ana a lánynak:
"Többet ide ne tedd lábad,
El kell, hogy hagyd a házat ma,
Te parasztok koszos fattya!"

Ana fordul Enriquéhez,
"Mit műveltél, , mondd mivé lesz,
A kapcsolatod Lolával,
S az ő nemmes családjával?

Most bemész a kápolnába,
Ott Lola már vár rád várva,
Megkötitek házasságot,
Ne érje sz a családot!"




Az esküvőt megtartották,
S nem volt felhőtlen boldogság,
Összeszedve kis holmija,
Útra készen Lucecita.

Társaitól elbúcsúzik,
Két szeme a könnyben úszik,
Buszra száll, megy a városba,
Vajon hogyan fordul sorsa?






Eltelnek a napok-évek,
Enrique érzi, kiégett,
Lolával ő csak veszekszik,
S munkájába temetkezik.

Lola, az ő hites párja,
Hogyha megy abirtokára,
A szüleit is lenézi,
Más is ember, azt nem érti.

Alázza a szolgálókat,
Örül, hogyha mást mocskolhat,
Gyűlölik is a cselédek,
Kikben gyűl a bosszú-érzet.

Mexikó nagyvárosában
Enrique a nagy kórházban
Egy műtéttel épphogy végez.
Máshoz hívják a nővérek.

Az új beteg, senki fia,
Munkahelye a maffia,
Más klán juttatta ily sorsa:
Vezére a Sötét Rózsa.