Forgatókönyv-sablonok kicsit másként

Mesiko-szan•  2015. január 23. 10:10

Még egy betiltott vers

Ilyen filmforgatókönyv is van (erőszakos, durva sportról), ugyanakkor letöröltem a várólistáról, hiszen bár az automata moderátor erotikusnak vélte, valójában az erőszakos tartalma miatt kerülhet tiltásra, én meg szankcióra.

Ketrecharc
 Lámpák árasztják az özön fényt,
Önkívületben a közönség,
Nyolcszögű pályán háló feszül,
A srác arcára árnyék vetül.

 A nagy dobásra itt az esély,
Ketrecben várja a vad veszély
,
Ellenfele lesz címvédőnek
.
Reméli, hátha most ő győzhet. 

Mondd, fiú, mi volt, ami vonzott?
Hogy választottad ezt a sportot?
Társaid vannak, kik bántottak,
És megmutatnád, náluk jobb vagy?

 Vagy tán szerelmed vesz rá téged,
Hogy csinálj ilyen őrültséget?
Vagy jöttél hátrányos családból?
Vagy jöttél csak úgy, kalandvágyból? 

Jön a címvédő, a szörnyeteg,
Mellette törpék a nagy hegyek,
Feje és izma is kőkemény
,
Nincs nála durvább a földtekén.

 Mit tudni róla? Börtönviselt!
(Pletyka csak, ne adj ennek hitelt!)
Úgy lép a ringbe párductarkán,
Száz tetoválás hátán, karján.

 Fiú, ezt még meggondolhatod,
Lásd, nincs esélyed, feladhatod,
Mondd, ki az edződ, menedzsered?
Hogy így akar kitolni veled?

 A zene visít, a vad metál,
A harc kezdődik, szív is megáll.
A címvédő szörny egyből támad,
Esélyt se adva ifjú srácnak.

 Ám a fiú sincs puha fából,
Ügyesen siklik szorításból,
Címvédő karját hogy lefogja,
Másik kezével megsorozza. 

Így ér véget az első menet,
Szól már a bíró, új kör mehet!
A fiú üt-rúg, ezt nem tűri
A címvédő és földre küldi. 

A szörny nem kegyelmez a srácnak,
Ököllel esik az arcának,
Bár folyik vére az orrából
A srác kibújik szorításból. 

Ő esik neki címvédőnek,
Megismerteti vele foldet,
Menetnek vége s edzők szólnak
A srácnak: csak így tovább, jó vagy!


Végső menet, mindkét fél fárad,
És a címvédő orvul támad,
Felemeli az ellenfelét,
Aztán a földnek csapja fejét!.

 Közönség döbben, bíró számol,
Halk sóhaj se száll el a sráctól,
A ringorvosnak annyi dolga:
A fiú szemét hogy lefogja.

Mesiko-szan•  2014. december 28. 18:57

Szappan (folytatás)

Jön aztán egy más hétvége,
Enrique mennyegzőjére,
Készül, de nincs semmi kedve,
Inkább tequilát keresne.

Érkezik is a tequila,
S ki hozz be? Lucecita,
A srác nézi a szép lánykát,
És feledi tequiláját.

A lánynak pirul az arca,
A fiút ő is akarja,
S mikor a srác őt átfogja,
"Ne tegye ezt, kérem!"- mondja






Ám az ellenállás gyenge, 
Ő is kész a szerelemre, 
Peregnek a tiltott csókok,
S mindkettőjük arca boldog. 

Ám ekkor jő, Dona Ana, 
Enriquének édesanyja.
,Rájuk nyit s döbbenten ámul,
Azon, ami elé tárul. 

"Ebből elég!"- ekkép kiált, 
S megragadja Lucecitát, 
S ezt ordítja dúlva -fúlva: 
"Takarodjál, te kis....FRUSKA!






Így ordít Ana a lánynak:
"Többet ide ne tedd lábad,
El kell, hogy hagyd a házat ma,
Te parasztok koszos fattya!"

Ana fordul Enriquéhez,
"Mit műveltél, , mondd mivé lesz,
A kapcsolatod Lolával,
S az ő nemmes családjával?

Most bemész a kápolnába,
Ott Lola már vár rád várva,
Megkötitek házasságot,
Ne érje sz a családot!"




Az esküvőt megtartották,
S nem volt felhőtlen boldogság,
Összeszedve kis holmija,
Útra készen Lucecita.

Társaitól elbúcsúzik,
Két szeme a könnyben úszik,
Buszra száll, megy a városba,
Vajon hogyan fordul sorsa?






Eltelnek a napok-évek,
Enrique érzi, kiégett,
Lolával ő csak veszekszik,
S munkájába temetkezik.

Lola, az ő hites párja,
Hogyha megy abirtokára,
A szüleit is lenézi,
Más is ember, azt nem érti.

Alázza a szolgálókat,
Örül, hogyha mást mocskolhat,
Gyűlölik is a cselédek,
Kikben gyűl a bosszú-érzet.

Mexikó nagyvárosában
Enrique a nagy kórházban
Egy műtéttel épphogy végez.
Máshoz hívják a nővérek.

Az új beteg, senki fia,
Munkahelye a maffia,
Más klán juttatta ily sorsa:
Vezére a Sötét Rózsa.


Mesiko-szan•  2014. december 18. 08:22

Verses szappanopera

Van már neki menyasszonya
A szép, barna hajú Lola,
Egy dúsgazdag család lánya,
Szép ugyan, de gőgös dáma.

Enrique az ifjú, deli
Apját-anyját megöleli,
"S mondd, Lolával jól megy dolgod?"
"Jól."-feleli, bár nem boldog 

Megy, s az ebédnek nekilát,
S megpillantja Lucecitát,
Fekete haj, karcsú alak,
Szemében a napsugarak.

A srác szeme lány mosolyán,
A szép, hófehér fogsorán,
Szerelem ez pillantásra,
Fényesebb, mint nap világa.

Santivanezék, hogy esznek,
Egyről- s másról beszélgetnek,
Enrique szól: ki ez a lány?
Nála szebb sosem volt talán.

Luz María de la Hoya-
szól az anyja- Csak egy szolga,
Gondolni rá nem érdemes,
Csak a pénz s rang az érdekes.


Vasárnap van, kora este,
Enrique már visszamenne,
Vissza is megy lakására,
Ott vár rá Lola, arája.

Lola éépen szépítkezik,
S nézegeti ékszereit:
"Mondd, Enrique, hogy jobban áll
Gyémánt nyakék a smaragdnál?"

"Bíztos, szívem." szól Enrique
De máshol jár esze s szíve,
Lola körötte dorombol,
S ő Lucecitára gondol.

Nem látott még olyan szépet,
Kedvest, mosolygóst, szerényet,
IStenem, de boldog lenne,
Ha nem volna eljegyezve!


Mesiko-szan•  2014. december 17. 11:02

Verses szappanopera (2.rész)

A ranchon van ezer állat,
Lát lovakat és marhákat,
Lát sok cowboyt, ahogy lóval
Borjakat fognak lasszóval.

Megszólít egy helyes srácot,
Mondja, uram, ho, találok,
Olyat, kivel beszélhetnék:
Magam is munkát keresnék..

"Menj a házba, " -így szól a srác,
"Don Alfonsóra ott találsz,
A könyvelést nézi éppen,
Irodája szegletében.+

Don Alfonso ház gazdája,
Vastag könyveket vizsgálja,
Ahogy látja, a lány ott van,
Vénülő szíve megdobban.

Mert ez a lány, szépek szépe,
Hasonlít volt szerelmére,
A szegény Maria Cruz-ra,
Mi lett vele? Azt nem tudja.

Lucecita szép mosolya
Hatással van Alfonsóra,
Fel is veszi szobalánynak,
Majd csinos egyenruhát kap.

Ez nyugtatja a lány szívét,
S hogy az irodából kilép,
Találkozik úrnőjével,
Köszön is illendőséggel.

Ám az úrnő, Dona Ana,
Köszönését nem fogadja,
Orrát gőgösen felhúzza,
Így távozik egyet fújva

A ranchon telnek a napok,
Lucecita dolgozgat ott,
Jól kijön a társaival,
Úgy látszik, hogy nincs semmi baj,

Ám az egyik szép vasárnap,
Jó nagy sürgés-forgás támad,
Rohangálni nem is győznek,
Törölgetnek, sütnek, főznek.

Enrique úrfi érkezik,
Szép pejlován büszkén feszít,
Enrique az ifjú doktor
Hazajött a nagyvárosból.

Enrique del Santivanez
Kinek sok nő a rabja lesz,
Hódít izmos alkatával,
Bájos, fénylő mosolyával

Mesiko-szan•  2014. december 17. 10:58

Verses szappanopera (1. RÉSZ)

Valahol az örök nyárban,
Mexikói falucskában,
Hol az emberek szegények,
Mégis szeretetben élnek.

Lucecita árva lányka,
A falu legszebb virága,
Szorgoskodik a földeken,
Napi betevője legyen.

Betevőt keres magának,
S a beteg nagymamájának,
Aki őt magához vette,
S míg kicsi volt, nevelgette

Ahogy éppen menne haza,
hallja: haldoklik Nagymama,
Lucecita odarohan,
S kérdezi nagyanyját, hogy van.

A nagymama szeme réved,
De még elővesz egy ékszert,
Egy nyakláncot, mely kövébe
Egy kis monogram van vésve.

"Fogd az ékszert, édes lányom,
Ez az összes ingóságom,
És most, kérlek hagyj magamra,
S menj a Santivanez-ranchra.

Az idős hölgy ezt kimondta,
Eltávozott égi honba,
A lány ráborult ágyára,
S kezdett keserves sírásba.

A nagymamát eltemették,
Egész faluban szerették,
Lucecita árva lányka
Készült a nagy utazásra.

Fogta a kis pénzecskéjét,
Ruháit és a nyakékét,
Buszra szállt, és este hatra
Ért a Santivanez-ranchra

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom