Cigányokról

Hol a szerb despotát vagy a bosnyák vajdát kergette el, máskor a dalmát városokat sarcolta meg. Sosem volt béke a Délvidéken. A legújabb korban sem.Timur nagykán az ankarai ütközetben legyőzte Bajezid szultánt. Évtizedig megbénult az oszmán állam, azonban I. Bajezid fia, I. Mehmed szultán helyreállította a birodalmat. A Porta nyugat felé fordult, 1411-től fogva török seregek törtek be a Balkán keresztény országaiba.

Előlük cigányok menekültek magyar földre.Az első balkáni „migránsokról” Mátray Gábor (1797–1875) zenetörténész számolt be A Muzsikának Közönséges Története című, 1828 és ’32 között füzetsorozatban megjelent munkájában. Belőle idézünk: „A történetírók szerint a nyugati Hindostanból a XV. században Zsigmond királyunk uralkodása 31. évében (1418) jöttek a cigányok Moldva és Oláhországon keresztül honunkba. Itt hamar megtanúlák a hegedülést és cimbalmozást, s ők lettek ezen túl a nép zenészei; az ünnepélyek, lakomák, menyekzők és torok alkalmával a kedv élesztői. Így Thurzó Imrének a XVI. században három napig Tokajban, s azután egész hónapig Bittsén tartott menyekzőjén (helyesen: Nagybiccsén, Thurzó György nádor és Czobor Erzsébet lakodalmán 1600-ban, L. E.), majd a rákosi mezőn. A Hatvanon 1525-ben tartatott Országgyűlésen, s midőn 1599-ben Mihály oláh vajda ázsiai pompával tartá fényes bemenetét Károlyfehérvárra (Karlovácra), tíz cigányzenész lépdelt annak élén hangszerét zengetve.” Akkor már csapatnyi hegedűs működött honunkban. Annyi, hogy amikor Thököly Imre 1690-ben Törökországba menekült Lipót császár elől, magával vitte a híres cigánybandáját is.

 

Dicső emlékezetű Mária Terézia királynőnk alatt, 1768-ban az „újmagyarok” nevet kapták a cigányok. 1773–74-től az öt évet túlhaladott cigány gyermekeket gádzsó (nem cigány) gyermektelen házaspárokhoz adták felnevelni. Bekerültek cigány ifjak is iskolába Debrecenben, Borsod, Gömör és Szatmár megyékben, Erdélyben. II. József császár idejében mesterségeket tanultak; a pesti zenedébe számos cigánygyerek járt éneklést és hegedülést tanulni tizenhárom éves kortól fogva. Az 1782. évi népesség-összeíráskor 1582 cigány muzsikust számláltak meg. Kitűnt közülük Bihari János, Sárközi Ferenc, Barna Miska, Boka Károly, a Patikárus testvérek és a gömöri Cinka Panna – Rákóczi zenésze: a „cigány Sappho” –, és sokan mások. Utódaikat már alig találjuk napjainkban a gépzene világában. A középkori bevándorlók sokféle mesterségben jeleskedtek, a kereskedést is beleértve.

 

Ügyes kard- és fegyverkovácsok voltak, rájuk lehetett bízni a csákányok, buzogányok, balták fokának, lándzsák hegyének elkészítését, kerékabroncsok, tengelyek, szekérvasak és ládapántok, láncok, béklyók és lópatkók kovácsolását. Mátyás király uralkodása idején, ünnepkor a budai várban a fegyvermíves céh tagsága mellett díszelegtek a cigány kovácsok is. A Fekete Sereg vértes zsoldosainak mindegy volt, kik készítik a harci eszközöket. Biztosra vehetjük, hogy a Dózsa György kivégzéséhez készült vastrónus és az abroncskorona temesi cigány kovácsok műve volt. Sosem volt hiány cigány hóhérban sem.Bartos Tibor (1933–2010) író, műfordító és akadémiai szótárszerkesztő 1958-ban megjelent könyvében (Sosemvolt cigányország) az akkor még működő rákospalotai Szegkovács szövetkezet roma dolgozói körében gyűjtött, úgymond, folklorisztikai ismereteket. Főként asztalos- és ácsszegeket, -kapcsokat, kapupántokat, vaskilincset, budiriglit, csapózárat, tolórudat kovácsoltak.

És nem utolsósorban „T” fejű sínszöget gyártottak a keskeny nyomtávú vasutak részére.

 

A lírai szociográfiában öreg cigányok beszélnek a munkájukról, mesélik a babonás hitükből fakadó eseteket. Majd hogy nem szentségtörés az a kijelentés, hogy szerintük „a mi Urunk, Jézus, szegkovács volt”.Bizony boldog idők voltak, amikor még ilyen jópofa mesék születtek a város peremén. A szegkovácsok, drótozók-foltozók, bádogosok, késesek és kolompárok azóta úgy elfogytak, mint az iparosbecsület. Vidéken meg a teknővájók, kanalasok. Még a rendszerváltás előtt átrendeződött a főváros és környékének cigány lakossága, követve az „új időknek új dalait”. A roma társadalom is úgy formálódott át, mint a páternoszter: lentről föl, föntről le.

 

A kézművességnek, butikerának (dolgozásnak) meg annyi lett. Azért szedtem össze és írtam ide a régi cigány mesterkedés válfajait, hogy tükröt tartsak a középkortól a 20. század derekáig létező, majd az ötvenes évektől mostanáig eltűnt kézműves ipar elé. Lesújtó az ábrázat. Drá­maian összefügg a roma nemzet sorsával, amely a középkori Balkán-félszigettől először Dél-Magyarországig, azután egész Európában végigjátszódik. A cigány migrációról van szó.Az első világháború végével bekövetkező impériumváltozás (Versailles, Sèvres) először szétszabdalta, majd összefoltozta (Jugoszlávia), és legutóbb újra szétdarabolta a Fekete- és a Földközi-tengertől a Magyar Alföldig és az Alpok délkeleti lábáig kiterjedő, roppant változatos földterületet.

 

A török Ruméliától az Alpok déli széléig nyúlik az etnikai rétestészta a balkáni Bulgáriától és Görögországtól az egykori délszláv államon át a Kárpát-medencéig. És mindenhol ordító különbség mutatkozik a cigány és nem cigány népesség arányában, lélekszámában: ez idő szerint a hétmillió lakosú Bulgáriában papíron háromszázhetvenezer, valójában nyolcszázezer, Albániában hivatalosan nyolcezer, az életben százezer, Macedóniában kétszázötvenezer, Koszovóban húszezer, Bosznia-Hercegovinában (alábecsülve) nyolcvanezer, Szerbiában félmillió, Montenegróban papíron ezer, amúgy húszezer, Horvátországban negyvenezer cigány lakik (a CIA World Factbook adatai szerint).Ide tartozik a migrációban alig érintett Románia is: hivatalosan hatszáz-húszezer, az életben 1,8–2,4 millió cigánnyal, amihez hozzátehetjük a mi országunkban élő ötszázezer, más becslések szerint egymillió romát is, hiszen mi érintve vagyunk a középkori cigánybevándorlás jelenkori valóságával és az újfajta migráció veszélyével is.

 

„Vigaszul” mondom: a történelmi Felvidéken hatszázezer, Csehországban kétszázötvenezer cigány lakik. Sok-sok roma él és vándorol a dél-euró­pai országokban – Itáliában, Olasz- és Spanyolországban, Franciaföldön, Németországban, Hollandiában és a brit szigeteken. Uniós becslés szerint hét- és kilencmillió közötti számban.Hatszáz éve vándoroltak be Európába a Török Birodalomból kimenekült cigányok.

 

Nem lehettek többen néhány ezernél, a gyermekeikkel együtt. A romák szeretik a gyerekeket, ezért sokasodnak – és mert egészséges ösztönlények –, miközben a többi európai nemzet sietően fogyatkozik. (Megjegyzés: Budapest VIII. kerületében a gyermekek 43 százaléka cigány származású.) Hogy hányan érkeznek, mennyien élnek tartózkodnak nem cigány – afrikai, közel-keleti, ázsiai –bevándorlók az öreg kontinensen, megsaccolni sem lehet.

 

Becsüljük meg a jó cigányainkat!