Életfilozófia bizonyos ugrásokról

Majd ugrassz!
Átrepülöd az egek végtelen kékjét és a poklok tüzes benzinrétjein táncolod át az életed fülledt lélegzetvételeit.
Minden nap egy újabb lehetőség a halálra. Gondolod. Talán így is van. Talán így is kell lennie.
A raktárakban hatalmas polcsorok, rajtuk fekete üvegek, melyeken ez áll:
 
                                           O X I G E N
                                           (mérgező)

De te mégis lélegzel. Mert szükséged van rá. Talán így van. Talán csak így hiszed.

Papírszalvétákból hajtogatott paradicsomokkal dobálod az életed nézőközönségét. Már mind elmentek. Egyesek megvártak sok új hazugságot is, másoknak elég volt a papírparadicsom. Majd ugrassz.!

Végtelen vizek tintamedencéjében látod elmosódni, az ereidből csöpögő tintacseppeket. A messzi ködbe borult erdő felől egy papírladik közeledik. Fekete zászló fodrai simítják a fekete eget. Zászlók a felhőkkel és vizek a végtelenséggel. A tintacseppek csöppenése tovább halad a vízen, körkörös alakzatok rajzolódnak ki, majd szakadnak félbe a papírladiknak ütközve.  Még csak reggel van, de már sötétedik. Talán így is kell lennie. Talán így is van.