Fél perc szünet
Túlóra
Vajon valaha, elfogy ez az átkozott papírhalom,
vagy mindig itt leszek,
hajótlan ál-Odüsszeuszként, itt a bürökrácia
végtelen tengerén,
hol utamat olykor megszakítja a kávégépszirén?
Világítótorony...
olyannak tűnik innen, így nyolc órán túl a kijárat,
a fénymásoló meg,
mint egyszemű küklopsz felbőg néha a túlsó szobában,
mitől megrezzenek:
rajta kívül modern barlangomban most csak a csend lebeg.
"Halgyári" ismerősömnek
Padlóra hullott osztrigákon lépkedek,
karjaim: homár karok,
pikkelyeim mögül, üveges szemmel figyellek,
most abszurd lényként a lelkem vagyok.
Őszi este
Lám, itt vagyok újra-
szobám csendjében táncol a gyertyafény,
kicsit befúj az erkélynél a szél
és vacogva burkolózom plédembe.
Zenét hallgatok, az asztalon könyv pihen,
barátnőmmel a vonalon csüngünk,
s ötven percbe- ami néha kicsit több-
zsúfoljuk szürke kis életünk.
Visszatérés
Ó, mily gyorsan véget ért, pedig hogy vártad-
Mint szomjazó a sivatag oázisát-
öröm volt, most e-mail halmok fogadtak,
és száz meg száz kardozó post-it óriás.
Golgota
Azt hittem, téged nem akarlak megváltani
mert nem lesz semmi, amit kicserélnék rajtad,
de ott tartok, ahol eddig, már nincs mit tenni
messiás lennék megint, bár nem ezt akartam.
Egyszer az életben szeretnék meghátrálni,
Nem akarok új, kopár golgotákat mászni,
nem akarok a fejemre töviskoszorút!
Igya más az ecetet, legyen ő nyomorult!
Minden szavad szegecsként vájt lyukat húsomba,
megbotlok felfelé, vállam kereszted húzza.
Az út mellett állók is kigúnyolnak engem,
beléd kapaszkodnék, ha hagynád- ha lehetne...