Múlt hétvége

Ólmos szürke szárnyaival körbefont a vasárnap,
hatalmas súlyokat aggatott kifacsart lelkemre,
De beléptél és egy csapásra megtörted az átkot
hívtál mosollyal időt elütni, hétfőt feledve.

Tudod, míg voltál, másként teltek el ezek a napok,
hosszúra nyúltak, és bár álmatagon,
de éreztem ilyenkor is, hogy élek,
nem történhet már semmi rossz, nem lesz sohasem vége.

Aztán persze arcon csapott a valóság, változott
minden, aminek kellett és eltünedeztek a vidám,
szürkementes napok, végtelen nagy, mindent lebíró
füstként fojtó unalmas csend lett.

Ólmos szürke szárnyaival kísértett a vasárnap
és mint húsra éhes keselyű fölöttem keringett,
Ahogy eljött az este nem várt már tovább: lecsapott,
és a boldogságot, mint régen holt dögöt: széttépte.