Fél perc szünet
SzerelemKontraszt
Pár óra telt el csak nélküled, de már szomjazlak,
mintha hónapok óta nem kaptam volna vizet...
Így követelőzve alig ismerek magamra,
hisz új arcot festettél rám: arcot, ami megijeszt,
tudok én jól lenni egyedül is, de veled
jobban vagyok, mint bármikor voltam és nem elég
ha én vagyok magam, és kevés, amit
adhatok egyedül, szomjazlak, száradok belül.
Milyen szépen indult, most pedig hagysz kiszáradni,
ahogy én hagyom a növényeket a szobámban.
Nem töltesz belém semmit, pedig nagyon akartad,
annyira ígérted... és hirtelen kevés lettem magamnak.
Gyökereim aszottan tekerednek alattam
kutatják, maradt -e valami, itt a kiégett,
kiszáradt talajban, valami apró oázis?
Golgota
Azt hittem, téged nem akarlak megváltani
mert nem lesz semmi, amit kicserélnék rajtad,
de ott tartok, ahol eddig, már nincs mit tenni
messiás lennék megint, bár nem ezt akartam.
Egyszer az életben szeretnék meghátrálni,
Nem akarok új, kopár golgotákat mászni,
nem akarok a fejemre töviskoszorút!
Igya más az ecetet, legyen ő nyomorult!
Minden szavad szegecsként vájt lyukat húsomba,
megbotlok felfelé, vállam kereszted húzza.
Az út mellett állók is kigúnyolnak engem,
beléd kapaszkodnék, ha hagynád- ha lehetne...
Lenyomatok
Nyomot hagytál rajta, mint unott gyerek
a végtelen órák alatt az iskolapadban,
s én, aki ugyanoda ül évekkel később,
most megfakult vésésed olvasom-
micsoda sorsközösség készül!
Nézem: mennyit sérült a fa? Ép -e még,
vagy olyan mélyen róttál bele, hogy szú rágja már?
Ha én is vések, kibírja -e majd az anyag,
vagy felpattogzik lakkja, megreped?-
Tűnödök: ártanék -e... Lehet.
A rováson látom, évekig martad-
Hosszú idő:mély nyomokat ró az erezetbe.
Ne félj, nem vésem át neved, nem töröllek le,
Csendben felvésem magam, s itt leszek
melletted- csak én a jelenben.
S nyomot hagyok rajta, mint unott gyerek,
a végtelen órák alatt az iskolapadban,
és gondolkodom, ül -e majd bárki helyemen,
ki kopottas vésésem olvassa.-
Bár zárnám a sort, ha lehetne.