Fél perc szünet
SzemélyesRenoválás
Csak közeledtél
a törött csempék között
itt-ott egy-egy ledőlt porcelán hevert
nem álltál meg, mert tudtad, hogy
fontos lesz, ha végre megérkezel.
Begyűjtöttük a lényeges lomokat,
hogy újra építhessük azt, ami elveszett,
hitet adtál önmagunkban,
és erőt, hogy teremtsünk számodra
valamit, ami értékesebb.
Ne
Ne kellj fel!
Hadd maradj legalább Te ott.
Egy villanásnyi ideig
Elég, ha csak én tudom.
Így maradt benned
Egy kevésbé összetört
valóság,
Valami szép.
Kérlek, ne kellj fel!
Szisztolé
Kiveszlek mellkasomból
és selyempapírba teszlek.
Rádhajtom precízen sarkait.
A csomagot nejlonba göngyölöm,
és a zsebembe rejtem, hogy megóvjam,
ha baj készül, hogy ne fájjon semmi.
Pihenhetnél végre, ne zizegj folyton!
Unom már a szüntelen dobogást.
Mindig úgy reménykedsz, de tudjuk
Kietlen útszélen hagynak majd,
s megint egyedül maradsz, míg
meg nem talállak.
Tűréshatár
Kit tudsz még, aki szavakkal földig rombol
Óriás szerkezeteket, acéllábukat eltöri?
Jól irányzott szótagok csapódnak be
Célzás nélkül is ereket találnak.
De mit tehetnék?
Naiv voltál, de nem tartott ki a kötél.
Elérte az ennyi volt végét,
Azt a visszafordíthatatlan pontot,
Ahonnan már nem nyúlik, csak szakad az anyag.
Üvölti, amit korábban elnyelt,
Egy pontban köpi vissza az éveket.
Megunta ezt a rothadó szürkét
Követeli már a színeket.
Töredék apámnak
Kerülgetem az ódon bútorokat régi képek után kutatva...
Régi képek után rólad, ahol vagy még, mosolyogsz ránk, velünk nevetsz,
vagy ahol az arcodra kiülő grimasszal, kisfiúsan kacsintva
nézel velünk, s az örökkévalóval véget nem érő farkasszemet.