Fél perc szünet

E.•  2017. november 20. 13:30

Sodrás

Elég volt már ebből
az álszent, sallangos stílusból
minden kirakatból,
amit látok,
ahogy mások,
mindig mindenhogy tökéletesek.
Elég volt már abból, hogy
ők így, én meg úgy leszek!

Én nem ezt az életet akarom élni!
Ne mondják meg, hogyan is kéne,
hogy érdemes lenni!
Tudom, néha elrontok ezt azt,
kiborítom, amit nem- és
nem találom, amit kellene,
de valahogy elfogadtam, hogy
ez van és bár küzdhetnék
foggal körömmel ellene,
kissé meguntam, hogy az árral szemben evezek.

Egyszóval megálltam és sodródok most kicsit,
de nem tehetetlenül, hisz tudom,
hogy a testemmel a víz felszínén
pontosan mennyit nyomok
és azt is, hogy a sodrásban a
csónak majd merre megy,
Hisz küzdhetsz, hogy elhúzd,
hogy elkerüld, de egyszer a folyónak vége lesz
és rád is csak az vár, ami másra,
mert bár van a folyóknak számtalan ága,
a torkolat úgyis egy.

E.•  2017. november 19. 21:55

Múlt hétvége

Ólmos szürke szárnyaival körbefont a vasárnap,
hatalmas súlyokat aggatott kifacsart lelkemre,
De beléptél és egy csapásra megtörted az átkot
hívtál mosollyal időt elütni, hétfőt feledve.

Tudod, míg voltál, másként teltek el ezek a napok,
hosszúra nyúltak, és bár álmatagon,
de éreztem ilyenkor is, hogy élek,
nem történhet már semmi rossz, nem lesz sohasem vége.

Aztán persze arcon csapott a valóság, változott
minden, aminek kellett és eltünedeztek a vidám,
szürkementes napok, végtelen nagy, mindent lebíró
füstként fojtó unalmas csend lett.

Ólmos szürke szárnyaival kísértett a vasárnap
és mint húsra éhes keselyű fölöttem keringett,
Ahogy eljött az este nem várt már tovább: lecsapott,
és a boldogságot, mint régen holt dögöt: széttépte.

E.•  2017. november 14. 23:17

Ősz végén

Körbeölel a dércsípte kóró-takarós ősz,
ködös paplanát borítja lelkemre,
beburkol a fahéj
és szegfűszeg lehel meleget testembe.

Láng lobban, apró mécses fénye táncolja körbe
a fehér falú kis szobát,
hozzá süvítő szél játszik az ablak résein
álmatag, ősz végi muzsikát.

Bíbor szín lombjaikat rég elsiratták
az utca szélén álló kopár fák,
és a levéltetemekből eső áztatta,
fagymarta, hűvös avar-illat száll.

E.•  2017. november 8. 17:45

Túlóra

Vajon valaha, elfogy ez az átkozott papírhalom,
vagy mindig itt leszek,
hajótlan ál-Odüsszeuszként, itt a bürökrácia
végtelen tengerén,
hol utamat olykor megszakítja a kávégépszirén?

Világítótorony...
olyannak tűnik innen, így nyolc órán túl a kijárat,
a fénymásoló meg,
mint egyszemű küklopsz felbőg néha a túlsó szobában,
mitől megrezzenek:
rajta kívül modern barlangomban most csak a csend lebeg.

E.•  2017. november 7. 22:12

"Halgyári" ismerősömnek

Padlóra hullott osztrigákon lépkedek,
karjaim: homár karok,
pikkelyeim mögül, üveges szemmel figyellek,
most abszurd lényként a lelkem vagyok.