csend cseppek

Milyen szép

Nézd a Földet, milyen szép,

És az eget, milyen kék,

Hideg gleccser fagyos jegét,

Tűzsivatag forró hevét,

Óceánok víz világát,

Erdők, mezők illatárját,

Kis virágok színpompáját,

Szellő szabad vándorlását.

Nézd a Földet milyen szép,

És az eget, milyen kék.

Nézd a világ milyen szép,

És az embert, milyen lény,

Boldog évek vidám percét,

Szomorúság sajgó sebét,

Életének ajándékát,

Család, barát biztatását,

A szeretet varázslatát,

Öröm szabad áradását.

Nézd a világ milyen szép,

És az ember milyen lény.

Nézd az élet milyen szép,

És az emlék milyen kép,

Múltunkon lesz áldott pecsét,

Édes nektár idő kelyhén,

Szent elixír elmúlásban,

Álomkép a valóságban,

Új kezdet a csalódásban,

Fejezet a folytatásban.

Nézd az élet milyen szép,

És az emlék milyen kép.

Nézd a Földet milyen szép,

És az ember milyen lény,

Nézd az emlék mit mesél,

Hogy az élet milyen szép.

Ma minden fejlődik… 

… és rohan. 

Megdöntünk tudáscsúcsokat, 

s míg a hatalom ormán állva, 

büszkeség diadalát kiáltja, 

Addig…, lent…, a völgyben, 

hol az emberség haldoklik éppen, 

a tehetetlenség páva táncát járja, 

a félelem fosztogat tivornyázva, 

s vicsorogva hódít egy hír, 

újabb kórság háborút indít, 

túl az egészségen és testen, 

az ész és szív küzd megrettenve, 

s míg szorongva mossuk kezünk, 

egymás mellé gyanakodva lépünk, 

addig szüntelenül gyötör a gondolat:

Mi lett volna, ha hamarabb? 

Ha mindenhol, ha mindenki betartja

amit illik, amit kell s amit szabad, 

megteszi a szükséges előírásokat, 

s nem pánikot ad tovább, hanem 

terjed az ésszerű józanság…? 

Mert van lehetőség rá, 

mert halad minden tovább, 

és… 

Ma is változik a világ… 

… és rohan. 

Összefogással elűzünk

vírusokat, 

a pánik és rémület fölött, 

felelősséggel élve győzünk! 

Hallgat a szívem és
csendben figyelek
mikor kezdődik a
az advent ünnepe.
Felölti lelkem magára
a legszebb ruhát,
hófehér piheként
a béke rám talál.
Hit, remény, szeretet
lágyan jön felém,                                                             
míg halkan üzeni
az öröm énekét.

Lehet-e     

Lehet-e, a vízre lépni és menni bízva, egyre tovább,
életre kelni ott, ahol a lélek vív haláltusát,
hinni akkor, mikor minden összedőlni látszik,
értéket lelni ott, ahol az enyészet tanyázik?

Remélni úgyis, hogy már végleg elvesztem,
újjászületni a porból, mondd, lehet-e?

Lehet-e, jóként élni, hol kelyhekből kínálják a rosszat,
békében lenni, mikor áldás harcol az átokkal,
igazságot szólni, hol trónon ül a hazugság,
embernek maradni, eltaposott tömegek dombján?

Remélni úgyis, hogy talán már nem is létezem,
újjászületni a sárból, mondd, lehet-e?

Remélni úgyis, hogy érzem, már erőm nincs nekem,
újjászületni semmiből, mondd, lehet-e?

Lehet, mert újjászületés az emberben ragyog!
Lehet, hisz ez az ember én magam vagyok!

Az élet csodája 

Ébredezni kezd most minden,
vidám dallal ünnepel,
új életnek árad fénye,
minden erről énekel.

Szívemben is új dal zendül,
lelkem játszik húrjain,
hála rügye most kipattan,
örömvirág kinyílik.

Boldogságnak illatárja,
hirdeti, hogy van remény!
Minden szépség bennünk fakad,
ereszd mélyre gyökerét!

Hadd nőjön meg lombos fává,
mely hőségben árnyat ad,
legyen ez biztos menedék,
kis madár, ha fészket rak.