csend cseppek

Ismersz

Beszéd. Szavak.
Csak ülök és hallgatok,
mert nem mindig értem,
ki, mit, miért mond.
Rólam beszélnek, rólam van szó.
Csak mondják és mondják,
ki rosszat, ki jót,
s elmerülök lassan,
bár, talán ott sem vagyok.
Nem tudom ismernek-e
vagy csak tudják, ki vagyok
s ki, hogy szeretne látni,
olyan történetet mond.
De egyre távolodik tőlem
hangos fecsegésük zaja,
s rájövök, én már nem is számítok,
mert akiről beszélnek,
bizony nem is én vagyok.

Itt vagy. Velem.
Csak ülök és hallgatok,
mert nem mindig értem,
fontos mért vagyok.
Rólam mindent tudsz, rólam van szó.
Csak figyelsz és szeretsz,
vársz rám, vigyázol,
s megértem lassan,
mit csak érezni vágyok.
Valóban ismersz engem,
látsz minden apró titkot,
jársz „énem” rejtekében,
teljes valóm akarod.
És egyre közelebb jössz hozzám,
pengetve szeretet-húrokon,
s rájövök, neked csak én számítok,
hiszen akiről énekelsz,
valójában én vagyok.

Várunk 

Mindig várunk valamire:
Nappal az éjre,
éjjel virradatra,
keservben vigaszra,
örömre bánatban.
A magányban társra,
a zajban kis csendre,
sokra, ha kevés van,
megoldást, a gondban.
Színekre a ködben,
a csúfban a szépre,
hamisban igazra,
és a harcban erőre.

Mindig várunk valamire,
mi mindennél fontosabb,
és ha egyszer elérkezik,
az örökre megmarad.

  Csak nekem volt fontos 
    ( elégia 3 témára + 1 )

1.

Mindennap eldöntöm,
hogy boldog leszek,
ehhez tartom magam,
mindent így teszek.
Azt játszom, hogy tényleg,
boldog is vagyok,
így hallják a hangom,
ezt látják arcomon.

De véget ér a nap,
s rájövök újra,
mit fontosnak hittem,
csak számomra volt az.

2.

Mindennap eldöntöm,
türelmes leszek,
erre igyekszem.
Megtanulok csendben,
békén izzani,
hangtalan kérek,
némán remélek.

De véget ér a nap,
új sebet kaptam,
mert a szép ígéretek,
hazug szavakká váltak
szívemben.

3.

Mindennap eldöntöm,
jó ember leszek,
erre törekszem.
Úgy élek, hogy lássák,
őszinte vagyok,
nem öveznek titkok,
gonosz gondolatok.

De véget ért a nap
és megértettem,
hogy senkit sem érdekel,
valójában ki vagyok,
az EMBER!

4.
Mindennap keresem
a jót és szépet,
így járok-kelek.
Várom, hogy meglelem
a tökéletest,
tiszta és törékeny,
tükör a lélekben.
De eljött az a nap,
láttam magamat,
megértettem, hogy az szép,
amit én annak látok,
s ez elég.

Ami megmarad

A szívem egy oltár,
melyben hitem lobog,
a hála dallama,
bátran szárnyat bont.

Majd eléri lassan
szentség templomát,
hol nincs semmi átok,
ott boldogság vár.

Mint mámorító puncs,
éltem kelyhében,
elragad az öröm,
felhő tükrébe.

Gondolatom röpül
képzelet egén,
ím, hív a végtelen,
lelkem hazatér.

Minden,mi földi kincs
egyszer véget ér,
örökké megmarad
az éltető remény.  

Ez vagy nekem

Az életem egy templom,
s benne minden kincs te vagy,

te vagy nekem a remény,
hogy az átok rólam leszakad.

Hitet csak tőled kapok,
mi lelkemnek csendes dallama,

mámorító, édes puncs,
kelyhemnek enyhítő itala.