fecske22 blogja

Ajánlat
fecske22•  2010. március 4. 12:36

A szomj

Nemes Nagy Ágnes: A szomj

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

/ Ugye milyen szép ez a vers? Ma találtam meg a fiókom mélyén és rákerestem ki a szerző...kaptam egy éve egy kedves ismerősömtől. /

fecske22•  2009. január 17. 20:22

Csilla (vers unokahúgomnak)

Barna bőrű kicsi lány
Az unokahugocskám.
Szeme ragyog mint a csillag
Csacska lányka a kis Csilla.
Esze folyton a fiúkon jár,
A tanulásra nem gondol már.
Mindig azon nyavalyog
Hogy szétrágja az unalom.-
Pedig ha tudná hogy az olvasás
Egy nagyon jó szórakozás...
Bezzeg ő nagyon utálja,
Hogy nőne be a feje lágya!
Úgy csinál mint a modellek
Állandóan jár a szája,
Hogy nagyra nőtt a hája!
Pedig az én hugocskám
Csinos kiscsaj, de igazán.
Nagyon szeretem a kis csacskát,
Ezt a drága, kicsi csillagocskát!