farao blogja

Éhezel, egy korty falatra vágysz,
rád kiált az ég, zuhansz tovább,
megállnál, utad ebadta szél,
kínod falra hányt szentbeszéd.

Fákat ölelsz, lennél jó gyümölcs,
hálád jeléül megtart a föld,
közöny helyébe fogj nap-lovat,
kutass, s mutass fel titkokat.

Ülj nyugodtan, mint a tér,
asztalod húsa hófehér,
vedd kezedbe remény-mobilod,
Vivaldit hallgass, amíg bírod.

Orgonajáték a ködbe hív,
Bach Sebastian kottája pír,
alszik a város alatt a tó,
uszít a csendre az izgató.

Lépesek hálóján ballagok,
lábamban ezernyi tév-horog,
fejem hülyére vett múlteső,
súgnak a bokrok: határidő.

A jóslás szerint
az idei nyár hosszú
perc alatt v(i)llan.

Süketek nézik
a vakoknak kiírt „Légy
jó mindhalálig!”

Varázsfuvolát
találtak Mozart mózes-
kosara mellett.

Ma édes szájú
madarat fogtam, súgta,
vetkőznek a fák.

Keselyű-idők:
hajléktalan tüzekért
tépik a májad.

Szavakba oltjuk
kimondhatatlan irány-
tű-vágyainkat.

Savakba mártjuk
ünnep-ajándékunk, a
szeretet-Jézust.

Fűzfavesszőkkel
sepri a szél ránk fagyott
nyomorúságunk.

Mint égi hattyú
köröket rovunk elmúlt
életeinkre.

Kilencvennel
andalgok a reggeli
homályban,
előttem,
mögöttem
a kifaragott
csend;
körbefonnak
gondolataim,
mint az
út menti
árnyék-lidércek;
fent
mozdulatlan
csillagok
zuhanásra készen,
alant
részeg autók
önkívületben
előzik
egyhelyben
topogásom.

Már a második
árokba borulást
látom,
a túlélők
a föld alá
menekülnek,
lent már várják
az érkezőket,
műtőasztalra
 fektetve
vallatják
fájdalmaikat.

Suhanok tovább,
mint szamuráj kard,
sötétséget
vágok;
az út menti fákon
kérdőjelek
lógnak:
senki
nem felel,
csak a
gumiabroncsokat
nyúzó
beton
nyikorgó
sóhaja
távolodik.

Valahol
az éterben
felcsillan
Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen
fűlsüketítő
suttogása:
temetőből
érkező
boszorkányok üdvözülését
látom
a sátán karjaiban:
kéjmámorukban
elégnek,
beteljesülésükben
visszatérnek,
hogy a fény ellen
tovább szőjék
acsarkodásuk.
A sátán
elégedetten
hátradől,
fonott székét
a holnap
rabszolgái
tovább viszik
hátaikon,
mikor a hajnal
harangjai
fénycsengőiket
  húzzák.

Világosodik,
a nap sugarai
aranyból szövik
előttem még
láthatatlan
utam.
Hátamon
pókok
tanyáznak,
szememben
kiégett mocsarak.

Előttem,
hátam
mögött
történelem.
Bennem
szakadékok:
miért élek,
ha már
meghaltam?

Tegnap egy újabb megmagyarázhatatlan színterévé vált az életem, s benne alkotói műhelyemnek kinevezett szobám, számítógépestül, könyvespolcostul együtt.
Az már megszokottá vált, hogy az időleges rendbetételt hihetetlen erejű démonikus erők, s a velük karöltve járó szellemkiáltások pillanatok  alatt tönkreteszik. Ilyenkor magatehetetlenül széttárom a kezeim, őszinte megdöbbenéssel kutatva az okokat, miközben békésen szunyókálva, lecsendesedett tudatommal vizsgálgatom a problémát.
    Életre kelt számítógépem flippergéppé vált: a nyolcvanas évek elejét járva, egy tisztességgel tele füstölt kocsma megkopott kövezete fölött mozgatjuk a golyók által őrületbe hajtott villogó asztalt.
Már az összes ajándék játékunkat elhasználva, kikérjük a soron következő kört. Simi barátom kérdőjelként pontot téve önmagára, rázuhan a pultra, István, szesztestvérem szája jobban habzik mint a frissen csapolt sör, negyedik társunk ki sem látszik a felhalmozott poharak mögül.
  Nekem aznap semmi sem sikerül! Kilőtt fémgolyóim űrsebességgel nyelik el kétforintosaim, s a bennem felbuzgó siker utáni vágyat. Nekem a légy rezdülésre is letilt a gépem, míg az ügyesebbje faltól-falig rángathatja a megátalkodott életem keserítőjét.
Nem is kellett számolni a pontjaimat, mert egyszerűen lenyelte valami rejtélyes balszerencse sorozat, valami negatív széria. Elkönyvelem magamat bénának, és az is leszek, a többiek szemében is.
   Több alkalommal sem termett  babér, mígnem egy azóta is rejtjeles napon átbillent a szerencsemérleg,
   - Nekünk is hagyj valamit! – kiáltották kórusban a társak, miközben számolatlan bónuszaim, szabadjátékaim pattogtak a kíntól ide-oda. A flippergép, mint karácsonyfa jelzett, világított az időközben besötétedett helyiségben, a szájak tátva maradtak a meglepetéstől, a csodálkozástól még a felesek és a sörök is csak elvétve fogytak.

Nem értette senki sem, hogy a gépet miként tudom irányítani.
 Nem értette senki, hogy gondolatvarázst alkalmazva, még a felparázsló fények is az én utasításomra vártak.