farao blogja

farao•  2014. január 5. 17:01

Hollókéz-Kálnoky László: Kegyelet otárán c.v.

Molnár József: Hollókéz-Kálnoky László: Kegyelet oltárán c. versére

 


"Hová lettek a családi ereklyék?"
Egy átlag-éjen kutatom okát,
talán fagyos szél, mit isten okád?
Sírni kéne, s egy imát is rebegnék.

Talán jött a török veszedelem,
mit titokban behívtak a szobába,
talán szükségük lett egy zongorára,
hangjából értsék, mi a szerelem?

Vitték, mint kuruc-álmaink a sógor,
mint szabadságunkat a jó labanc,
ma vinné vizünket a sok ribanc,
kivágott tőkén elfogyott az óbor.

Szivárog hon földbe sav, lúg  s olaj,
menekül az ifjúság, csak el innen!
Ma hol jár dicső eszme, vérem ingem,
a becsület égetett tankokat.

Hol van a pusztító szavakat hintő,
hol van a hazug glóriás mitosz,
s hol istenként imádott Héliosz?
Hol vannak találmányaink? Ez intő!

Ások a sok kétes délibáb között,
tolvajok hollóként testem öröklik,
aki itt élt, örökre elköltözött?
„Szellemképüket az utódok őrzik.”

 

 

farao•  2013. december 26. 15:30

Karácsonyi kér(d)ések



Acélszívekben
ma mért nincs csöppnyi, gyertya-
néma szeretet?

Lehet, süketek
nézik a betlehemi
égő csillagot?

Lehetne tán jobb
életük a mai Twist
Olivéreknek?

Szalmaláng-kérés?
Ma minden álmunk féltőn
másokra lessen!

Mekkora máglyát
kell gyújtanunk egy jobb és
fényesebb jövőért?

 Hol az az erő,
mely lélek-embert, ember-
lelket faragott?

Krisztus élete,
halála mért nem hat a
hitetlenekre?

Pénznyalóka vi-
(l)águnk mitől változna
örök nappallá?

Ha Jézus újra
lejönne, hány keresztet
ácsolnánk mellé?

farao•  2012. október 12. 13:55

Vizsga előtt

Vonat-nyikorgó reggel…
Rabolt dombok remegése
futtat vadat.


Röghöz kötötten
magyaráz az idő.
Nem értem.
Csak később esik le
az állam.


Jó helyem kitölteném
még – egyszer.
Reinkarnáció., majd
jön egy új náció…


Csapok a saját
tenyerembe.


Betegség remegteti a
fákat. Fényt-hullató
Ősz jön.
Szív-levelek
betakarják a földet.


Görbe botra
támaszkodik éveink
juhásza. Több lett, s
mégis kevesebb.


Viharfelhők etetnek.
Dárda-jég kopog,
elveszett eb morog,
bábokat dönt fejetlen.


Ma az árnyékok is
lemaradnak,
harangot húz a
rabos-holnap.


Szabadsága lesz a
 kínnak, közelebb
jönnek a halottak.

farao•  2012. október 12. 13:53

Szemében fekete hattyú


Ül az elmúlás bokrában,
szemében fekete hattyú,
markol az érkező csendbe.

Olaj-barna évek
sikolyát súgják
a földre hajolt fák.

Felcihelődik, elindul,
mint akire várnak.

A gémes-kutas égben
szemét-ként a remény.
Még ég a szív-gyújtotta
perc-ölelés.

Már az átkok se fognak.

Kísértet üvölt

az évgyűrűk
szorításában.

 

Egy néma hegedű
rázendít a domboldalt
űző széllel.

Tulipántos ládában a

múlt,

örökét tudatlan
rablók mérik.

Csak a vizet nem
kérdi senki,

pedig ő halkan,
mint az eső-dob zápor,
pergeti bűneink.

Megérkezik, a hű eb-
Isten a kapuban várja.
Elmegy mellette,
miután belérúg.

farao•  2012. július 12. 17:16

Kábulat

Pucéran ülsz, tüzes vizedben úszva,
beláthatatlan autósorod,
a bokrok kókadt árnyékát fogod,
néhány lépés szabad, fekszel az útra.

A gázpedál ma centit sem kopott,
vad végtelenbe seperve az utca,
bár hajítana szigonyként parittya,
tű-perc, a drága pénz órát lopott.

Hívod a sárga mellényes kék angyalt,
üzen, ma nem ér rá, küld szerelőt,
ki szabadítja ki a jó erőt?

Tarkára süt a nap, s mi fagyos arccal
szívjuk a füstöt hegymászók elől,
e kábulattól játszunk nevetőn.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom