ELMÚLÁS …

fabion•  2019. augusztus 28. 19:47

ELMÚLÁS …
Nekem nagyon kell hogy szeressenek ,
Hisz e nélkül boldogtalanok az emberek .
Szeretet nélkül az élet semmit sem ér,
Mint a kovász nélkül sült fehérkenyér !
Mig fiatal az ember nem gondol rája ,
Telve van szerelemmel minden órája !
A szerelem gyönyörü , nincs is rá jó szó
Egy olyan érzés ami nem kézzel fogható !

Talán mindanyiunk életében az ősz is egyszer eljön ,
Mikor számadást kell tartani és a fájó emlék is előtör,
Ha szerelmes az ember , elmúllásra gondolni sem mer ,
Akkor mi lesz ugyan , a magára hagyott kedvesével ?

Az életünk oly csalóka és minden más ,
Tiszta , vagy zavaros mint egy látomás !
Megadtad e szivednek azt amit szeretett ?
Mert ettől lesznek boldogok az emberek !

Most , most rám tör egy régi emlék ..
Felnézek az égre és látom a két szemét ,
Miközben megtalálod a mosolygó csillagot ,
A szemeiben látom még a szerelem ragyog !

Oly régen volt , és mondják a szerelem vak ,
Nézem a csillagokat , és látom a hold sápadt .
Pedig Ő is fényessen világitott régen ,
Minden változott a földön és az égen !

Érzem az élet súlyát a testemben és ide benn,
A szívem nehéz , most már sivár és kietlen .
Az élet túl hosszú volt nélküled én nekem ,
Érzem hogy itt van az Ősz a lelkemben !

Ez a megfáradt test , már felkészült az útra ,
Szomorúan nézek a holdra és a csillagokra !
Ez az Ősz nem olyan mint szokott , más ,
Reménykedem , de tudom ez az elmúllás !

Titokban még legurog egy könnycsepp az arcomon ,
De ez nem változtat semmit sem a gondolataimon !
Régen szembe fordultam bármi jöhetett ,
Volt cél, a test sem volt fáradt , lüktetett !

Mikor életed alkonyán visszagondolsz a szépre ,
Látod majd minek nem és minek volt értelme ,
Szeretni szivből , csak azokat lehetett ,
Akik Téged viszont ugyanúgy szerettek !

Itt van az ősz , az elmullás nem is lehet szebb,
Lassan potyognak és peregnek le a falevelek ,
Szeretet , szerelem itt már mindennek vége lett ,
A sors könyvére ott fennt már rátették a pecsétet .

Jött egy friss szél és borzolja hidegen a börödet ,
Gyarló ember nem halhatatlan , ugyan mit tehet ,
Ősz hajad kibontod , vigan szalad a homlokodra ,
Kicsit bele mosolyogsz ebbe a világba , de jó volna !

Örökké élni ? Halhatatlannak lenni ? Ahh ugyan már !
Itt nincs jövő már semmi , nincs aki és ami haza vár !
Magányossan vártad az Őszt mégis mikor eljött,
Megtorpansz és félsz , talán, talán nem is érted jött !

Aztán lassan ólom lábakkal indulsz el , haza ,
Összehúzod a kabátod , mert hideg a szél szava !
Ugyan már tudod ez az utolsó utad volt ,
Magányodban is szép volt ez a telihold .

Mikor otthon vagy már haza érkezel ,
Elbúcsúzol mindentől és lefekszel ,
Már jöhetnek érted , nem fogsz ellenállni ,
Viszont láttad a múltat , már jöhet bármi !

Most érzed igazán , mennyire fáradt a tested ,
Mennyire magányos a szived és a lelked !
Mégegy sóhaj ,a sziv megáll , libben a függöny !
Végre visznek az angyalok ,s megszünik e börtön !

Már nem látod a hold hogy ontja könnyeit ,
És mikor viszik el majd földi maradványaid ,
De igazából ez már nem is érdekel ,
Hisz jó helyen vagy , a tündérekkel !


Saját szerzemény , szerzői jogok fenntartva !

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!