fabijoe blogja

Lassan három évtizede már,
munkám mindig van nekem,
mindig volt miből nevelnem
családomat: öt gyermekem.

Segítségre nem nagyon szorultam,
nem is volt, aki segíthetett,
magam erején boldogultam,
bár kettejük is beteg.

Ha kellett, alkalmazkodtam,
ha lehetett, dolgoztam, sokat,
ha a helyzet változott, hát szakmát váltottam,
és sohasem fúrtam meg másokat.

Nem is jutottam "ötről hatra",
szaktekintély sem lettem soha,
mire egy szakmába beletanulhattam,
máris mehettem tovább, máshova.

Hiába űzöm immár harmadik szakmámat
- Harminc év alatt nem semmi arány! –
lassan megint eladom majd a házat,
hogy a kenyérre jusson margarin még holnapután.

Én csak egy buta melósnak tartom magam,
bár oklevelet többet is szereztem,
de soha sem értettem szavát egy politikusnak,
mikor azt magyarázta, hogyan lesz jobb majd nekem,
és többi vagyontalan honfitársamnak,
akiknek munkahelye bezárt,
hogyha nem lesz itthon többé termelő munka,
és mindenki majd csak vevőre vár.

Aki nem fogott még soha
csákányt vagy lapátot egyik bal kezébe sem,
és nem volt soha olyan ostoba,
hogy iskolában gyereket feleltessen,
jogásznak tanult, de ügyvédbojtárként soha sem dolgozott,
s így aztán lövése sincsen róla,
hogy nem a Jézuska hozza
a karácsonyi csomagot,
annál az sem csoda,
hogyha csak hülyeségeket ugat,
és a legfőbb gondja az, hogyan utánozhatja
még jobban Kádár "eetársat", meg a néhai Tanár Urat.

És még csak nem is ez a fő gondom,
amit nem érthetek:
azt mondaná el valaki végre,
hogyan lehet,
hogy húsz év után -
ami valaha elég volt egy város újjáépítéséhez
nyolc felrobbantott hídjával -
e "nagyszerű" nemzet
ily "nagyszerű" emberek vezetése mellett
megint csak annyit tehetett,
hogy a "független" pozíciókba párthű,
saját embereket ültetett,
és, hogy - mára úgy tűnik, csak őszre elhalasztva –
sikerül visszahoznia majd újra
az 1944.-es sajtó törvényeket?

2010. július 2.

Csak sorsomról beszélhetek,
Más helyzetéről nem.
Tudom, mindez nem nagy dolog,
De nézzék el nekem!

Szegény vagyok, és nem csoda,
Hogy senki sem szeret:
Volt KISZ titkár ajánlott már
Egy vastag kötelet.

Mondta nekem, ha nem tetszik,
Hát el is mehetek:
Már kirendszerváltottak alólam
Minden munkahelyet.

A szövetkezetet szétverték,
A cementgyár bezárt,
A szénbányában évek óta
Áll a munka már.

Mehettem volna ügyvédnek,
Vagy orvosnak talán,
Hisz érettségim is van nekem,
Harminc éve már!

Húsz évet már lehúztam
A termelésben én,
Húsz év után utcára tettek:
Nem vagyok már legény.

Szegény vagyok, hát nem csoda,
Hogy rám a Gárda vár,
Majd lesz pénz, hogyha jön Vona,
És jő a Kánaán!

2010. június 19.

A Krisztina városban egész tavasszal egy plakát volt kitéve a megállókban: Vitorlát bontott a két tannyelvű iskola.

Vitorlát bontott egy taniskola.
Két nyelven szól a remény.
Hajnali széllel úszik tova:
gödör marad helyén.

Két nyelven folyik majd az oktatás.
Úszás az első helyen.
Sok szorgos kéz most csatornát ás
át a Várhegyen.

Tudás alapú társadalom.
Az lesz az úticél.
Nem kell a klasszikus irodalom:
az ember reklámon él.

Elég, ha csak azt olvasod,
ha nem vagy már gyerek:
"Tudás alapú társadalom",
és mozognak a hegyek.

Tudás alapú társadalom.
Milyen szép szöveg!
A diplomáimat eldobhatom:
most bozótot vágni megyek.

Valamiért zavart vagyok,
és szégyenlem magam,
pedig szégyenre semmi okom,
és a zavar csak bennem van.

Hogy társaságból egy nap este
indulok haza,
Anna, az a csitri beste
túlságosan laza.

Ahogy' kinéz, hogy' tántorog,
mind azt sejteti:
a két sör, amit benyomott,
megártott neki.

...

Karon ragadva fölrakom
a villamosra őt,
nagy a tömeg, szorít nagyon,
kevés a levegő.

...

Ha meggondolom, nincs már reám
továbbra semmi szükség.
Én nem vigyázok többet rád,
vigyázzon rád az ég!

Szerelemnek lángja
felgyújtja rímem.
A szépség virága
- beleborzong szívem.

Szemeidnek fénye
mélyen megigéz.
Lelkemnek éhe
majdnem felemészt.

Hamuvá ég szívem,
amikor rád nézek,
megbicsaklik rímem.
Jó, hogy veled élek.