fabijoe blogja

Vállamra tedd

Elfáradtam. Változtassunk rajta!
Már nem bírják úgy a karjaim.
Én fordulok most inkább alulra,
s te legyél, ki föntről rám tekint!

Nincs még vége, várj! Most kezdjük újra!
Messze van még a végállomás.
Robog a vágy, és most hozzád bújva
nem létezik nékem semmi más.

Hajolj reám, hadd csókolom tested!
Melleid közé hadd rejtsem arcomat!
Régen vártam én már ezt a percet.
Emléke majd mindig velem marad.

A városban ma nincsen semmi gáz.
Az alvókra a kerek Hold vigyáz.
A kockakőre lámpák fénye önt
sárgát, csak a csillagok ott fönt
hunyorognak csalfán, éberen,
ugyanúgy, mint lázas éjeken
hunyorogtak ott fent egykoron
- az emlék agyamba beoson.

Ha az embernek fáj a foga,
nyelvével piszkálja.
Ha a szíve van oda,
szaggatja, vágja.

Értelmes ember a
rossz fogát pótolja:
ha a szívem rongyos, majd
kicseréltetem jobbra.

Hogy miért is írok én ilyen verseket,
Csak az mondhatja el, aki engem szeret.
És, ha majd lesz, aki elmondja ezt nékem,
Abba is marad talán verselésem.

A kecske káposztát egyen,
Kuvasz házőrző legyen!
A fecske kapja el a legyet,
A macska fogjon csak egeret!
A ló húzza a szekeret,
Az ökör művelje meg földedet,
Az öleb ne képzelje farkasnak magát,
A suszter ne hagyja ott a kaptafát!
A szamárnak szárnya nem nő sohasem,
A mezőről a barom nem templomba: istállóba megyen.

Ajánlás

S én azért mindig szégyeneljem magam,
Ha ember létemre, barom-mód volnék modortalan!

2010. május 20.