egy mondat /a töröltek helyett/

ezaz•  2017. október 23. 10:09


Illyés Gyula

EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsõben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó õr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hûvös
ítéletében: bûnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan

pattogtatott „vigyázz!”-ban,
„tûz!”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé hulltan
pisszt jelzõ ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergõdõ jajsikolyban,
a csöndet

növelõ néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengõ szoborkövekben,
színekben, képteremben,

külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban

s abban,
megállt a kapualjban;

hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
elõtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az ott van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak,
s bedõl a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
õ, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamezõ; a csillag:
kémlelõ ablak,

a nyüzsgõ égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor-zuhogásban,
az égigérõ rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelõdsz ki e körbõl?
õ néz rád a tükörbõl,

õ les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,

beivódik, evõdik
velõdig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,
mit õ eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdõtûz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is õ vigyáz már,
gyárban, mezõn, a háznál,

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, õt növeszted,
gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belõled bûzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hû,
akármilyen mû,

mert ott áll
eleve sírodnál,
õ mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

(1950)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2017. október 24. 08:04

Törölt hozzászólás.

Rozella2017. október 23. 22:06

Batta György határon túli magyar költő (1943, Rimaszombat) akinek fiatalkori irodalmi próbálkozásait Illyés bátorította, segítette. Az ő emlékére és az ’Egy mondat a zsarnokságról’ c. versének hatására írta meg az "Egy mondat a szeretetről" című, ars poetica szerű költeményét. Ha nem bánod, idehozom.


Batta György: Egy mondat a szeretetről

( Illyés Gyula emlékére)

Hol szeretet van,
ott szeretet van,
nemcsak a Bibliában
rögzült Isten szavában,

nemcsak jó anyák mosolyában,
megannyi mozdulatában,
lelkük minden zugában;
ott szeretet van

nemcsak bölcs vének
tanácsában: „az évek
ne a keserűséget
teremjék benned, a mérget”;

hol szeretet van,
ott szeretet van
és nemcsak abban,
ahogy mindegyik gondolatban

másokért dobban a költő-
szív szakadatlan,
ahogy az anya is
ott lüktet végig a magzatban -;

hol szeretet van,
ott szeretet van,
nemcsak mikor az ujjak
mell-kupolákra simulnak,

s forró szerelmi vágyban
tüzesedve a lázban
hevülnek vörösre gyúlva,
akár az űrhajó burka;

hol szeretet van,
ott szeretet van,
s fönnmarad holtodiglan;

nem számít, hogy a vágytól
feszülő kupolából
maradt csak roskadt sátor
az idő viharától,

s már nem az ujjak:
dermedt pillantások simulnak
enyésző testmezőkre,
mik eltűnnek örökre;

hol szeretet van,
ott szeretet van,
nemcsak az estben
aláhulló pehelyben,

e máris tökéletesben,
mert arányaiban
- jövendő világunk váza? -
is remekben,

mert simulásában,
arcodra hullásában,
ahogyan gyöngéden
megérint az éjben,

abban szeretet van,
s hol szeretet van,

puska nem dörren,
vér nem fröccsen,
nem sújt tudatlan
ököl sem váratlan,

edényeit a vér
nem hagyja el a testben,
kering erekben,
nem buzog sebekben;

torkolattüzek ibolyákban
égnek csak,
szelíd lángban;

hol szeretet van,
ott szeretet van,
szamócafej a vércsepp,
igézve nézed:

láthatsz fűszálat,
áldott, sörényes fákat,
tornyokat, kupolákat,
de sehol katonákat;

hol szeretet van,
nem baj, hogy más vagy,
más a honod,
a templomod,

s nyelvedben,
lélek-emelte versedben
másként zendülnek
az igék, csendülnek

rím-harangok;
hogy mongolos az arcod;
szabad, hogy a szavak
hozzád vonuljanak,

mint hegyről a nyáj,
és senkinek sem fáj,
hogy bennük még véreid rakta,
Szent István látta

tüzek parázslanak,
Mátyás felhői gomolyganak,
budai paripák fújnak,
holtakért gyertyák gyúlnak;

ott nem félsz,
élsz
csillagfénnyel a szemedben,
nem gyűlöletben,

hisz tudják, tüdő halványlik,
szív-moraj hallik,
oxigén-tüzek égnek
benned is, - piroskékek -,

s lám, arcodon is közös a bélyeg:
a halál sütötte enyészet –
nézheted,
mint állat bőrén a jelet -;

hol szeretet van,
-elpusztíthatatlan-,
űri áradatból,
az időfolyamból

aranyszemcséid kimoshatod,
s a világot belőlük összerakod;
mint ködből a tornyok,
felhőkből az ormok

ember s táj előragyog,
megláthatod
minden keservek könnyét,
fájdalmak fekete gyöngyét,

mert minden, mi kín,
a lélek fényútjain
hozzád is átszáll,
veled is munkál:

fáj, bárhol a zsarnok,
égetnek szenvedő arcok,
szemükből a kiáltás
roncsoló sugárzás;

fenyőtű hördül törten
füst fojtva a völgyben,
zengő kövekből hallik
vizeken halál iramlik,

rémülten hordod
kozmikus sorsod,
mint a bogár, ahogyan
löki-viszi a folyam,

sodorja hullt falevélen:
-nincs menekvés
földön-égen? –

kérded esetten,
félelem-sebzetten,
idő-szegekkel verten
a lét-kereszten,

már-már abban
a végső pillanatban,
ahonnan tovább nincsen –
s ekkor fénylik fel Isten

lelkedben
minden sejtedben;
általa emberré épülsz,
már csak a jóra készülsz,

röpít a kegyelem gyorsan
aranyló hit-burokban,
virágzol,
békét sugárzol,

s mint betlehemi fényözön,
elönti bensőd az öröm,
hogy benned szeretet van,
kiapadhatatlan;

látod,
hogy növi be a világot
mint fénylő moha
arcok s virágok mosolya;
halál nem rettent;
serkent,
a jóra törekedhetsz,
másokért cselekedhetsz,

nyújtod a kezed
s tenyeredre veszed
akár egy cinegemadárkát
a Földet, ezt az árvát,

ezt a vergődőt, vérzőt,
lángokban égőt,
csapzottat,
meggyalázottat;

simítod, ne remegjen,
gyógyuljon, ne ernyedjen,
űri fán fényesedjen,
csak arról énekeljen:

„ahol szeretet van,
remény és jövő van";
hit ez a dal is, ez a hű,
ez az érted is szóló mű,

mely majd ott áll
a sírodnál,
megmondja, ki voltál,
porod is neki szolgál.

skary2017. október 23. 10:59

@ezaz: ..és amott

ezaz2017. október 23. 10:55

itt-ott

skary2017. október 23. 10:43

lént fönt mindönütt

Mikijozsa2017. október 23. 10:33

s a zsarnok elmegy megkönnyebbülni, stb, dehát mért kéne félni tőle, egy kis féreg - akinek a törvény adott szabadkezet, s ha e jogot leveszi róla, mint rólunk a bilincset - puhatestűvé válik s széttaposni nem lehet mert ő lesz az, kagylóba menekítenek