Kóbor angyal

Mit akarok én?
Mire vágyok? Mit keresek?
Látszólag mindenem megvan...
boldog kéne legyek...s talán halhatatlan...
de már oly sokszor meghaltam...
igen...majd újra föltámadtam!
Mert így van,
álmodtam...
a lelkem álmodott...
és...idővel meg is változott!
Jaj, nem értek már semmit,
úgy szeretném lemosni a világ szennyét,
hogy újra magamra találjak,
lássak, hidjek és csodáljak.
Miért vágyok elérhetetlen álmokra?
Gyötörve, szaggatva lelkemet...s magamat...
Átsírok éjszakákat átkozva azt...
azt aki én vagy, szídva a múltamat...
és nem tudom, az igazi hibás,
"én" vagyok...mégis ki más?
s már úgy érzem többé nincs kilátás!
De van! kell lennie!
valahol, mélyen elrejteve...
a tudattalatti mélységes bugyrában...
csak meg kell értenem igazi álmomat...
szállnom kell magasra, mint a pillangó...
majd újra földetérnem...akar a hullócsillagok...

Mi az amit szeretnék?
Valakit, aki átölel és beleremeg a lelkem...
A szívem, a testem...
Valakit, aki úgy szeret, mint én!

Álmodtam...és oly szép volt,
Álmodtam...szerettek és szerettem.
Égett a vágy...az a tűz,
A láng, a szenvedély és szerelem.

Átölelt és remegett a lelkem,
Remegett Ő is, és ez nem véletlen.
De most...újra a jelen...
Itt állok árván, csendesen.

Nincs már az álom, eltűnt, hiányzik,
A rózsa, már az sem virágzik.
Mi az mit szeretnék?
Az álmot, a remegést, a vágyat, s a reményt!