Most versek

Csendben porladt a viasz,

Ahogy léptem mosta a szél.

Nincs annál nagyobb vigasz,

Hogy életembe beléptél.

 

Ezernyi óra hervadással telt,

Közben léptem mosta zápor.

A magány volt az ki átölelt,

Mert nem voltál közel, se távol.

 

A homokóra pergett szüntelen,

S én kérdőre vontam, hogy élek.

Óhajtottam, tudtam mégis üresen,

Hogy ott van szívemben a lélek.

 

Eme csodás éjjen, hozzád indulok,

Purgatóriumban veled tisztulok.

Megpihen a lélek, hisz,

Karjaidban, végleg hazatérek.

 

Hajnal köszönt ránk,

Ezercsillagos szabad ég alatt,

Mit szólnál, ha nem szólnánk?

Azzal két lélek a csendben maradt.

 

A pillanat szerelmese lettem,

Ajkakon homály, szemhéjon fények.

Megpihen a szívem, hisz,

Karjaidban, végleg hazatérek.

Ha van valami,

Mi rejtélybe ejt,

Ki szeret,

Majd elfelejt,

A nevetés,

A feledés!

 

Ha van valami,

Ami kötelező,

Míg van nyár,

Van hómező.

A remegés,

A temetés!

 

Ha van valami,

Annak gyümölcse,

Mi fellombozó,

Még sincs senkije.

Az öregedés,

Az epekedés!

 

Ha van valami,

Ami értelmet nyer!

Az a végtelen,

Hullámzó tenger.

A védelem,

Az értelem!

 

Ha van valami,

Ebben az életben,

Miért halni kell,

Bátran, éretten,

A kegyelem,

A szerelem!

 

Ha van valami,

Mi igaz érő kincs,

Ritka flamingó,

Minek szárnya nincs.

A vélemény,

A remény!

 

Ha van valami,

Amiért a szív dobban,

Hevesen, napról -

Napra jobban.

A zavartság,

A szabadság!

Ha van valami,

Ami még nem múlt el,

A félelem során,

Ha kétség felel.

A bírálat,

A bánat!

 

Ha van még tér,

Hol van égi jel,

Van hely, ahol

A Nap kelt fel.

A vereség,

A vörös ég!

 

Ha van még alkony,

Mi biztonságot ad,

Egy féltő asszony,

Ráncos keze véd.

A halál

Idetalál!

 

Ha van még hely,

Ahol a biztonság hegedül,

Senki nem marad árván,

Mint én egyedül.

Ha birtokol,

A pokol!

 

Mindezektől irtózok én,

S menekülök őszintén!

Ki szeret,

Majd elfelejt,

Nincs nevetés,

Csak temetés!

Prédikálod a nagy semmit odafent,

Majd mások helyett aratod a babért!

Nem is sejted, mi folyik odalent,

De meglakolsz a hazug szavakért.

 

A legveszélyesebb ember,

Ki úgy érzi mindent elveszített!

Számodra nincs nagyobb fegyver,

Hogy hazug szavaidra igazat vetített!

 

Megerősödik a gyalázattól,

Az, aki melletted csak félig ember.

Kinek munkáját nem látod a faltól,

Amit egy nap elmos a tenger.

 

A falat, melyet a hazugság rakott,

Közben ajkad savanyút csámcsogott.

Eltiportad az okosat, a butát,

Mégsem láttunk ilyet, ilyen ostobát!

 

Mert a hatalom székében megőrülni,

Valóban kiváltságos, mi mondható.

Egy nap magad fogsz gyepre ülni,

Mert az vagy, köpönyegforgató.

 

Halk susogások repkedtek körbe,

Mert hangos szavaknak tér nem jutott.

Hogy nézel reggelente tükörbe?

Hogy Isten ezen terve, veled, megbukott?

 

Sorban fordulnak el a fák árnyai,

Mert a nap sem marad,

Mindvégig egy helyen!

S ha pillangók leragasztott szárnyai,

Kinyílnak, s újra szállnak,

Akkor lesz kegyelem!

 

Addig tűrd a sarat, mert a tiéd!

Rágd a moslékot, hogy hízz!

Ne bírj el egyedül egy tollpihét,

Hogy visszatérnek melléd, ebbe bízz!

 

Bár a bizalom is haldokló kegytárgy.

Túloztam, neked mégsem ez való.

Legyen számodra emberség a főtantárgy!

Amíg ez vagy, egy köpönyegforgató…

Hallgatom szavaid,

Olvasom soraid!

Ha már sírni nem tudok,

Mert könnyem mi volt,

Rég elfogyott.

Habzsolom tetteid,

Szeretem bűneid,

Ha már sírni nem tudok,

Mert könnyem mi volt,

Rég elfogyott.

 

Nem hívlak már,

Nem is kereslek,

Emléked is már elkopott,

Hisz a rád szánt idő,

Rég elfogyott.

Nem mozdul érted semmi,

Ne akarok érted sokat tenni.

Titokban e szív rólad álmodott,

De a rád szánt idő,

Rég elfogyott.

 

Felülkerekedett rajtam uralmad,

Maréknyi önbizalmam tiportad.

S rám, senki sem vigyázott,

De a rád szánt idő,

Rég elfogyott.

Nem írok ódát, széllel elsuhanna,

Méltatlan vagy, ez nem is epigramma.

Hogy voltál, búcsúzóul,

Érted utolsó könnyem csordul.

Hisz már sírni nem tudok,

Mert könnyem mi volt,

Miattad, elfogyott.

Ha álmod szertehull,

Álmodd, hogy jő az új,

Csillagok csókolják szád,

A holdfény csillámport –

Szór majd rád.

Ha álmod szertehull,

Álmodd, hogy jő az új.

Ahol csillagok várnak,

Holdsugarak szállnak,

Ott várok én is rád!

Ha álmod szertehull,

Álmodd, hogy jött az új,

Csillagok várnak fönn rád,

Ajkaim –

Csókolják szád.

Hidd el, hogy szép lehet,

Ábránd és képzelet,

Ahogy elsuhan szépen,

Napsugár az égen,

Így várok én is rád!