Akut versek
Akut: Rapszódia
Mondd, mit tegyek,
Hogy észre vedd,
Hogy mit érzek irántad,
A lelkem ráébredt.
Egy összetört szív itt belül,
Érted dobban, őrizetlenül.
Mondd, mit mondjak,
Hogy végre meghalld,
Szempillantásom,
Nem akarom, hogy meg csald.
Ugyan az a szív, itt, legbelül,
Dobbanásáig szeret, végtelenül.
Mond, hogy mutassam,
Hogy végre lásd,
Hogy átélem naponta,
Az ébren álmodást.
A szívem ikre, mélyen legbelül,
Téged óhajt szemérmetlenül.
Mond, mit kínáljak,
Hogy végre megízleld,
A szerelmet, mely édes,
Mégsem színlelt!
Egy sebzett szív itt legbelül,
Téged akar, mérhetetlenül.
Mond, mit tegyek,
Hogy akarj engem?
Mikor mutathatom be,
A szerelmet, kit megismertem.
A szívem, lágy bőröm alatt, belül,
Érted dobban, érzékelhetetlenül.
Mond, mit tegyek
Hogy végre velem lehess?
Mi kell ahhoz, mint ahogy én,
Te engem úgy szeress?
Hisz ugyanaz a szív, legbelül,
Érted dobban, így önzetlenül.
Akut: Antonima
Aranyló selyem palásttal,
Nevetve futok feléd.
Teremtve üde mennyet,
Olvasva remegő meséd.
Ne félj! Karjaimban,
Igaz biztonság honol.
Mikor vad hervadás ér,
A szívem meglocsol.
Arcod lágyan érintem,
Nem sietve a csókkal.
Talán megállhat az idő,
Ott, a pillangókkal.
Nem száll egy se tovább,
Ilyenkor szívembe temetlek.
Mert amíg világ a világ,
Addig én, szeretlek!
Akut: Esztéta
Hideg szívvel bújtatott
Hamvasság.
Egy ódon kastély
Lakójává tett!
Egy elrabolt szív dobban,
Bennem manapság.
De a boldog óra,
Boldogtalant követett.
Mert jöttél, változást
Hozva ótvar életembe.
Mint ahogy a levél
Hull a fáról.
Remegve léptem,
Veled a félelembe,
Hogy megtudjak
Mindent a boldogságról.
Könyvet nyitottam ki,
Tárva ezzel lelkem eléd.
Mókuskerékben járva,
Hozzád siettem!
Mindez fátyoltalan,
Csacska szóbeszéd.
Mert érezted, hogy
Szerelmesed lettem.
Homok hullott elém,
Vad éden kertjében.
Hol Bábeli –toronyként,
Szíved elrejtettem.
Alkony alkonyán,
Utolér a szégyen,
Mert nem fogadtam,
De szerelmesed lettem.
Akut: Hömpölygő
Sötétség nélkül nincs fény,
Nem lenne drágakő.
Veled egy életre beérném,
S nem lennék hömpölygő.
Nappal nélkül nincs éj,
S nem lenne homokóra.
Felülkerekedik rajtam a kéj,
Hogy veled térnék nyugovóra.
Sárban hagyni lábnyomot,
Rossz időkben félek magamtól.
Nem jelent mást, zuhanok,
De elég lett a bujdosásból.
Bujdosni a magány elől,
Hisz nem hallod sóhajom.
Hogy facsarj vért szívedből,
Nem más, mint gondolatom.
Ma nélkül nem lenne holnap,
Mi veled lenne tán, teljesedő.
Veled egy életre beérném,
S nem lennék hömpölygő.
Akut: Mindhalálig
Nincs más vágyam, csupán
Ölelni hajnaltól napnyugtáig.
De félek, nem lenne elég,
Akarnám mindhalálig.
Nincs más vágyam, csupán
Csókolni éjtől pirkadatig.
De félek, nem lenne elég,
Akarnám mindhalálig.
Nincs más vágyam, csupán
Látni téged láthatárig.
De félek, nem lenne elég,
Akarnám mindhalálig.
Nincs más vágyam, csupán
Kísérni kéz a kézben hazáig.
De félek, nem lenne elég,
Kísérnélek tovább, mindhalálig.
Nincs más vágyam, csupán
Szeretni hajnaltól napnyugtáig.
De félek, nem lenne elég,
Akarnám mindhalálig.