eskarita blogja

eskarita•  2024. február 12. 07:53

L10ve

 

L10ve


Mit is írhatnék?

Úgy versbe festenélek…

Csak szállnak, szállnak

a múló, röpke évek, és …

nem szűnök

örülni Neked.

Tudod, jó Veled!

Hiszen tíz éve már,

hogy részem vagy egészen,

és én így merészen

csak annyit mondhatok:

Melletted oly’ boldog vagyok!

 

2016.

10. házassági évfordulós vers


eskarita•  2024. február 7. 08:31

Örök örökítőanyagunk

 

  DeNeveddSúlyosan

 

      Ki-csi

      Kó-dok

         Pá-ros

            Spirá-los

          Tit-kos

         Í-rás

      Sajá-tos

    Rejt-jelek.

 Ősz

Le-szek

   Mi-re

     Meg-fej(-)

       Te-lek. 

2002.

 

eskarita•  2024. február 7. 08:20

Rózsa és tövis

Őszre vénült a Nap és mi fiatalon

szendvicset ettünk egy roskatag padon,

fogtunk néhányat a szombatjaink közül,

és csavarogtunk a Dunakanyar körül.

 

A folyó csillogott, és úgy emlékezem,

 a múló percek ott nem számoltak velem,

úsztam valami álom-köd tengerén,

És furcsa volt, de jó… ez a: te meg én.

 

Táltossá lettek az éjek s nappalok,

Néha nem tudtam, hogy most ki is vagyok,

Bolyongott bennem sok érzés, zűrzavar,

Mint egy későnyári, nagy-nagy zivatar.

 

Így múltak hónapok, de tél lett és hideg,

míg fagypont körül a csobogó erek

tükörré dermedtek és megláttalak

egy másik lánnyal, a kedvenc fák alatt.

 

Hisz’ nem ígértél semmit, ez így szín igaz,

én voltam csak kislány, naiv kis kamasz,

És aztán már csupán egy bátortalan hős,

kin az emlékezetem néhol elidőz.

 

Ólommá lettek az éjek s nappalok,

lassan ébredtem … hogy ki is vagyok,

míg felnőtté értem, hosszú tél után,

árnyékok és fények körútjain át.

 

Fénykép nem maradt… csak egy gyűrt levél,

amit rútul válasz nélkül hagytam én,

köddé vált a hegy, a fényes Duna-part,

de az emléke még mindig fogva tart.

 

 

eskarita•  2024. február 7. 08:06

Carpe diem!

…diákvers, diákemlék, unokaöcsém ballagására elevenítettem fel.. ó, jaj, hány év távlatából is? :)

 

Carpe diem!

 

Carpe diem, szól a diák

örök s dicső himnusza,

szólj a mának, hívd az órát,

percet soha ne mulassz!

 

Szép az élet, vár az élet,

sóhaj ne érje ajkadat,

dobd félre és rúgd a mélybe

semmi névvel a panaszt!

 

Nézz az égre, nézz a rétre,

ugrálj, táncolj, kiabálj,

van két lábod, van két kezed

nem boldogabb egy király!

 

Halld a rigót, halld a ritmust,

érezd, ízleld létedet,

szóval élvezd, tettel végezd

örömest az életet!

 

Szögfüggvénytan, ars antica,

periódus, lárifári,

még most lehet, el ne feledd,

az emberséget kipróbálni!

 

Értsd a tréfát, s nevess rajta,

mert a mának ez való,

bolond az, ki holnap jön rá,

hogy nevetni milyen jó!

 

Számolj s ámulj,

figyelj s bámulj,

sok titok csak arra vár,

hogy egy nyitott szívvel néző

ifjú ember rátalál!

 

Láss édest a keserűben,

a feketében fehért,

lásd meg végre, itt a vendég,

s ajtódon kopogtat rég!

 

Carpe diem! Élj a mának,

a múlt bánat, vége már,

és a jövő aggodalom,

lesz valahogy, sose lásd!

 

Te csak élj a mai napnak,

a szép percnek, pillanatnak,

és az öröm rád talál!

 

1993.

 

eskarita•  2024. február 4. 16:12

Festmény egy szigetről

„Az élet egy sziget a magány tengerében. Egy sziget, amelynek sziklái: a remények, fái: az álmok, 

virágai: az egyedüllét, patakjai pedig a szomjúság.” (Kahlil Gibran)

 

Festmény egy szigetről

- a lélek bolyongása a maga szárazföldjén -

 

Zegzugos sziget, mit a lélekóceán

végtelen vize dajkál: ott lakom. Van víz,

élelem, egy kis fészek, elegendő.

Barangolok benne, izzadtra gyűrt,

örökölt térképem szorongatva.

Néha mocsaras vidéken járok,

magasra dúcolt félelmeim

ingatag gólyalábain. Máskor

sárban taposok, puha bakancsom

kényszerű-biztos szorításában.

Olykor, lángoló, önfeledt nyarakon

homokot pergetek, futok mezítláb,

égig nyújtózom. Ha elérném

az ezersugarút, tán elhamvadnék benne…

Sápadt holdvilág alatt törékeny

házamba bújok,

Ne halljon senki, ne lásson senki.

Majd a hullámokba lépek. Hangjuk

hallgatom, csipkézik a sziklát, üvegtestük

cseppekre pereg szerteszét.

A lélekhullámzás meg-meg tántorít.

Talajt keresek, menekülök vissza,

erős törzsű fa alá,

nagy, zöld, bársonyos levelek alá.