eskarita blogja

eskarita•  2024. március 21. 08:43

Hol leljek szavakat

Egy közelmúltbeli, személyesen érintő, nagyon szomorú esemény íratta velem ezt a verset. 

Sok szeretettel emlékezek egy nagyszerű tanítóra, emberre.

 

Hol leljek szavakat…

 

Hol leljek szavakat, felfogni alig tudom,

a tavalyi email-ek sok apró-cseprő dologról

ott vannak még a levelezőn, a facebook-on:

hogy mit hozzanak másnap a gyerekek,

és hogy öltözzenek, ha elered az eső,

meg számítsunk rá, hogy  kirándulás után

csupa sár lesz a kabát, cipő….

Ősszel új tanítónéni jött, a fiam mondja, aranyos.

De Róla csak kósza hírek szólnak, nekifeszül

a félelem, fájón, a  kiszáradt torkoknak.

Súlyos a diagnózis. És… gondoljunk rá sokat!

(Nehéz ez. Így szinte mást nem is mondanak.)

Mennyi, de mennyi jót köszönhetnek neki

ezek a zajos, eleven, szeretnivaló kis nebulók!

Nevelgetett és terelgetett sok-sok tanulót,

apró, ilyen-olyan csibét és csibészt,

kit gyermek-gonddal húzott az iskolapad,

és kacagó mosolyok gurultak szerteszét,

ha Ő az órán a padsorok között elhaladt…

Vicces volt a kétszer kettő, ahogy a táblán koppant,

és babzsák-csaták színesítették a számolás

nehéz vagy olykor súlyos tanát,

majd roppant a kréta a kézben, hogy egyre

és egyre jobban menjen az írás, az olvasás.

A táblán gyöngy betűk jósoltak

az ifjúságnak tudástól fényes, szép jövőt.

Így kerekített mindig, hogy ne csak

a bizonyítvány hirdesse, itt tanulni érdemes,

de emberkéből ember legyen majd,

legyen ő bár  gyenge, közepes, jó  avagy jeles.

Peregnek a napok és nem mondanak

Róla semmi bíztatót….

Bár tudnánk, bár hallanánk Felőle

legalább egy icike-picike jót…

(Küldött Neki az osztály egy szép és tarka,

katicás színezőt, ákombákom sorokkal oldva,

hogy érezze…várjuk, ó, nagyon várjuk vissza!)

 

Hétfőn félve nyitottam meg a KRÉTA-emailt,

és zokogó szívvel olvastam. Elment.

A hajnal csodás lelkét, úgy hiszem, puha,

fehér felhők hátán vitte az égig.

Az osztályt, jaj, bár másképp lenne… de már

nem ő kíséri, a negyedikig…

 

Isten Veled, drága Tanítónéni!

Most minden bizonnyal egy földöntúli réten sétálsz,

ahol virágok nyílnak, olyan magokból égbe szökve,

melyeket Te hintettél nap mint nap körünkbe,

mindennapi, nem hivalkodó,  fényes szeretettel.

 

2024. február. 2.

 

 

eskarita•  2024. március 21. 08:42

A szavak élete, komolysága és játéka

Valamennyi szavakkal varázsoló tollforgatónak  ajánlva szeretettel:


A szavak élete, komolysága és játéka

 

A  csendben születnek szép szavak…

ahol a Mindenség mélyén alszanak

még ki nem mondott, kósza mondatok,

érzelmet szitáló szent fuvallatok.

 

A rendben születnek szép szavak…

ahol a Mindenség békében halad,

az esztelenséget hű türelemre váltva,

sosem tülekedve, sosem kiabálva.

 

Szép szavak születnek, ha szól a szív,

labdát magasra dobva, így játékra hív

az élet, mielőtt puhán tovább oson

lábnyomokat hagyva, itt-ott a pázsiton.

 

Szép szavak halnak, ha hullnak csillagok,

némely’ tüzes üstökösként fel-felragyog,

majd sötét tóba olvad, korom-parázsosan,

sisteregve hamvad el, aranykarátosan.

2023. november.

 

 “A szó szárny, mely emel és teremt”

“A születés és a halál csak szívverése az Egyetlen Életnek, ami az ellentétek felett áll.” (M.G.)

 

eskarita•  2024. február 12. 08:16

Gondolatok egy őszi dióhéjban

 

Első (versnek kinéző) versem ...


Ó, messzi táj, ó, szép világ,

de nagyon óhajtlak már!

Csöpp lelkem száll velem

és zsenge álmokat sző az ábránd.


Valahol, a földön túl,

az élet és  vágy összehajol,

s nászukból, a bús mából

gyenge rózsaszál virul.

 

A kikelet -nézd- integet,

hív a bíborban rejlő hajnal.

Színes képzetek, huncut szellemek

szívedben örömnek rügye fakad.

 

Virgonc táncot járnak ők ott

szívedet lábnyomuk megbélyegzi,

írsz néhány sort, és postázod

szív a szívet így érinti.

 

Fáradnak már, daluk se száll

lépteik egyre lassúbbak,

puszta valóság, gond- és baj-morzsák

őszülő fejedre csendben hullnak.

 

Megkondul a harang, integet ez a hang,

feketén sóhajtanak az emberek.

sápad már a virág, ellobban a gyertyaláng,

kidől a mohos, korhadt fakereszt.

 

De puha fény száll feléd,

oszlik már a múlt s a rég,

bimbót bont a friss zöld idő.

Feltárul a kapu, fejeden koszorú,

s az örökben trónusa elé borulsz.

 

1993.

 


eskarita•  2024. február 12. 08:10

Istenem, mondd meg nekem...

Egy "keresős vers"...még a kezdetekből...


Istenem, mondd meg nekem,

mi az, ami átsegít sok nehéz fergetegen,

amiket az élet teremt vénséges perceiben.

 

Istenem, mondd el nekem,

mit ígér a szerelem,

amikor minden puszta gyötrelem,

s az emberi göröngyös szíveken

minden csak vad hajtást terem.

 

Istenem, szólj, ne hallgass semmit el,

az életem rejtelme, a titok érdekel,

amit eltakarsz, s én semmit nem tudok,

csak talán majd egyszer, miután meghalok.

 

Istenem, mondod, a kegyelmed út,

melyen biztos célba jut az eltévedt élet,

kódorgó lélek, igen, ezt ígérted.

 

Istenem, hidd el nekem,

én hiszem az én hitem,

próbálok élni, sohasem félni,

hogy merjek, igazán, emberként élni.

 

Istenem, szólj, ne hallgass semmit el!

Az életem választ kér, hát válaszolnod kell!

Mert létem a kincsem, erőm még sincsen,

Ajtódon ott van kezem a kilincsen.

 

1993.

eskarita•  2024. február 12. 08:00

Szervátültetés versbe és egyéb szövetek

A szív

 

Ütök, verek,

vért adok és veszek,

koptatom

a billentyűzetet.

Tágulok, nyomok,

és precízen préselek,

ritmusra dobom

az életet.

 

A hozzám tartozó rendszerek

behálózzák a testedet

és a piros nedveket,

lököm neked.

2002.

 

 

 

A szem


Merészen

tör át a fény

üvegtestemen.

Gyönyörű a világ,

száz színű, végtelen.

Én így érzékelem.

 2002.