eskarita blogja

Vers
eskarita•  2024. május 4. 14:49

Anya

“elolvadt a világ, de a közepén,

anya ül és ott ülök

az ölében én” (Zelk Z. : Este jó)

 

 

Anya


Sürgésben-forgásban,

Sűrű jót-akarásban,

fürödtem fényedben,

melegedtem lényedben.

Nevettem mosolyodban,

jót aludtam karodban,

szépeket álmodtam,

félve fel-felriadtam.

Köztünk napi csivitelés

sosem lehetett elég…

de

Látod -e? … rég felnőttem …

Féltésed tán kinőttem?!

Hátad íve már meghajlott,

néha alig hallod hangom,

lábad lépte egyre gyengül,

szíved mégis, mindig pendül:

hogy csak adj, adj,

és adj még magadból,

hiába, fáradt öregkor:

Anya vagy. Az én anyám!

Drága, drága Anyukám!


2024. május.

eskarita•  2024. március 26. 19:05

Kő, papír, olló

Kő, papír, olló

 

Lágy irgalom csomagolja be a kérges szívet,

éles szavak hasítanak ketté mondatot,

kemény koponyán csorbulnak ki a gyengéd érvek.

Kő, papír vagy olló?  Most megmutathatod!

 

Karcos, dölyfös pengék csattanva csapnak össze,

egymásra simulnak szűz, hófehér lapok,

töredezett szívek mély szakadékba lökve.

Kő, papír vagy olló? Most kitalálhatod!

 

Zizzenő kelme borul mészkő magányra,

éjt vakító villám tép fel haragos eget,

kisiklik a szándék pár számító karátra.

Mondd, ha sejted, kő, papír vagy olló lehet ez?

 

2023. október.

 

eskarita•  2024. március 21. 08:42

A szavak élete, komolysága és játéka

Valamennyi szavakkal varázsoló tollforgatónak  ajánlva szeretettel:


A szavak élete, komolysága és játéka

 

A  csendben születnek szép szavak…

ahol a Mindenség mélyén alszanak

még ki nem mondott, kósza mondatok,

érzelmet szitáló szent fuvallatok.

 

A rendben születnek szép szavak…

ahol a Mindenség békében halad,

az esztelenséget hű türelemre váltva,

sosem tülekedve, sosem kiabálva.

 

Szép szavak születnek, ha szól a szív,

labdát magasra dobva, így játékra hív

az élet, mielőtt puhán tovább oson

lábnyomokat hagyva, itt-ott a pázsiton.

 

Szép szavak halnak, ha hullnak csillagok,

némely’ tüzes üstökösként fel-felragyog,

majd sötét tóba olvad, korom-parázsosan,

sisteregve hamvad el, aranykarátosan.

2023. november.

 

 “A szó szárny, mely emel és teremt”

“A születés és a halál csak szívverése az Egyetlen Életnek, ami az ellentétek felett áll.” (M.G.)

 

eskarita•  2024. február 7. 08:06

Carpe diem!

…diákvers, diákemlék, unokaöcsém ballagására elevenítettem fel.. ó, jaj, hány év távlatából is? :)

 

Carpe diem!

 

Carpe diem, szól a diák

örök s dicső himnusza,

szólj a mának, hívd az órát,

percet soha ne mulassz!

 

Szép az élet, vár az élet,

sóhaj ne érje ajkadat,

dobd félre és rúgd a mélybe

semmi névvel a panaszt!

 

Nézz az égre, nézz a rétre,

ugrálj, táncolj, kiabálj,

van két lábod, van két kezed

nem boldogabb egy király!

 

Halld a rigót, halld a ritmust,

érezd, ízleld létedet,

szóval élvezd, tettel végezd

örömest az életet!

 

Szögfüggvénytan, ars antica,

periódus, lárifári,

még most lehet, el ne feledd,

az emberséget kipróbálni!

 

Értsd a tréfát, s nevess rajta,

mert a mának ez való,

bolond az, ki holnap jön rá,

hogy nevetni milyen jó!

 

Számolj s ámulj,

figyelj s bámulj,

sok titok csak arra vár,

hogy egy nyitott szívvel néző

ifjú ember rátalál!

 

Láss édest a keserűben,

a feketében fehért,

lásd meg végre, itt a vendég,

s ajtódon kopogtat rég!

 

Carpe diem! Élj a mának,

a múlt bánat, vége már,

és a jövő aggodalom,

lesz valahogy, sose lásd!

 

Te csak élj a mai napnak,

a szép percnek, pillanatnak,

és az öröm rád talál!

 

1993.

 

eskarita•  2024. február 4. 16:02

Ica, a gerlice

 

Ica, a gerlice

 

Hol a szalma? Elveszett!

Szélnek eredt! Most mi lesz?

 

Fészek készül diófára,

Diófának de jó ága

tetejébe, karikába,

oda kéne szalma szála.

 

Ica, a gerlice kétségbe van esve.

Nem vicc, hogy a szalmáját

szemtelenül, pimaszul

a szél elszelelte.

 

Most mi lesz?

Most mi lesz?

 

Hát, ha nincs a szalma,

szánj meg, te jó gazda!

Adj egy marék madzagot!

Kibogozom, lehorgozom,

az alját meg kifoltozom. 

 

Nem adok!

Nem adok!

 

Ica, a gerlice lógatja a csőrét,

fűnek, fának, lónak és bogárnak

panaszolja, siratja

szörnyű nagy keservét.

 

Most mi lesz?

Most mi lesz?

 

De a szél, a galád

elszégyelli már magát,

majdan három pelyhes sorsa

a szeles és szenvtelen

lelkén száradna.

 

És a gazda se volt rest,

Beismerte egyenest:

nem járja, hogy szegény pára

kint maradjon a sorsára.

 

Így azt fújták,

Így azt mondták:

 

Fészek kell a diófára!

Fészek kell a diófára!

 

1997.