eskarita blogja

Szerintem a jó, mi több, igazán jó versek egyik ismérve, hogy tovább gondolkoztatnak…

Ilyen lett nekem most Tóth Tünde: Morzsák 6 ( https://www.poet.hu/vers/365994)  című verse.

Nagyon remélem, nem sértek sem Szerzőt, sem szabályzatot, hogy ezt a szép, tartalmas verset magam is tovább gondoltam

 és megírtam életem első haiku-csokrát. 

Szóval, én így fűztem tovább, ezért is lett az én versem  címe:

 

 

 

Szeretetlánc

 

Nevetés, mosoly

nélkül az élet halál

torkában ragad.

 

Sértő és sértett,

két szomorú maszk, ami

érző lelket rejt.

 

Sok befejezés

kukában végzi. De még

újrakezdheted.

 

Új erőt kíván

minden életfejezet.

Mikor lesz vége?!

 

Hasadt barátság,

barátságos hasonlat,

metafúriák.

 

Beütöm a célt.

Rossz a navigáció?

Újratervezés.

 

Mint tehervonat,

múltja súlyát vontatja

ezer gondolat.

 

Aki árt, az fél,

és nem tudja másképpen

magát védeni.

 

Az együttérzés

bántást soha nem ismer,

mert neki is fáj.

 

A szemek látnak

és sugározzák is a

belső fényünket.

Félelem: mumus,

főleg magamtól, mikor

van, hogy nem kéne.

 

Rózsa légy, piros,

illatos, és tövised

hagyd magad mögött.

 

Élet, idő, sors:

konok edzőmester mind:

megizzasztanak.

Sose felejts el

megállni és pihenni.

 (Sok múlik rajta.)

 

Az árulás, ha

álruha, meglehet, hogy

féltő gondot rejt.

 

A bizalom kincs,

ami mind közül egyik

legértékesebb.

Megbocsátani,

ha kell, újra és újra:

letehetetlen.

Magas toronyba,

csigalépcsőn felfelé,

vigyázz, el ne ess!

Túl sok gondolat

feldúl, összezavar és

Zsarn-okoskodik.

 

Házadat építsd,

igaz szóra, erőre:

nem fog inogni.

 

Szép és rút bennünk.

Egyiket se féljed, ők:

fény és árnyéka.

Valamennyi szavakkal varázsoló tollforgatónak  ajánlva szeretettel:

A szavak élete, komolysága és játéka

 

A  csendben születnek szép szavak…

ahol a Mindenség mélyén alszanak

még ki nem mondott, kósza mondatok,

érzelmet szitáló szent fuvallatok.

 

A rendben születnek szép szavak…

ahol a Mindenség békében halad,

az esztelenséget hű türelemre váltva,

sosem tülekedve, sosem kiabálva.

 

Szép szavak születnek, ha szól a szív,

labdát magasra dobva, így játékra hív

az élet, mielőtt puhán tovább oson

lábnyomokat hagyva, itt-ott a pázsiton.

 

Szép szavak halnak, ha hullnak csillagok,

némely’ tüzes üstökösként fel-felragyog,

majd sötét tóba olvad, korom-parázsosan,

sisteregve hamvad el, aranykarátosan.

2023. november.

 

 “A szó szárny, mely emel és teremt”

“A születés és a halál csak szívverése az Egyetlen Életnek, ami az ellentétek felett áll.” (M.G.)

 

„Az élet egy sziget a magány tengerében. Egy sziget, amelynek sziklái: a remények, fái: az álmok, 

virágai: az egyedüllét, patakjai pedig a szomjúság.” (Kahlil Gibran)

 

Festmény egy szigetről

- a lélek bolyongása a maga szárazföldjén -

 

Zegzugos sziget, mit a lélekóceán

végtelen vize dajkál: ott lakom. Van víz,

élelem, egy kis fészek, elegendő.

Barangolok benne, izzadtra gyűrt,

örökölt térképem szorongatva.

Néha mocsaras vidéken járok,

magasra dúcolt félelmeim

ingatag gólyalábain. Máskor

sárban taposok, puha bakancsom

kényszerű-biztos szorításában.

Olykor, lángoló, önfeledt nyarakon

homokot pergetek, futok mezítláb,

égig nyújtózom. Ha elérném

az ezersugarút, tán elhamvadnék benne…

Sápadt holdvilág alatt törékeny

házamba bújok,

Ne halljon senki, ne lásson senki.

Majd a hullámokba lépek. Hangjuk

hallgatom, csipkézik a sziklát, üvegtestük

cseppekre pereg szerteszét.

A lélekhullámzás meg-meg tántorít.

Talajt keresek, menekülök vissza,

erős törzsű fa alá,

nagy, zöld, bársonyos levelek alá.