eskarita blogja

Gondolatok
eskarita•  2024. április 12. 20:41

Esti merengés

 „Te győzz le engem, éjszaka!

Sötéten úszó és laza

Hullámaidba lépek.

Tünődve benned görgetik

Fakó szívüknek terheit

A hallgatag szegények.”

 Pilinszky János

 

Esti merengés

 

Szellő hajtja kint a fákat,

bent borong az este…

Egy kopott kis hangulat

szív-alagutat keresve

tévelyeg. Bolyong, szédeleg.

Milyen megfoghatatlan!

Rímek között botladozva,

esetlen foglalatban…

Úgy csavarnám helyére!...

Vágynám, hogy törékeny létünk

 villanykörtéje ismét felragyogjon…

valami igazán, színnel sziporkázó,

szívmeleg fényt hozzon…

Lelkünkre ne égjen sötét korunk!

Ott vakon tapogatunk a semmibe,

elveszve emberi gyarlóságaink

és gyarló emberségeink

kanyargós útvesztőibe’.

Későre jár, az álom lassan,

fondorlatosan megtalál.

Íme, egy másik világ kapuja vár.

Lebben a lélek, a test pihen. Az agy,

ki tudja, éjjel mennyi mindent

összerak, szétszed, összerak.

Pihenj hát, fáradt test,

lélek, szálldoss, szenderedj!

Járd be gondok és vágyak

kódolt labirintusát, éld át,

éjről-éjre, öntudatlan,

nappal teremtett világod

rejtélyes metamorfózisát.

eskarita•  2024. március 29. 08:47

Rabmadár

Egy korábbi versem, bent rekedt bánatokról…(amik azóta, hál’isten, már utat találtak kifelé…)

 

 “Oh a bánat, mit elmondunk, nem oly mély,
Mihez részvét, vigasztalás hozzáfér;
Csak az a bú, mit enyhítni nincsen út,
Amit soha, soha senki meg nem tud.” (T. K.)

 

Rabmadár

 

Legalább lenne rá szavam,

halk igék között hontalan

kutatnám, ha érteném,

hogy mi’ lépre léptem én.

A szívemen érc hasad,

pengő jégdallam szalad,

mint égbe zengő rianás,

mégsem hallja senki más.

Rabmadár az érzelem,

karcos torkú félelem

zárja énekhangomat,

bent rekedt pár gondolat

és ez immár így marad,

mélyre zárva, hallgatag.

 

 

 

eskarita•  2024. február 12. 08:16

Gondolatok egy őszi dióhéjban

 

Első (versnek kinéző) versem ...


Ó, messzi táj, ó, szép világ,

de nagyon óhajtlak már!

Csöpp lelkem száll velem

és zsenge álmokat sző az ábránd.


Valahol, a földön túl,

az élet és  vágy összehajol,

s nászukból, a bús mából

gyenge rózsaszál virul.

 

A kikelet -nézd- integet,

hív a bíborban rejlő hajnal.

Színes képzetek, huncut szellemek

szívedben örömnek rügye fakad.

 

Virgonc táncot járnak ők ott

szívedet lábnyomuk megbélyegzi,

írsz néhány sort, és postázod

szív a szívet így érinti.

 

Fáradnak már, daluk se száll

lépteik egyre lassúbbak,

puszta valóság, gond- és baj-morzsák

őszülő fejedre csendben hullnak.

 

Megkondul a harang, integet ez a hang,

feketén sóhajtanak az emberek.

sápad már a virág, ellobban a gyertyaláng,

kidől a mohos, korhadt fakereszt.

 

De puha fény száll feléd,

oszlik már a múlt s a rég,

bimbót bont a friss zöld idő.

Feltárul a kapu, fejeden koszorú,

s az örökben trónusa elé borulsz.

 

1993.

 


eskarita•  2024. február 12. 08:10

Istenem, mondd meg nekem...

Egy "keresős vers"...még a kezdetekből...


Istenem, mondd meg nekem,

mi az, ami átsegít sok nehéz fergetegen,

amiket az élet teremt vénséges perceiben.

 

Istenem, mondd el nekem,

mit ígér a szerelem,

amikor minden puszta gyötrelem,

s az emberi göröngyös szíveken

minden csak vad hajtást terem.

 

Istenem, szólj, ne hallgass semmit el,

az életem rejtelme, a titok érdekel,

amit eltakarsz, s én semmit nem tudok,

csak talán majd egyszer, miután meghalok.

 

Istenem, mondod, a kegyelmed út,

melyen biztos célba jut az eltévedt élet,

kódorgó lélek, igen, ezt ígérted.

 

Istenem, hidd el nekem,

én hiszem az én hitem,

próbálok élni, sohasem félni,

hogy merjek, igazán, emberként élni.

 

Istenem, szólj, ne hallgass semmit el!

Az életem választ kér, hát válaszolnod kell!

Mert létem a kincsem, erőm még sincsen,

Ajtódon ott van kezem a kilincsen.

 

1993.

eskarita•  2024. február 7. 08:06

Carpe diem!

…diákvers, diákemlék, unokaöcsém ballagására elevenítettem fel.. ó, jaj, hány év távlatából is? :)

 

Carpe diem!

 

Carpe diem, szól a diák

örök s dicső himnusza,

szólj a mának, hívd az órát,

percet soha ne mulassz!

 

Szép az élet, vár az élet,

sóhaj ne érje ajkadat,

dobd félre és rúgd a mélybe

semmi névvel a panaszt!

 

Nézz az égre, nézz a rétre,

ugrálj, táncolj, kiabálj,

van két lábod, van két kezed

nem boldogabb egy király!

 

Halld a rigót, halld a ritmust,

érezd, ízleld létedet,

szóval élvezd, tettel végezd

örömest az életet!

 

Szögfüggvénytan, ars antica,

periódus, lárifári,

még most lehet, el ne feledd,

az emberséget kipróbálni!

 

Értsd a tréfát, s nevess rajta,

mert a mának ez való,

bolond az, ki holnap jön rá,

hogy nevetni milyen jó!

 

Számolj s ámulj,

figyelj s bámulj,

sok titok csak arra vár,

hogy egy nyitott szívvel néző

ifjú ember rátalál!

 

Láss édest a keserűben,

a feketében fehért,

lásd meg végre, itt a vendég,

s ajtódon kopogtat rég!

 

Carpe diem! Élj a mának,

a múlt bánat, vége már,

és a jövő aggodalom,

lesz valahogy, sose lásd!

 

Te csak élj a mai napnak,

a szép percnek, pillanatnak,

és az öröm rád talál!

 

1993.